Ilyen árakkal kell számolnia, ha a balkáni országok tengerpartján nyaral

A szerb Blic napilap arról készített egy remek összefoglalót, hogy miként változtak az árak a balkáni tengerparti országban a tavalyi évhez képest. Az összegyűjtött árak alapján Görögországban és Montenegróban nincs jelentős változás, míg egy horvátországi nyaralásra az idén többet kell félretenni, mint az előző években.

Dubrovniki strandForrás: Shutterstock / Készítette: Simun Ascic

Horvátország egyre drágább

Horvátországban a szállások árai 5-15 százalékkal emelkedtek, attól függően melyik településen szeretnénk nyaralni. Emellett a napozóágyak is többe kerülnek, mint tavaly: 10-20 eurót is fizethetünk egy ágyért egy napra. Az élelmiszer árai nem változtak jelentősen, így a parton 2,5-3 eurót kérnek a palacsintáért, 1,5 eurót a minifánkokért, egy gombóc fagylaltért 1 eurót, egy kávéért szintén 1 eurót, egy üdítőért pedig 2 eurót kell fizetni a szerb lap szerint. Egy egyszerűbb éttermi ebédre pedig körülbelül 10 eurót lehet számolni.

Görögországban maradtak a tavalyi árak

Görög tengerpartForrás: Shutterstock / Készítette: Aleksandar Todorovic

Az egyik legkedveltebb görög üdülőhelyen, Halkidikin nem változtak az árak a tavalyihoz képest a Blic felmérései szerint. A gyros továbbra is 2,5 euró, a szuvlaki pedig nem egész 3 euró. Az olcsóbb éttermekbenmár 8 euróért is megebédelhetünk, ha viszont csak egy kávére ülünk be valahová, 2 és 4 eurós kiadásra számolhatunk, a sör pedig 3 és 5 euró között mozog. Egy kisebb palack ásványvíz 50 cent, a másfél literes palackért pedig 1,5 eurót kell fizetnünk. Amennyiben a parton napozóágyat bérelnénk, ez 5-15 euróba kerül.

Montenegró továbbra is kedvező árakat kínál

Montenegró, KotorForrás: Shutterstock / Készítette: canadastock

Montenegróban tavaly már 5 euróért is lehetett tengerparti szállást foglalni, a szállásaik idén rohamosan fogynak, az árakat mégsem emelték fel. A napozóágyakért napközben 5-15 eurót kérnek, késő délután pedig ingyenesen használhatók. A part melletti étkezőkben átlagosan 1-5 eurót között mozognak az árak, attól függően mit választunk. Egy kávé ára a montenegrói tengerparton 80 cent és 1,8 euró között mozog. Az éttermi árak is hasonlóak mint tavaly, így egy ebédért 4 vagy akár 40 eurót is fizethetünk, a hely és az étel kiválasztásának függvényében - írja a Blic.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek