Ha a Bükk déli részén tervezünk utazást, abba Eger valahogy mindig belekerül. A városban nagyon sok a látnivaló, mi azonban most nem fogunk ezeken részletesen végigmenni. Már csak azért sem, mert az egyik főszereplő most maga a vár lesz. Ez azonban csak kiindulópont, mivel pont azt szeretnénk bemutatni, hogy ha valaki épp „várnéző" hangulatban van, az nem is mehetne jobb környékre. Eger közelében sok kisebb-nagyobb vár és várrom bújik meg a tájban, mutatunk is párat a kínálatból.
Itt még a kínzókamra is takaros
Az egri vár legendás, egy olyan hely, ami valahogy alapvetés, ha kirándulóhelyekről esik szó. Sokan az Egri csillagok kapcsán találkoznak vele, ami, ha kötelező olvasmányként rágja magát keresztül rajta az ember, akkor kínkeserves lehet. Ami nagy kár, mert a könyv tényleg jó, csak az vesz el belőle sokat, hogy muszáj elolvasni. Nálunk családi kedvenc, így gyerekként még jóval a kötelező iskolai körök előtt bekerült az alap sztorik közé. És a történet, a szereplők, az egész középkori hangulat, a finoman vezetett romantikus szál mind összefut végül a várban – onnantól maga az építmény jelenti a világot.
Így érdemes érkezni Egerbe, ezzel a háttérismerettel és azzal az érzéssel, amikor az ember képzelete meg tudja tölteni tartalommal az egymásra pakolt kődarabokat. Egészen más úgy kimenni egy bástyára, hogy tudjuk mi zajlott ott – legalábbis a könyv szerint –, vagy borzongva nézni a figyelő dobokat, amelyek a föld alatti szűk járatokban rezdültek meg, ha kintről elkezdték aláaknázni a falakat. Elképzelni azt a sötétséget, amit csak fáklyákkal tudtak bevilágítani, a korabeli szokásokat, hangulatot és egyáltalán, a világot, amelyről Gárdonyi könyve szól.
Az Egri csillagok az 1552-es, szinte elképzelhetetlen győzelem története, de az egri vár nem csak ennyi. Már azelőtt is javában állt, hogy Dobó István lett a kapitánya, és a következő évszázadokban is sokat megélt. A várban egy külön kiállítás mesél az építmény történetéről, de bele tudunk merülni a könyv világába úgy is, ha megnézzük például a Panoptikumot, melyben nem olyan rég még egy titkos, föld alatti folyosót is kialakítottak. Börtönkiállítás is van a várban, ahol lassan, de biztosan emelkedik a tét, és a középkori megszégyenítéstől kezdve, a különböző büntetéseken és kínzásokon át egészen a különböző kivégzési módokig mindenről olvashatunk.
Sok olyan mozzanat van, ami miatt a gyerekek sem fogják elunni a várat, mint például a fegyverkiállítás interaktív megoldásai; de persze maga a hely felnőttként és sokadjára sem válik unalmassá.
A szerencsét hozó sárkányásítás
Kisnána Egertől 27 kilométerre van délnyugati irányban. Akik nagyon nem szeretik, ha egy vár kedvéért fel kell mászniuk egy hegy tetejére, azok ezt a helyet egyszerűen imádni fogják. A vár ugyanis síkságon álldogál – csak le kell parkolni előtte, illetve a hozzátartozó műemlékegyüttes előtt az utcán, és besétálni a kapun. Itt egy szépen karban tartott tájházat is meg lehet nézni.
Kisnána a 13. század végétől az Abák leszármazottainak, a Kompolti családnak a birtoka volt, ők kezdték el építeni, majd bővíteni a várat. Lassan-lassan a kezdeti palánkfalat erős kőfal váltotta fel, a 16. század elején újjáépült az ún. északi palota, és a vár egy nagy borospincét is kapott – majd egy nagyobb ostrom következett, és a vár kézről-kézre járt egy ideig.
Bár többször tervben volt, végül nem alakították végvárrá, és hosszú idő után valójában csak a 20. században kezdtek el ismét foglalkozni a sorsával. 2010-ben és 2011-ben végül elkezdték rendbe rakni az épületeket: helyrehozták az Öreg-tornyot és kiállítótermeket alakítottak ki benne, az egykori kőtárat befedték, a falakat megerősítették. Kronoszkópok is vannak a kisnánai várban, ezek azt mutatják meg, hogy milyen lehetett a hely évszázadokkal ezelőtt.
Mesebeli történetek is kapcsolódnak a várhoz, az egyik ilyen legenda egy szerencsét hozó sárkányról szól. Mikor a Kompolti család utolsó férfitagja meghalt és eltemették a vártemplomban, a sárkány leereszkedett a kútba, hogy a várúr közelében maradhasson. Azt mondják, ezer évig fog itt aludni, ébredésekor egy új aranykor köszönt majd a várra. A látogatóknak pedig addig is szerencsét hoz, ha belélegzik a lélegzetét, vagyis akkor, amikor ásít alvás közben. Ennek úgy lehet utánajárni, ha egy pénzérmét dobunk a kútba: ha épp ásít a sárkány, akkor nem koppan a pénz, mivel belepottyant a szájába, ha viszont koppan, akkor sajnos a pikkelyére esett.
Rengeteg kusza szerelmi szál
A siroki vár sem esik messze Egertől: északnyugat felé kell indulni, majd szűk 20 kilométer után érünk a faluba. Itt a vár a település fölötti dombon található, és bár kell egy kicsit felfelé kaptatni, egyáltalán nem vészes az út hossza – a gyerekek simán fel is futnak rajta. Mikor már majdnem elértük a magaslat tetejét, akkor két irányba indulhatunk, egyrészt a vár felé, másrészt a szemben magasodó szikla felé vezető ösvényen. Innen, a Törökasztal nevű sziklaalakzatról, csodaszép képeket lehet készíteni a tájról és a várról is. A kiszögellés közelében két különös alakú szikla magasodik, ez a Barát és az Apáca szikla – úgy tartják, hogy egykor emberek voltak, ám mikor szerelembe estek egymással, az lett a büntetésük, hogy kővé váltak.
A sziklák kapcsán többféle legendáról is lehet olvasni. Az egyik szerint egy régi várúr, aki féltve őrizte lányát, le akarta nyilazni annak kedvesét, ám a lány önfeláldozóan a nyíl elé ugrott, amely szerelmével együtt megölte – így lett belőlük a Barát és az Apáca szikla. A várban is kísért állítólag egy szellem, mégpedig a vár egyik régi úrnője, aki miután szerelmét egy bajvívásban elvesztette, minden vitézt megölt, majd leugrott a legmagasabb bástyáról.
A történetek nem túl vidámak, és valahogy távolinak is érzi az ember ezt a sötét világot, ha egy napsütéses őszi napon járja be a várat és környékét. A falu békésen pihen a völgyben, a dombokon erdő hullámzik, és innen nézve végtelenül nagy az ég.
Még két hívogató várrom
Észak felé csak negyed órát, azaz alig 12 kilométert kell autózni, hogy várat, pontosabban várromot lássunk. Szarvaskőn ugyanis valóban csak romokat, azoknak is a maradványait lehet megtalálni, de ha nem kimondottan kiépített vár után vágyik a lelkünk, akkor ennek is megvan a maga vad romantikája. Kiránduláshoz tökéletes a hely, végcélként pedig ott van a rom, és persze az a fáradtságot feledtető kilátás, ami a sziklás magaslatról nyílik a tájra.
Érdekes dolog, hogy Szarvaskő esetében nem a település adta a nevét a várnak, hanem pont az ellenkezője történt. A sziklát hívták Szarvas-sziklának illetve Szarvaskőnek, ami a mai Várhegy, mellette pedig az Akasztódomb található – ennek eredeti neve Akasztófa-domb volt, annak mementójaként, hogy az emberek már régen is nagyon értettek egymás kínzásához.
És még egy vár, illetve rom a végére. Cserépváralja 26 kilométerre, nyugatra van Egertől. A közelében lévő körülbelül 300 méter magas dombon állt egykor Cserépvár, melyre már csupán néhány falmaradvány emlékeztet. Története, mint minden magyar várnak, kalandos volt, a Rákóczi szabadságharc alatt például itt tartották fogva az egri püspököt, de ez volt az utolsó, villanásnyi esemény, amire emlékezni érdemes, mert a 18. század második felében már tényleg csak pusztult az építmény.
Ez is olyan hely, ahol valójában a környezet, a táj, a kirándulás adja meg azt a pluszt, amiért az ember útnak indul: a közelben lévő hatalmas kaptárkövek, a falu barlanglakásos tájháza és a vár felé vezető úton a sziklába vájt gabonatárolók. Apró néznivalók, amiktől valahogy valóságosabbá válik a történelem és az az érzés, ami miatt nagyon szeretjük a várakat – mert nemcsak elképzeljük, hanem valóban elhisszük, hogy több száz évvel ezelőtt is jártak, harcoltak, szerettek, éltek és haltak meg ugyanitt emberek.
Címlapfotó: Temniak512 / Shutterstock