Ingyen utazna a világban? Tippek és tanácsok, hogyan csinálhatja mások után

"Az elmúlt hat évben az alább felsorolt lehetőségek közül szinte mindet kipróbáltam; és bárki kérdezte itthon, honnan van pénzem ilyen fiatalon utazni, csak legyintettem, hiszen szinte egyik sem került semmibe" – ezt legújabb cikksorozatunk szerzője mondta, aki hátizsákkal vágott neki többször is Délkelet-Ázsiának, és az elkövetkező hetekben saját élményei alapján meséli el mindazt, amit a különböző országokban tapasztalt. Ezúttal arról ír, hogyan lehet a legolcsóbban vagy akár teljesen ingyen megúszni egy ilyet utat.

Persze, sok esetben az ingyen utazás alatt elsősorban a pénz spórolását értjük. Az élményért, lehetőségért nekünk is adni kell valamit, például felajánlhatjuk az időnket, a munkánkat ingyen szállásért és ételért cserébe. Az alábbiakban tehát lesz olyan lehetőség, ami valóban ingyenessé teheti az utazásunk egy részét, vagy akár még kereshetünk is vele, de beszámolunk olyan esetekről is, amikor a szállást vagy a repülőjegyet spórolhatjuk meg. És bár az utasbiztosítást sosem szabad megspórolni, utazni igenis lehet kifejezetten olcsón vagy akár ingyen – csak bátornak és motiváltnak kell hozzá lenni! 

Keressen munkát a neten még itthon!

Számos módja van annak, hogy egy hosszabb utazás közben dolgozzunk, amennyiben értünk valamihez – de sokszor már csak az is elég, ha van motivációnk és hajlandóságunk dolgozni. A HelpX és Workaway weboldalakat például azért hozták létre, hogy minél többen élhessenek a munkáért cserébe járó ingyen utazás lehetőségével. Ezeken különböző országokban élő emberek, családok és kisvállalkozások hirdetik meg, hogy milyen munka végezhető náluk.

Pár napos konyhai kisegítő munkával a helyi gasztronómiához is közelebb kerül az utazóForrás: Kovács Barbara

A weboldalakon kereshetünk hely szerint - ahova menni szeretnénk -, és munka szerint - amit szívesen végeznénk -, de ezeken kívül még számos más lehetőség is van a szűkítésre. Ha megtaláltuk a számunkra ideálisnak tűnő helyet, felvesszük a hirdetővel a kapcsolatot, aztán ha szimpatikusnak találtuk őt magát és a levelezésből kiderülő munkakörülményeket, meg is alapoztuk a napi pár óra munkáért cserébe kapott ingyen utunkat.

Egy ilyen átmeneti munkával lehetőségünk nyílik még jobban megismerni a helyieket és a kulturájukat, és egy általunk korábban nem ismert szakmába is könnyen bepillantást nyerhetünk. Én dolgoztam hostel recepciósként, közösségi média felelősként, sétáltattam kutyákat dzsungelben, szerveztem bulikat egy parti hostelben és még sorolhatnám. Az ingyenességhez azért hozzátartozik, hogy ezeken az oldalakon többnyire van regisztrációs díj – bár ez nem nagy összeg, ráadásul egy évre szól.

Forrás: MrsBrown / PIxabay

Szezonális munkák

Aki szeret és tud is síelni, az mehet például sítáborba, vagy nyáron farmra dolgozni. Szabadidejében azt csinálhat, amit akar, a szállása pedig jó eséllyel ingyen lesz és még fizetést is kaphat munkájáért. Hajókon is hirdetnek alkalmi munkákat, és gyakorlatilag a fél világot be lehet így járni ingyen. A hajós munkák azonban igen megterhelők, hiszen egész nap talpon kell lenni, és az előző lehetőségekhez képest jóval kevesebb szabadidő marad pl. a kikötővárosok felfedezésére.

De például aupairkedhetünk is, ami tulajdonképpen bentlakó bébiszittert jelent. Egy bizonyos időre, pl. fél vagy egy évre be lehet költözni egy családhoz. Ők saját privát szobát, ételt, mobilt, közösségi utazáshoz bérletet, fizetést biztosítanak, és csak annyit kérnek cserébe a munkát elvállalótól, hogy erre az időre legyen a család része, nagytestvérként vigyázzon a gyerekekre, és hozza el őket az iskolából vagy edzésről, amikor ők nincsenek otthon. 

Ha még nincs harminc, fizetnek a külföldön tanulásért is!

Középiskolásként elmehetünk diákcserére, egyetemistaként pedig érdemes élni az Erasmus program lehetőségével, amikor félévet egy külföldi egyetemen tölthetünk ösztöndíjjal. Sokszor a kinti élet, a szállás, étel és szórakozás jóval többe kerül, mint amit az ösztöndíjként kapott pénzből fedezni tudunk magunknak; de ha okosan osztjuk be, jól is kijöhetünk belőle. Én például egy Angliában eltöltött szemeszter után egy kisebb megtakarítással jöttem haza, pedig még Írországba is elmentem pár napra, ahol pl. Couchsurfinggel szálltunk meg.

Forrás: A. and I. Kruk / Shutterstock

Aludjon más kanapéján!

Aki sokat utazik, az tudja, hogy a legtöbb pénzt általában a szállás viszi el. Ez azért is tud bosszantó lenni, mert sokan nem a szálláson akarják eltölteni idejük nagy részét, hanem felfedezni a települést és élvezni a helyi kultúrát. Így csak az alvásra kifizetni azt a sok pénzt, néha fájó tud lenni. De erre is van megoldás: a Couchsurfing, amelynek weboldalán ezrek regisztrálnak és nyitják ki előttünk otthonaik ajtaját teljesen ingyen.

Hogy ez miért éri meg nekik? Mert többnyire ők maguk is utazók, így tudják, milyen nehéz lehet finanszírozni a kalandvágyat. Örülnek, ha más kultúrákból ismerhetnek meg embereket, vihetik őket körbe a városukban, és beszélgethetnek velük utazós élményeikről. A vendégszeretetükért cserébe pedig elvárhatják, hogy amikor majd legközelebb ők utaznak, a weboldal közösségének többi tagja is adjon nekik szállást, és a náluk korábban megszállók pozitív visszajelzései után könnyebben is fogadják majd őket. Az oldal ugyanis úgy működik, hogy miután ott aludtunk valahol, visszajelzést, véleményt kell írnunk a hostunkról, ez alapján bíznak majd meg benne mások. A host ugyanígy fog eljárni velünk, tehát ő is értékel majd minket.

A szabályok szerint nem kell semmit adnunk, de azért fontos, hogy ne éljünk vissza a vendéglátónk nagylelkűségével, pl. ne együk ki a hűtőjét, és ne csináljunk neki magas vízszámlát. Ugyanakkor vihetünk neki szuvenírt az országunkból, vagy akár főzhetünk is neki(k) valamit – bár eddig még egy hostom sem engedte, hogy meghívjam bármire is, sőt, amikor elvittek a kedvenc helyeikre, még ők vendégeltek meg engem és a barátaimat.

Forrás: Mooshny / Shutterstock

A kanapéturizmus jelenségéről, a kanapészörfösök tapasztalatairól és a felmerülő veszélyekről többször is írtunk már a Travelón, olvassák el ezeket itt, itt, itt és itt.

Vigyázhat házra, gyerekre vagy kisállatra

Igen, ilyen is létezik! A bizalom meglepő lehet, de valóban vannak olyanok, akik ha elmennek nyaralni, beengednek a házukba egy idegent, hogy amíg ők nincsenek otthon, az vigyázza a házat, gondozza a növényeket, vagy etesse és sétáltassa a háziállatokat. Számos weboldalon böngészhetünk – ilyen pl. a Trustedhousesitters vagy a Mindmyhouse –, bár ebben az esetben már nehezebb a dolgunk, mert fel kell építenünk egy erős, megbízható profilt, hogy minket válasszanak. Érdemes böngészni, hiszen nincs is annál jobb, ha az utazásunk idejére nem az airbnb-n kell egy privát szállásért rengeteget fizetnünk. Persze a felelősség nagy, de valamit azért nekünk is vállalni kell.

Cserélhet kis időre lakást is!

Ez a lehetőség a Holiday című filmből lehet ismerős. Elmehetünk tehát úgyis nyaralni egy adott helyre, hogy találunk valakit, aki a kiszemelt városunkból épp a mi városunkba akar jönni, és így arra az időre vele cseréljük el otthonunkat. Természetesen hasznos, ha minél előbb elkezdjük szervezni, ennél az opciónál ugyanis ritka a last minute lehetőség. Előny, ha olyan helyen lakunk, ami vonzó lehet mások számára – a vidéki vagy külvárosi lakásunk nem biztos, hogy elcserélhető egy London menő negyedében találhatóra. Aki ebben gondolkodna, annak a Homeexchange weboldalon érdemes körbenéznie.

Önkénteskedhet!

Rengeteg önkéntes lehetőség van, bár a legtöbb, csak 30 éves korig pályázható meg. Magyarországon például nagyon jó az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS), én velük voltam teknősöket menteni két hónapig Törökországban.

Terepen, teknősmentés közbenForrás: Kovács Barbara

Rengeteg lehetőség közül választhatunk, főleg Európán belül vannak helyek, és a gyermekgondozástól a természetvédelemig széles a skála. Az EVS a repülőjegyet is fizeti, emellett pedig zsebpénzt is ad a náluk önkénteskedőknek, és bár hasonló pl. a WWOOF is, arra fel kell készülni, hogy néhány helyen még nekünk kell fizetni a részvételért.

Önkénteskedni azonban mindenképp megéri, és nemcsak az ingyen utazásért, hanem azért, mert miközben másoknak segítünk, olyan tapasztalatokat is gyűjtünk, amelyek egy életre meghatározóak. 

Cikkünk szerzője Kovács Barbara.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek