Töltsd a kanapémon az éjszakát ingyen!

New Yorkban nehéz ismerkedni, Kínában az első lánygyerek még nem adóköteles, és a burrito nem is mexikói étel. Egy magyar rendezvényszervező úgy döntött, ha már nem utazhat, akkor utazzanak hozza a turisták a világ minden tájáról, és meséljenek neki a kultúrájukról. Couchsurfing fejben utazóknak.

 "Nagyon szeretem az embereket és az idegen kultúrákat. A normál életem során nem sok alkalmam lenne beszélgetni egy kínaival, mexikóival, argentínnal és európán kívül élő egyéb nemzetek embereivel. Ha én jelenleg anyagi okokból nem utazhatok, akkor a világ jöjjön el az én vendégszobámba" – mondta Molnár Rita rendezvényszervező, aki májusban csatlakozott a nemzetközi coachsurfing univerzumhoz, a Cs.orghoz.

Egy izlandi úttal kezdődött minden

New York, ahol nehéz ismerkedni
Galéria: couchsurfing
(Fotó: Northfoto )

Míg a legtöbb utazási blog útibeszámolókkal és nyaralási tippekkel foglalkozik, Rita nemrég indult blogja utazókat mutat be a világ minden tájáról, akik egy-két-három éjszakára nála szálltak meg.

A couchsurfing, vagyis a "kanapéról kanapéra utazgatás" az utazásnak és városnézésnek költséghatékony formája, amelyet világszerte millióan ismernek és használnak. A kölcsönösségen és bizalmon alapuló rendszer egy amerikai kommunikációs szakember, Casey Fenton ötletén alapszik, aki diákként Izlandra készült, de nem szeretett volna hotelben megszállni, ezért kísérletképp egyetemistáknak írt, hátha valamelyikük szállást tud adni neki. A jó élményei nyomán 2004-ben hozta létre couchsurfing (CS) oldalát.

A megbízhatóságot növeli, hogy a közösség tagjai véleményt írnak egymásról, miután találkoztak, illetve létezik a vouching funkció, amikor is egy tag valakiért kezességet vállal, és a verifying funkció is, amelyben egy regisztrált valós személyazonosságát igazolja egy CS tag. Lehetünk hostok, vagyis vendéglátók, és lehetünk vendégek, azaz surferek, de ha gyakran élünk az utazásnak ezzel a módjával, akkor a kölcsönösség elve alapján illik vendéget is fogadnunk.

A divatosabb városokra többet kell várni

A profilt érdemes pontosan kitölteni, hogy megkíméljük magunkat pár kellemetlenségtől. Ha például nőként nem szeretnénk szingli férfiakat elszállásolni, akkor beállíthatjuk, hogy inkább lányokat fogadnánk. A gyakorlott surferek szerint ha felkapott városba szeretnénk utazni, például Párizsba, Londonba vagy más, európai fővárosba, akkor tanácsos pár héttel az utazás előtt elkezdeni a szálláskeresést, mert a divatosabb városokban élő hostokhoz mindig több felkérés (request) érkezik.

Nem szállok meg többet családnál
"Egyszer egy brit család nappalijában szálltam meg, ahol egy egyéves és egy hároméves gyerek élt. A kicsi sokszor felébredt az éjjel, a szülők berohangáltak hozzá, a nagyobbik meg reggel hat után ébredt és szaladgált a lakásban. Nem sokat tudtam pihenni tőlük, azóta nem választok kisgyerekes családot. Sokkal jobb, ha egyedülálló, vagy egy pár a hostom, az jár a legkevesebb kényelmetlenséggel. Persze olyan is előfordult már, hogy egy szingli spanyol lány fogadott, és a lakása annyira igénytelen és koszos volt, hogy inkább mentem volna egy lepukkadt hostelbe. Néha egy-egy ilyen melléfogás belefér" – mondja a Travelónak Edit (29).

 A CS nagy előnye, hogy az ingyen szállás mellett némi bennfentes információt is kaphatunk a városról, ahová érkeztünk, megismerhetünk olyan helyeket, ami nem feltétlenül szerepel az útikönyvekben és ahol nemcsak a turisták járnak, sőt lehet, hogy hostunk elkísér valamilyen esti programra is.

Galéria: couchsurfingFotó: Sperla Ervin

Kulcsot nem illik kérni

Mostanában nem tudok utazni, de vendégeket szívesen fogadok. Nyelvvizsga előtt állok, és a munkám során nincs alkalmam angolul beszélgetni senkivel. Ez kiváló lehetőség, hogy két-három napig angolul társaloghassak" – folytatta Molnár Rita. Amíg a CS közösségben nemzetközi szinten ez a fajta vendéglátás a mindennapok része, a magyar tagoknál inkább jellemző, hogy a regisztráció valamilyen meghatározó életeseményhez kötődik. Például amikor szakítás után új emberekkel szeretnének megismerkedni, vagy amikor egy új hobbit keresnek maguknak, esetleg amikor a munkájukat megunják és úgy érzik, más ingerekre van szükségük.

Egyedül akartam utazgatni
"Pár éve, amikor véget ért egy több éven át tartó kapcsolatom, és miután sikerült hátrahagyni a romjaimat, belevágtam a coachsurfingbe. Új szerelemre még nem voltam kész, utazgatni akartam egyedül. Akkoriban még főleg fővárosokban, vagy nagyvárosokban élők csatlakoztak, így a nemzetközi falusi turizmusban nem nagyon gondolkozhattam. Jártam Rómában, Brüsszelben, Párizsban, sőt, amikor Amerikába utaztam, pár napra Washingtonban is kaptam szállást" - meséli a Travelónak Nóra (35), aki jó ideje újra kapcsolatban él és már nem utazik egyedül.

Egy vendég 1450 forintba kerül

"Nálam is van egy kis érzelmi szál, ami a couchsurfinghez húz. Volt egy rövid kapcsolatom májusban. Ő mesélt nekem arról, hogyan utazott és hostolt vendégeket éveken keresztül" – mondta Rita, aki ez alatt a bő egy hónap alatt kilenc vendéget fogadott. Két szobás lakásban él, és az egyik szobát szokta felajánlani a vendégének.

Miután már sokan kérdezték tőle, nem vállal-e túl nagy kiadást azzal, hogy utazókat szállásol el, kiszámolta, hogy egy vendég összköltsége az ágyneműmosástól a reggeli kávén át az esti sörig legfeljebb 1450 forint kiadást jelent. Ha az ideje engedi, este elkíséri a vendégeit a külföldiektől amúgy hemzsegő Szimplába, vagy ha jó, magyar borokat innának, akkor a DiVinóba, és a borospoharakkal együtt kiülnek a Bazilika elé.

A kanapé, ahová eljön a világ
Galéria: couchsurfing
(Fotó: Couchsurfing blog)

Kínaiak, akik portugálul tanulnak

A legérdekesebb vendégei közé tartozott két, húszas évei elején járó kínai lány. Ők éppen portugálul tanulnak, mivel Kínában rengeteg nagyvállalat van, portugál nyelvet beszélő országokkal erős érdekeltségben, így a kinti érvényesüléshez ez a nyelvismeret hozzátartozik.

"Elképesztően visszafogottak voltak és végtelen eleganciával viselkedtek. A visszafogottságuk nem tartózkodás volt, és nem bezárkózás, sőt, kíváncsiak és érdeklődőek voltak, viszont nagyon érzékenyen tapogatták le azt, hogy milyen témákat kerüljenek, ami sértheti a magánszférát. Ők mesélték, hogy nem igaz az a horrorsztori, miszerint Kína egyes falvaiban, ha az első gyerek lány, akkor megölik a csecsemőt, mert mindenkinek csak egy gyereke lehet. Persze lehet, hogy az országimázsuk védelmében mondták, de azt állították, ha egy családban az első gyerek lány, akkor adómentesen vállalhatsz még egy gyereket, de ha ő is lány lesz, akkor már több gyereked nem lehet. Ha viszont az első fiú, csak akkor lehet még egy gyereked, ha adót fizetsz. Éppen ezért csak a középosztály, és a gazdagabbak engedhetik meg maguknak a több gyereket Kínában."

A lányok az iskolai rendszerről is meséltek vendéglátójuknak. Az övékhez képest a mienk jóval lazább. A kínai gyerekek már óvodás koruk óta tanulják az írásjeleket és oktatási kultúrájukra jellemző, hogy későbbi ambícióik része lesz, hogy tudásukkal, képességeikkel a hazájuknak szeretnének dicsőséget szerezni.

A burrito és a mexikói maffia

"A mexikói vendégem, egy séf is sok érdekességet mesélt" – folytatta a host – "Beszéltünk a droghelyzetről és a mexikói drogmaffiáról. Megmutatta az ország térképét és azt, hol vannak a biztonságos területek és hova ne menjünk soha turistaként. Mexico City-től délre nyugodtan lehet menni, északra nem. A veszélyes területeken az emberrablás a kisebbik probléma, mert nyilván nem rabolnak el váltságdíjért minden turistát. A legveszélyesebb az, ha sétálsz az utcán mondjuk a közért felé, és akkor az utca egyik oldaláról elkezdenek lőni a másik oldalra. Az ilyen lövöldözések nagyon gyakoriak, és ezekre a környékekre még a déli mexikóiak sem mennek."

A fiú beszélt arról is, hogy bár a legtöbb amerikai filmben elterjedt, hogy a burrito mexikói, nemzeti étel, valójában nem az. A texasi-mexikói határon sokfelé árulják, de Mexikóban nemigen kapható. "Azt is elmesélte, hogy ők a tequilát tisztán isszák, nem citrommal meg sóval, ez csak egy ilyen európai hülyeség – így fogalmazott. Viszont a mezcalt, amiben kukac van, azt citrommal meg sóval isszák, és lenyelik a kukacot is " – idézte vendégét a blogger és hozzátette, a fiú thank you giftje sajtos enchilada volt, amelyet reggelire készített paradicsomos mártással.

Buenos Aires, a drága
Galéria: couchsurfing
(Fotó: Northfoto)

New Yorkban nehéz ismerkedni

A rendezvényszervező egy 39 éves argentin építészmérnököt is fogadott, akitől megtudta, hogy Argentína drágább, mint Magyarország, annak ellenére, hogy a dél-amerikai országok javarészt nem túl drága helyek. Vendégével együtt egy 28 éves New York-i orvostanhallgató lányt is megismert. A lány egészen más képet festett a New York-i ismerkedésről, mint Ryan Gosling a Crazy Stupid Love című filmben, aki egyfolytában nőket szedett fel a bárpultnál. A leendő orvos szerint a New York-i emberek tartózkodóak, nagyon nehéz barátkozni velük. Aki pedig nem túl divatos országból, például Magyarországról érkezett, az ismerkedés terén halmozott hátránnyal indul.

Egy 36 éves, meleg, francia webfejlesztő arról mesélt neki, hogy Párizsban teljesen elfogadott, ha egynemű párok kézenfogva sétálnak az utcán, és hogy a mássága miatt eddig egyszer érte attrocitás, az is éppen itt, Magyarországon. "Tizenvalahány éve, egy vonaton történt meg, ahol a barátjával valóban kicsit provokatívan viselkedtek. Egymásba fonódtak, de egy 50 körüli férfi nem bírta nézni, hogy ők csókolóznak a vonaton, és bevágott neki egyet."

A magyarok mindenért elnézést kérnek?

Arra a kérdésre, az utazókban milyen benyomás alakult ki a magyarokról, a blogger csak egy véleményt említett. "A mexikói fiú kérdezte, hogy a magyarok mindig elnézést kérnek mindenért? Nála még nagyon igyekeztem, mert a második vendégem volt és mindent megpróbáltam, hogy tökéletes legyen az ittléte. Ha valami nem olyan volt, akkor azért mindig elnézést kértem. Mondtam, hogy alapvetően nem vagyunk folyton elnézést kérő nemzet."

A legtöbb vendéget azonban érdekelte, mit kell tudni a magyarokról. "Azt meséltem nekik, hogy a magyar ember alapvetően tartózkodó, főleg a Budapesten élők. Nem szeretjük az idegeneket. Ha az utcán megállít minket valaki, akkor nem vagyunk kedvesek és segítőkészek. Tavaly decemberben Zürichben jártam, kétszer vettem elő a térképet, de időm sem maradt, hogy megnézzem, mert máris ott termett egy helybeli és kérdezte, hova akarok menni. Ez meglepett, a svájciakról nem gondoltam volna, hogy ilyen közvetlenek."

"Azt is elmeséltem a mexikói fiúnak, hogy nem vagyunk barátkozósak. Ha elmegy valaki egy szórakozóhelyre, házibuliba, akkor mi nem kérdezgetjük a másiktól, hogy te ki vagy, honnan jöttél, mit csinálsz? Nem érdekel minket. Két lépés távolságot tartunk az idegenektől, és még a magyarok közt is ez van, sajnos nem túl nyitott a viselkedésünk. Viszont azonnal megváltozunk, ha valakit beengedünk az otthonunkba. Akkor melegszívűek leszünk, kíváncsiak a másikra, nagyon udvariasak, és megetetjük sokszor."

Útiterv

A blogger a nyár folyamán egymás után fogadja majd a vendégeket a világ minden tájáról, de ő maga egyelőre nem utazik. "Most nem telik rá, de nagyon el szeretnék menni valamelyik európai városba, 2-3 napra. Ahova szívesen elmennék, az Lisszabon, Amszterdam, Toscana bármelyik települése. Barcelona, Madrid. London, mert ott 13 éve nem voltam. Ezeket az úti célokat néztem ki idén, és bízom benne, hogy legalább egy összejön. Nem kerülne sokba, mert a szállás ingyen van és ezen helyek többségére van fapados járat. Gyakorlatilag csak múzeumra, ételre és szórakozásra kéne költeni."

Újabb cikkünk ebben a témában:

Száz vendég 30 országból két és fél év alatt - 2014.10.27.
Két és fél éve fogad vendégeket otthonában a világ minden tájáról, eddig 30-40 országból érkeztek hozzá emberek, novemberben jön a 100. vendég. A jubileum alkalmából ellátogattunk Molnár Rita couchsurfing-otthonába és kifaggattuk eddigi tapasztalatairól és arról, hogy miben változtatta meg mindez az életét.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek