Május 29-től újra fogad vendégeket az ország egyik legkedveltebb fürdője

A koronavírus járvány okozta helyzet Bükfürdőn napok alatt lenullázta a turizmust, de az enyhüléseknek köszönhetően májusban, szigorú szabályok és előírások betartásával ugyan, de újraindulhat az élet a fürdő területén - olvasható a fürdő tájékoztatójában. 

Forrás: Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum / Facebook.com

A helyi szállodák közül a Caramell Premium Resort**** Superior szálloda, valamint a Piroska Hotel**** helyzetéről is beszámoltak a közleményben. A két szálloda megtudta tartani az alkalmazottai nagy részét, így a megszokott csapattal készülnek a szezonra.

Bükön és Bükfürdőn több magánszálláshely is található, melyek nagy részét a Szobakiadók Szövetsége fogja össze. A szövetség elnöke szerint a magánszálláshelyek kedvezőbb helyzetben vannak, mint a nagy kereskedelmi szálláshelyek, hiszen a néhány szobás, külön bejáratú apartmanházak esetében kevésbé fordul elő, hogy a vendégek találkozzanak, tömörüljenek.

A Bükfürdő Thermal & Spa a kialakult járványhelyzet miatt március 18-tól nem fogadott vendégeket, ami a Büki Gyógyfürdő Zrt. 58 éves működése óta most fordult elő először. Az üzemszünet ideje alatt a munkavállalók közül 6 fő teljes munkaidőben dolgozott, míg a többiek állásidőn voltak. 

Forrás: Travelo.hu

A fürdő végül május 29-től fogad újra vendégeket, részleges újranyitással. Az iránymutatások és előírások szerint csak a kültéri medencék nyitnak ki, valamint a fürdőgyógyászati részleg és a Medical Wellness, korlátozott számú szolgáltatással. Ahogy azt egy korábbi hazai fürdőnyitásokkal foglalkozó  anyagunkban is említettük, Bükfürdő azon kevés fürdők közé tartozik, amely hatósági engedéllyel rendelkezik a gyógymedencék fertőtlenítésére. 

Ennek köszönhetően az intézményben 10 forgatott vizű medencét és 5 gyógyvizes medencét is üzemeltetnek a pünkösdi hétvégétől. A vírushelyzet miatt a vendégek által érintett felületeket óránként fertőtlenítik, mely betartatásáról külön személyzet, higiéniai felügyelők gondoskodnak. A 14 hektáros parknak köszönhetően több, mint 7 000 látogatót fogadhatnak, akik részére különböző pihenőszektorokat különítettek el: a senior korosztály, a családosok és a gyermek nélkül érkező felnőttek pihenhetnek a nekik ajánlott szektorokban.

Forrás: Travelo.hu

A medencékben való egyidejű tartózkodást a fürdőzők megszámolása helyett egyedi módszerrel oldják meg: minden medencénél elhelyeznek fertőtlenített szilikonkarkötőket, annyi darabot, ahány vendéget az adott medencébe beengednek. Belépéskor minden vendég egyet magához vesz, távozáskor pedig fertőtlenítésre leadja, ezt követően pedig a karkötő újra bekerül a körforgásba.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek