Ha gyógyvízben áztatná magát, ezeket a fürdőket célozza meg

Egyre több hazai strandfürdő várja a vendégeket, de sokan közülük úgy döntöttek, a gyógyvizes medencéjüket egyelőre nem üzemelik be. Ennek oka, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ nem javasolja a töltő-ürítő gyógymedencék használatát. Néhány komplexum mégis megoldotta, hogy biztonságosan elérhetővé tegye a termálvizét: 

HévízForrás: heviz.hu

Egyes helyeken engedélyt kértek a gyógyvíz fertőtlenítésére és bizonyították, hogy ezzel az eljárással nem módosítják a víz összetételét és gyógyhatását. Míg mások a vízforgatós medencéjüket töltötték meg termálvízzel.

Ezekben a fürdőkben elérhető a gyógyvíz 

A Hévízi Tófürdőben hatalmas a tó víztömege, így könnyen tarthatók a szükséges távolságok, tehát biztonsággal használható. Azoknak is jó választás lehet ez a természetes fürdőhely, akik érzékenyek a víz fertőtlenítésére használt különböző szerekre - írja a Termál Online.

A tiszakécskei Barack Gyógy- és Élményfürdőben a kör alakú élménymedence és a gyerekeknek érdekes, csúszdás kalandmedence mellett az idősebbeknek elérhetővé tették a gyógyvizes medencét.

A Csokonyavisontai Gyógyfürdőben csakugyan lehet melegvízben pihenni. Ők úgy oldották meg a termálvíz használatát, hogy a vízforgatós medencéiket töltötték meg gyógyvízzel. Ebben a fürdőben május 23. óta lubickolhatnak a fürdőzők.

A Bükfürdő Thermal & SPA csak pár nap múlva, május 29-én nyit, de ebben a komplexumban egyből egész nagy választékot kínálnak gyógyvizes medencékből: A Szent Kelemen medencét, a 7/1-es medencét, a Szív medencét és a Négy Évszak medencét is beüzemelik a hétvégi nyitásra.

Senior pihenőszektor jelzőtábla BükfürdőnForrás: Büki Gyógyfürdő Zrt. - Bükfürdő Thermal & Spa / Press

Szintén a soron következő hosszú hétvégén, azaz május 29-én nyit az Igali Gyógyfürdő, ahol a két félig fedett gyógymedence és a belső udvari termálvizes medence is használható lesz az első perctől kezdve.

A Lenti Termálfürdőben idén a szabadtéri Hidro medencét töltik meg gyógyvízzel. Ebbe a fürdőbe, hasonlóan az előzőhöz, péntektől lehet jegyet váltani. Ellenben a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdővel, ahol csak június 12-én nyitják meg a kapukat. Itt a félig fedett gyógymedence várja majd a termálvízre vágyó vendégeket.

Ahogyan arról már korábban is írtunk, a Kehida Termál az elsők között tette elérhetővé a gyógymedencéit.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek