180 éves erdőt vágtak ki a Bükkben

Nagy a botrány a Bükkben, ugyanis a természetvédő szervezet, a WWF Magyarország szerint védett területen álló, 180 éves erdőt vágtak tarra a Bükki Nemzeti Parkban. Márpedig ez a fajta fakitermelés a WWF szerint fenntarthatatlan.

A Tar-kő mellett vágta ki 1 hektáron a bükköst az Egererdő Zrt. állami erdőgazdaság. Ez a WWF szerint az ország egyik legidősebb, természetvédelmileg igen értékes, a Natura 2000 hálózat részeként is nyilvántartott erdeje. Ritka madárfajok (fehérhátú fakopáncs, kék galamb) és mintegy 13 védett növényfaj otthona volt ez az erdőrész.

A kitermelésnek azért sem volt értelme, mert a szervezet szerint a kivágott 600 köbméter, igen öreg faanyag csak alacsony értékű tűzifának vagy rostfának alkalmas.  

Erdőirtás a Bükkben.Forrás: Gálhidy László/WWF

Az országos erdőterület kevesebb, mint fél ezreléke, mintegy 1000 hektár mondható ma Magyarországon 180 évesnél idősebbnek. A hazai erdők 20 százaléka védett, ezek jelentős részét – még a nemzeti parkokban is – állami erdőgazdaságok kezelik. Ezeknek minden évben túlzott mértékű fakitermelési elvárásoknak kell megfelelniük. Ez pedig pótolhatatlan veszteségeket okoz. Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője így fogalmazott:

Sajnos tény, hogy Magyarország természeti és turisztikai szempontból legértékesebb erdeinek fennmaradása még a nemzeti parkokban, védett területen sem minden esetben biztosított. Az idős erdők felbecsülhetetlen értéket képviselnek, amelyek újbóli kialakulásához több emberöltőnyi idő szükséges.  

A WWF szerint az erdőkre nemcsak a faanyag miatt van szükségünk, hanem pl. a klíma, a tájkép és az egészség védelme miatt is. A WWF a kivágások megelőzésére több javaslatot tett, az egyik például az, hogy a 150 évesnél idősebb erdőkben fakivágásra csak természetvédelmi kezelés keretében legyen lehetőség.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek