Egyik legemlékezetesebb ilyen, munkával egybekötött kulturális élményem a kambodzsai Siem Reapben ért. Aki már járt itt, az tudja, hogy Siem Reap leginkább az Angkor Wat templomokról híres, viszont a belvárosban a Pub Street, azaz a bulizók utcája a város fénypontja. Itt egyszerre találkozhatunk skorpiókkal, híres ladyboyokkal, különleges helyi italokkal és a város összes tuk-tuk sofőrével egy sarokra szorítva – és mindezt a mindenhonnan kiáramló hangos zenével élvezhetik a turisták.

Amikor tehát rájövünk, hogy Siem Reap nemcsak az Angkor Wat templomokról szól, azonnal láthatóvá válnak a kulturális különbségek. A kint végzett munkám során sokszor dolgoztam hasonszőrű nyugati utazókkal szállásért és ételért cserébe, ugyanakkor helyiekkel is sikerült megtapasztalni a közös munkát. Ezek a különböző társadalmi hátterű és nemzetiségű emberek egymás mellett dolgoznak, a bánásmód és a fizetés tekintetében azonban lényeges különbségek vannak.

Nyugati utazóként könnyebb önkéntes munkát találni

Kambodzsában, ahogyan sok más helyen Ázsiában, a legtöbb szórakozóhely és hostel a nyugati emberek kezében van, akik szeretnek szintén nyugatiakat alkalmazni. Ennek egyik oka például az, hogy az önkénteseket nem kell bejelenteni, így fizetni sem kell nekik – a munkáért cserébe szállást és ételt biztosítanak. Egy másik ok egyesek szerint az, hogy ezek az emberek jobban át tudják adni azt az életérzést a nyugati turistáknak, amit a tulajdonos nyugatról hozott magával – merthogy erre is van igény –, és jobban is tudnak angolul, mint a helyiek.

Persze nemcsak önkéntesként, bejelentett munkaviszonnyal is dolgoznak Kambodzsában nyugatiak, de a szabályok szerint a helyi munkavállalók aránya mindenhol meg kell, hogy haladja a külföldiét. Van olyan hely, ahol legalább négy helyinek kell dolgoznia az üzletben ahhoz, hogy egy nyugatit fel lehessen venni. 

Ennek ellenére voltam olyan party hostelben, ahol egy 24 éves német férfi volt a főnök, neki dolgoztak a kambodzsaiak évek óta, mégis egy néhány hónappal korábban érkező angol fiút nevezett ki menedzsernek, pedig egy régóta ott dolgozó khmer is képes lett volna ellátni ugyanazokat a feladatokat. És ugye mindez nem magyarázható azzal, hogy a nyugatiak képzettebbek lennének. Én magam is végeztem olyan munkát, amiben nem volt gyakorlatom, mégis azt tapasztaltam, hogy sokkal jobban megbecsültek érte, mint a helyi személyzetet.

Egy dolláros órabértől az escortozásig

A Pub Streeten például mindig van időszakos munka nyugati turistáknak, ezért kerültem ide én is. Az egyik leghíresebb helyen, a The Angkor What? nevű bárban dolgoztam közel két hétig más utazókkal együtt. Ez idő alatt a party életnek olyan rétegeit is megláthattam, amit egy átutazó turista nem biztos, hogy észrevesz.

Ebben a bárban, ahol promóterként dolgoztunk a többi nyugati fiúval és lánnyal együtt, minden borravalót, amit a bőkezű turistáktól kaptunk, a felszolgáló és bárpultos személyzetnek adtuk oda. Nem azért, mert kellett, hanem mert láttuk, hogy a munka nagy részét ők végzik el, és döbbenetesen keveset keresnek. Egy dolláros, azaz nagyjából 300 forintos órabérük volt, és mivel a Pub Street sosem alszik, ők is minden nap hajnalig dolgoztak.

Persze vannak, akik egészen más módon teremtenek maguknak megélhetést a kambodzsai éjszakai életben. Az escortként dolgozó lányoknak és fiúknak elég csak pár órát kint lenniük a Pub Streeten, mert - ahogy mi is láttuk - hamar haza tudnak vinni részeg, "ázsiai kalandra" vágyó, sokat fizető turistákat.

Ásítózó négyévesek kínálják a sült kígyót hajnalban az utcán

És van a társadalomnak egy olyan rétege is, amelyben a család az összes tagját mozgósítja a megélhetés megteremtésének érdekében. Siem Reap utcáin rengeteg gyerek mászkál szabadon, szülő nélkül, és a legtöbbjük dolgozik.

Például azokban az ételt áruló kis utcai bódékban, ahol gyakran a szüleikkel együtt, egész nap az utcán vannak, ételt árulnak és a turistákat szólítgatják le, hogy lehetőleg náluk egyenek. És ez még mindig a jobbik verzió ahhoz képest, ami a késő éjszakában történik. 

Mert mi négyéves kisgyerekeket is láttunk az utcán hajnali háromkor a napi betevőért dolgozni. Sokan közülük pénzt kéregetnek – Kambodzsában is tapasztalják: a gyerek több pénzt kap, mintha a szülő kéregetne –, mások egzotikus dolgokat árulnak. A kambodzsai éjszakai életről egy videót is készítettem:

Mi például többször is találkoztunk azzal az ásítozó kisfiúval, aki éjjelente ehető, megsütött skorpiókat, kígyókat és pókokat árult, és azzal a kislánnyal is, aki helyi szuvenírekkel járta az utcát. Ugyanakkor a szüleik vagy a felvigyázóik mindig nagyon figyelnek arra, hogy ha ezekről a gyerekekről fotót akar valaki készíteni, azonnal ott teremjenek és elkérjék a kép árát.

És ezek a gyerekek nagyon kevés pénzt keresnek. Mégis, egyszer találkoztam egy olyan kisfiúval, aki a nehezen megkeresett pénzéből elrohant, titokban vett két jégkrémet, és az egyiket nekem adta – azt hitte, hogy nincs pénzem, és megsajnált. Ő még a nehéz körülményei ellenére is tiszta szívű kisgyerek tudott maradni, és talán pont az ilyen jellegű utazási tapasztalatok segítenek igazán átértékelni mindennapi problémáinkat.

Cikkünk szerzője Kovács Barbara.