Ezekkel a változásokkal indul a nyár a strandokon és a Balatonon

Az elmúlt két hétben kezdtek érkezni a hírek a strandok, fürdők és gyógyfürdők újranyitásáról – és nemcsak Budapestről, az ország több városából is. Bár az időjárás még mást mutat, tényleg elindult a nyári szezon. De ahogy az életben most mindenhol, a fürdőzésnél és nyaralásnál is számítanunk kell jó pár változásra és szabályozásra. Az alábbiakban egy csokorba gyűjtöttük a nyitásokat - beleértve néhány balatoni strandét is -, de sorra vesszük a fontosabb változásokat is, amelyeket mindenképp tudnunk kell az idei első csobbanás előtt.

Alig két hete számoltunk be arról, hogy május 30-án megnyit a legtöbb budapesti strand, és a fürdők is készen állnak a biztonságos újranyitásra. Ennek értelmében már csobbanhatunk a Palatinus, a Paskál, a Pesterzsébeti, a Csillaghegyi és a Római strandokon, a Pünkösdfürdői strand pedig a korábbi évekhez hasonlóan június 15-én nyit meg a napozni és fürdőzni vágyók előtt.

Palatinus, 2016-os felvételForrás: posztos / Shutterstock.com

A belépők árai alapvetően nem növekednek, és továbbra is van gyermek-, diák- és nyugdíjas jegy, illetve kedvezményeket nyújtó családi belépőkre is lehet számítani. Viszont arra figyelni kell, hogy a sorban állás elkerülése érdekében az eddig megszokotthoz képest mostantól kizárólag online lehet majd megvenni a belépőket.

Szintén mindegyik fürdőre vonatkozik, hogy korlátozva lesz a medencék egyidejű befogadóképessége, illetve a medencék vizét az előírások szerint fertőtlenítik, minőségét kétóránként ellenőrzik. A belépéshez használt ún. proxy órákat is minden használat után fertőtlenítik majd, a forgalmasabb látogatótereket (pl. beléptetés, közlekedőterek, vizes blokkok, mellékhelyiségek) óránként, a medence-, illetve lépcsőkorlátokat, a vízbe jutást segítő eszközöket pedig 30 percenként fertőtlenítik. A vendégek a releváns pontokon alkoholos kézfertőtlenítő szert és a helyes kézmosásról szóló tájékoztatókat is találnak majd. Fontos, hogy semmiképp ne hagyjuk otthon a fürdőpapucsunkat, mert anélkül nem engednek majd be egyik fürdő területére sem!

A Gyulai Várfürdő újranyitásának első hírei május 19-én csordogáltak be. A május 30-i nyitás óta pedig már jó sokan kihasználták a fürdő kedvezményes újranyitási akcióját, ami szerint minden vendég – az oldalon nem találtunk kitételt arra vonatkozóan, hogy csak gyulai lakosokra vonatkozna a kedvezményes jegyár – 990 forintos áron látogathatja a fürdőt. A 6 évnél fiatalabb gyerekek pedig ingyen léphetnek be.

2019-es felvételForrás: Gyulai Várfürdő / Facebook.com

Bár a megszokottnál kevesebb medencével üzemelnek, így is találni jó pár működőt. A felújítás alatt álló 50 méteres úszómedence pedig június folyamán lesz elérhetővé – olvasható a fürdő weboldalán.

Már csak a jó idő hiányzik!

A szomorkás időjárás ellenére több vidéki városban is megnyílnak a pünkösdi hétvégén a strandok. Már csobbanhatunk a Ceglédi Fürdőben is, amelynek területén május 30-án megnyitották az úszómedencét, a hullámmedencét, továbbá a gyermek- és élménymedencét. A Leányfalui Termálfürdő május 29. óta üzemel, ahogy a Zalakarosi Fürdő is, ahol a Strandfürdő és a Családi csúszdapark tart nyitva – és itt is lehet belépőjegy-kedvezményekre számítani az elkövetkező hónapokra nézve.

Nemsokára ismét csobbanhatunk a Hungarospaban, csak kevesebben leszünk - 2018-es felvételForrás: Shutterstock / Készítette: aijaphoto

A hajdúszoboszlói Hungarospa május 29-én fogadta idei első látogatóit. A strandfürdő területén összesen 15 medence található, amelyből 14-et lehet jelenleg használni. Egyebek mellett a gyermekmedencét, az úszómedencét, a delfin és halacska medencét, a tanmedencét, valamint az omega medencét nyitották meg. A mediterrán tengerpartként emlegetett medence pedig már csak a ráadás.

Ahhoz, hogy élvezhessük a fürdő lehetőségeit, be kell tartanunk pár szabályt, és alkalmazkodnunk kell az előírásokhoz. Senki ne lepődjön meg, ha a belépésnél ellenőrzik a testhőmérsékletét, és a fürdő előterében végzik az online jegyek csekkolását. A papucs használata itt is kötelező, a mosdókban pedig vírusölő hatású folyékony szappant nyomhatunk a tenyerünkbe.

Gyógyvízben áznának? Azt is megtehetik!

Pár napja olvashattak nálunk egy összefoglalót a hazai gyógy- és strandfürdőkről, amelyek péntek óta várják vendégeiket. Bár több intézmény is úgy döntött, hogy a gyógyvizes medencéjét egyelőre nem üzemeli be, néhány helyen azért sikerült biztonságosan is megoldani ezt a problémát. A cikkben részletesebben szó esik a Hévízi Tófürdőről, melynek hatalmas víztömege lehetővé teszi a biztonságos fürdőzést és a szükséges távolságok betartását.

A tiszakécskei Barack Gyógy- és Élményfürdőben is elérhetővé tették a gyógyvizes medencét, de kinyitott május 23-án a Csokonyavisontai Gyógyfürdő is, ahol úgy oldották meg a termálvíz használatát, hogy a vízforgatós medencéiket töltötték meg gyógyvízzel.

Forrás: heviz.hu

Hazánk egyik legkedveltebb és ismertebb fürdője, a Bükfürdő Thermal & Spa szintén megnyitotta kapuit a vendégek előtt. Így péntek óta látogatható a Szent Kelemen medence, a 7/1-es medence, a Szív medence, a Négy Évszak medence, valamint a fürdőgyógyászati részleg és a Medical Wellness is, utóbbi azonban csak korlátozott számú szolgáltatással. Bükfürdő egyébként azon kevés fürdők egyike, amely hatósági engedéllyel rendelkezik a gyógymedencék fertőtlenítésére.

A mezőkövesdi Zsóry Gyógy- és Strandfürdő is a pünkösdi hosszú hétvégére időzítette a nyitást. Tizenegy hektáros területén egyelőre a melegített vizes, vízforgatós medencék működnek, de már a gyermekmedence és a 2018-ban átadott új csúszdapark is használható (a parkhoz kiegészítő jegy szükséges).

Ha pedig inkább Balatonra mennének

Az első biztató hírek Siófokról érkeztek, ahol május 29-én kinyitott az összes szabad és fizetős strand. Bár van jó pár szabály és változás, amire a strandolóknak figyelni kell - főként a megfelelő távolság betartása fürdés és napozás idején -, de legalább már nem kell otthon csücsülni a remélhetőleg hamarosan megérkező szép időben.

Irány a Balcsi, csak kellő távolsággalForrás: Shutterstock.com

Balatonboglár, Balatonlelle, Csopak és Fonyód helyzetéről a Sonline.hu oldalán keresztül értesültünk. Bogláron a pünkösdi hétvégére időzítették a nyitást, ami azt jelenti, hogy az itt található hat szabadstrand már látogatható, míg a Buborék fizetős strandot június közepén nyitják majd meg. Lellén is június 12-én nyílik a Napfény strand, de sokkal kevesebb vendéggel, mint korábban. Itt a belépőjegyek ára tavalyhoz képest nem változik, Csopakon azonban 60%-os áremelésre kell számítani, ami 1000 forint helyett 1600 forintos jegyárakat jelent majd.

Fonyódon három szabadstrandon és hat kijelölt fürdőhelyen fürödhetünk, de számítsunk arra, hogy idén már fizetős lesz a Panoráma strand, a Városi és a Bélatelepi strand is. A vendégeket június 15-től várják a fonyódi strandok, köztük a Fonyódi Kutyás Fürdetőhely is.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek