A szerkesztőségnek is bizsereg már a talpa – Ezekre a helyekre utazunk majd, amint lehet

    Egy utazási magazin szerkesztőségében koronavírus-járvány idején feltenni azt a kérdést, hogy ki hova utazna, ha tehetné, körülbelül olyan, mint egy ovis csoportot megsétáltatni egy cukorkabolt előtt. Az a legkevesebb, hogy ki vagyunk éhezve. Bár a kérdés eredetileg úgy hangzott, hogy mi lesz az első úti cél, amikor már menni lehet, hamar bepörgött a fantáziánk, olyannyira, hogy még az utazós zenéinkből is elkezdtünk egy listát összeállítani. Teljesen szubjektív véleményem szerint az egyik tökéletes utazós zene ez – hallgattam már kocsiban, az éjszakai Lánchídon átsuhanva és nyaralás forróságában is. Önök mivel hangolnak a következő útra, és persze mi lesz az a bizonyos úti cél?

    A legfurcsább az volt, hogy miközben sorban jöttek be az e-mailek a válaszokkal (mert a szerkesztőségünk természetesen abszolút virtuális), észrevettem, hogy a célok teljesen reálisak. Mármint az, hogy ennyi ideig nem lehetett szabadon kóricálni a világban, nem azt a vágyat ébresztette fel, hogy minél messzebbre és minél több időre akarjon mindenki menni. Nem merült fel az első helyen Bali vagy Nepál, és ez nem annak köszönhető, mert oda ne akarnánk elmenni. Dehogynem, és ha lehet, már holnap! De ha belegondolunk, hogy mi lesz majd, ha kinyílik az ajtó, akkor arra gondolunk, hogy azonnal kifutunk a kertbe – vagy mint a válaszokból látni fogják, leginkább Európa közelebbi és távolabbi csücskeibe. Aztán persze jöhet a világ többi része.

    Vonattal mindenhová

    Én például nagyon-nagyon szeretném vonattal bejárni a kontinens nagy részét. A legeslegelső út Anglia lesz, ez nem is kérdés, mert ide komoly a kötődésem érzelmileg: kicsit olyan, mint egy második otthon. De rögtön ezután már zakatolnék is dél felé, mondjuk Nápolyig, ahol egyszerűen muszáj lesz pizzát kóstolni, és erősen benne van a tervben egy hosszabb lazítás is Rómában, amelynek Trastevere városrésze régi szerelem, és a legjobb barátnőmmel régóta tervezzük, hogy bérelünk ott egy pici lakást.

    A TrastevereForrás: Catarina Belova/Shutterstock

    Korábban csak egy éjszakába nyúló sétával, kis helyekre beülve, rengeteg Chianti és Montepulciano bor kíséretében történt meg a találkozás, de ez a tökéletes első randi pont elég volt ahhoz, hogy egy kicsi sóvárgás maradjon bennem a hely iránt. Az olasz úthoz gyönyörűen passzol A tehetséges Mr. Ripley zenéje, de zseniális ötletet mutatott Gyulavári Andrea, a Travelo sales és marketing vezetője is, aki Nino Rota klasszikusát hozta hallgatnivalónak.

    Mindenből egy kicsit

    Gyulavári Andi rengeteg zenét bedobott a listába, amivel nagyon nehéz helyzetbe hozott, mivel képtelen voltam válogatni a lehetőségek közül. Úgyhogy maradjunk annyiban, hogy Iggy Pop megunhatatlan és mindenhez passzol, mondjuk egy repülőúthoz is, ami Andinak január végén lesz esedékes Bázelbe. Itt nincs sok kérdőjel, ez fontos és eltervezett rokonlátogatás, viszont van még pár hely, amit ettől függetlenül is felírt a naptárába. Például egy áprilisi utazás Rómába – és az ide szóló repülőjegy már október óta vár a sorsára –, de egyelőre csak a remény él, hogy ez meg is valósul.

    Izlandi házikókForrás: Andrew Mayovskyy/Shutterstock

    Viszont, ha tényleg szabadon lehet majd mászkálni, akkor a dél-olasz helyszínek után következne egy egészen más téma: Izland és Norvégia, ahol tökéletesen el lehet merülni a természet szépségének csodálatában. És itt a pici csavar: „Végül, ha lehetek telhetetlen, akkor az év végi hidegből szívesen kicsekkolnék két hétre valamilyen karibi vagy dél-kelet ázsiai célpontra, ahol felmelegedhetnék a síelésig, a sütkérezés mellett magamba szívva a térség kultúráját is."

    Gyönyörű helyek a szomszédban

    Árki Viki, szintén sales oldalról, listát hozott azokról a helyekről, ahova idén „reálisan gondolkozva" szeretne eljutni. Az első helyen nála Ljubljana és a Bledi-tó áll, mivel ezeket a helyeket már régen kinézte magának. A szlovén fővárosban pontosan az tetszik neki, hogy viszonylag kicsi, kedves és hangulatos hely, ráadásul egy helyen van minden látnivaló, így könnyen be lehet járni. A Bledi-tó pedig tényleg olyan hely, amiről az ember így január közepén szívesen álmodozik, elég, ha csak néhány képet nézünk meg róla.

    A Bledi-tóForrás: Zdenek Matyas Photography/Shutterstock

    Egy hétvégére szívesen átugrana a Bélai-Tátrába is, ahol a Tár melletti lombkorona ösvényt szeretné végigjárni. A listának még nincs vége, mert Viki Szkopjét is szeretné megnézni, de Görögországban is szívesen csavarogna kicsit. Erre vonatkozóan nincsenek konkrét tervei, de Zakynthos valószínűleg bekerül majd a helyszínek közé. Ha valaki kedvet kap ez utóbbihoz, akkor bőven olvashat róla a Travelo oldalán, mivel korábban egy egész cikksorozat jelent meg a görög szigetvilágról. Viki is komoly mennyiségű zenét ajánlott, ezen a linken van is egy kis kóstoló.

    A mediterrán térségbe vágyás pedig teljesen érthető módon indokolt a jelenlegi zimankóban. Hiszen nemcsak kompletten az utazás, de a langyos levegő, a vízpart és a melegítő napfény is hiányzik már sokunknak. Nem véletlen, hogy Lehóczki Márta főszerkesztőnk is azt várja legjobban, hogy újra megnyíljanak a termálfürdőink. "Ha úszhatok egy nagyot, utána lazíthatok fél órát a termálmedencékben, akkor már fél nap is elég ahhoz, hogy úgy érezzem, mintha nyaralni mentem volna." És bár konkrét külföldi úti célon még nem gondolkodott, szerinte amint zöld lámpát kap az utazás, inkább "az lesz a lényeg, hogy találkozzunk azokkal a külföldön élő barátokkal, akikkel most jó sokáig nem láthattuk egymást élőben".

    Két úti célt azonban mégiscsak megjelölt, az egyik Bulgária, az egyetlen európai ország, ahol még nem járt. A másik pedig Berlin, ahol többször is megfordult már, például a tavalyi évet is ott kezdte, több mint egy hónapig járt ott nyelviskolába. "Ezt jó lenne mielőbb megismételni, mert hatalmas élmény volt, a német nyelvtudásom pedig sosem fejlődött még ilyen rövid idő alatt ennyire sokat" – tette hozzá Márti.

    Márti önbevallásos alapon teljesen fogalomtalan zeneileg, így meghagyja az utazós zeneválogatásokat azoknak, akik értenek is hozzá. De annyi bátorságot azért összeszedett ezen a számára idegen területen is, hogy az egyik kedvenc számával mindenkinek mielőbbi csodálatos utazós hétvégéket kívánjon.

    Dél-olasz csavargások

    A szerkesztőnk, Szekeres Andrea azt írta, „még nem elég optimista ahhoz", hogy külföldi nyaralást tervezzen. De ez nem azt jelenti, hogy ne gondolna utazásra. Az egyik régi vágya az, hogy bejárja Nápolyt és Szicíliát. Ez utóbbi helyszín kapcsán egy hír is megjelent tavaly tavasszal az oldalon – szinte hihetetlen, hogy majdnem egy évvel ezelőtt –, amiben arról volt szó, hogy a régió az oda érkező turisták repjegyének a felét kifizeti, ha a járvány után odautaznak.

    Szicília: a görög színház romjai TaorminábanForrás: Romas_Photo/Shutterstock

    Andi már csak azért is utazna Szicíliába, mert pont karácsonyra kapott az alvilági életről szóló könyveket. Bár ezek nem olasz vonatkozású sztorik, az utazási kedvet bármi képes felpiszkálni, most is ez történt. „Bár érdekelt volna, nem baj, ha már nincs maffia-túra (korábban állítólag volt, ki is verte a biztosítékot egy utazási iroda által szervezett Cosa Nostra-séta); mert ha láthatom Palermót és az Etnát, meg úgy összességében azt, amilyen szenvedéllyel élik a déliek a mindennapjaikat, már jobban leszek erre az évre" – írta Andi.

    Csak egy ugrás Új-Zéland

    Cserháti Szilvia hírszerkesztőnk diplomatikusan azt válaszolta, hogy „Nos, ha teoretikus a kérdés, akkor azt mondanám, hogy Új-Zélandra szeretnék eljutni, mert egy olyan hely, ahol a felmérések szerint az emberek a világon a legelégedettebbek, csak jó lehet. Több filmet is megnéztem róla, és igazán irigylésre méltó, hogy sokan motorcsónakkal indulnak a munkahelyükre, aminél jobb napkezdést nem tudok elképzelni." Nála dőlt meg a tétel, hogy ha végre menni lehet, akkor nem a távolba vágyunk azonnal.

    A Moeraki sziklák Új-ZélandonForrás: Fakrul Jamil/Shutterstock

    Fenntartásai neki is vannak, de csupán amiatt, hogy az utazás hosszú és költséges. Bár, tette hozzá, nemrég jelent meg egy jópofa hír arról, hogy egy térképalkalmazás segítségével ki lehet deríteni, hogy hova lyukadnánk ki, ha átfúrnánk a Földet – és onnan már Új-Zéland sem lenne messze.

    Egy picit reálisabban nézve viszont egy közelebbi helyszín lesz valószínűbb számára a korlátozások feloldásakor. Ez pedig Dubaj, ami megosztó és vonzó egyszerre. Kreativitásáról, őrült ötleteiről, elképesztő épületeiről már mi is sokat írtunk itt az oldalon.

    Minden, ami Hegylakó

    Gerencsér Dóra, aki folyamatosan hozza az olyan vezetőket és híreket, hogy még jóllakottan is minden további nélkül képesek lennénk megkóstolni a gasztró rovatában bemutatott kenyereket, tésztákat, leveseket, sütiket és minden mást – nos, őt Skóciába húzza a szíve. Dórinak konkrét útvonala van, mégpedig Edinburgh, Inverness, Glenfinnan és Skye szigete érintésével. A vágy egészen régi, és többek között a Hegylakó című film, illetve annak forgatásai helyszínei, többek között Eilean Donan kastélya inspirálták. A városok egy dolog, de Dórit inkább ezeket a szépséges helyszíneket körülvevő lenyűgöző vidék hozza még inkább lázba – a hangulathoz pedig egy videót is csatolt, íme.

    Skóciát sokféle módon fel lehet fedezni, nagyon jó ötlet például vonattal bejárni a terepet. Mondjuk azon a luxusvonaton, mely a tervek szerint 2021. áprilisában indul útnak, és a legszebb helyeket járja sorra, többek között átrobog a Glenfinnan viadukton is, melyet sokszor láthattunk például a Harry Potter filmekben. 

    Dél és észak

    Schmidt Judit, dietetikus, aki sok-sok testi-lelki egészségügyi kérdést tesz helyre cikkeivel az oldalon, egészen konkrét válasszal érkezett. Már tavaly is tervezett egy utazást Portugáliába, idén pedig, ha a körülmények lehetővé teszik, mindenképp szeretne eljutni ide. Ez tipikusan az az út, ahova egyszerűen el kell menni, mert ahogy fogalmaz, számára minden ebbe az irányba mutat: a Porto című film hangulata, Lisszabon, ami közben szintén felkerült a listára, a másoktól hallott tavaly nyári beszámolók, ráadásként pedig egy útikönyv, ami megadta a tervnek a végső lökést. Még nincs határozott elképzelés, hisz nincs mire konkrétan tervezni, de álmodozni addig is lehet; vagy akár pasta del nata sütit enni, ahogy Jutka is tette „ráhangolódás gyanánt". Itt jegyezzük meg, hogy két évvel ezelőtt nyílt a Gozsdu udvarban egy portugál pékség.

    Porto, PortugáliaForrás: ESB Professional/Shutterstock

    Fábián Emese, aki hírszerkesztőként lát el minket folyamatosan olvasnivalóval a korábbi, Mediterráneum iránti vonzódását cserélte le, méghozzá az ellenkező végletre. Az első impulzus épp egy, a Travelón megjelent kis beszámoló volt egy lányról, aki a Spitzbergákon él, és ezt követően kezdett egyre több, hasonló témájú videót nézni. Mesit pedig szépen lassan beszippantotta ez a jéghideg, varázslatos világ, utánaolvasott a sarkvidék környékének ökológiai szempontból is, és miután teljesen beleásta magát a témába, arra jutott, hogy „először Norvégiába kell elmennem, lehetőleg útba ejtve a Spitzbergákat". Zenét ő is hozott az úthoz, a Röyksopp klipjét itt nézheti meg.

     

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Ezek is érdekelhetnek