Jelenleg, a koronavírus-járvány idején a fertőzés esélyének redukálása érdekében az emberek a világ legtöbb országában kénytelenek a megszokottól eltérő módon viselkedni. Másképpen viszonyulunk egymáshoz a találkozáskor, távolságot tartva üdvözöljük egymást, és a társasági eseményeken is az új etikettek szerint érintkezünk, illetve nem érintkezünk egymással. Most igyekszünk sorra venni azokat a tradíciókat és szokásokat, amelyek átvétele egy világjárvány idején nekünk, magyaroknak is hasznos lehet; illetve azokat is megemlítjük, amelyeket jobb, ha a higiénia és távolságtartás miatt továbbra is csak messzi földön követünk, ha muszáj. Ami viszont lényeges: egy bolygón élünk, tiszteljük hát egymást, és egymás kultúráját!
A hagyományok, népszokások, viselkedési kultúrák országonként olyan mértékben különböznek, hogy azokat felsorolni is lehetetlenség lenne, viszont ezektől a különbözőségektől oly izgalmasak és érdekesek. Vannak olyanok, amelyek az utazót meghökkentik, zavarba hozzák vagy éppen ámulatba ejtik. Ezért fontos, hogy utazás előtt mindig tájékozódjunk az adott ország szokásairól, etikettjéről, így kevésbé kerülhetünk kellemetlen helyzetbe.
Oly távol vagy tőlem, és mégis közel
A viselkedési szokásokat tekintve kezdjük a sztereotípiákkal! Gyakran hangoztatják, hogy az északi népeknek nemcsak viselkedésükben érezhető a távolságtartás, hanem fizikai értelemben is. Egy Lucas Lux nevű művész a közelmúltban néhány képet osztott meg az északi emberek társadalmi távolságtartási szokásairól. A fotókat néhány évvel ezelőtt, tehát még jóval a koronavírus-járvány kezdete előtt készítette, és az látható rajtuk, ahogy a buszmegállókban várakozó emberek egymástól legalább 1 méteres távolságot tartva álltak a sorban. Lux utalt is arra, hogy az északi emberek szemmel láthatóan óvják a személyes terüket.
Míg a világ legtöbb pontján még csak pár hónapja kezdtük el gyakorolni, melyek is a világjárvány idején bevezetett szociális távolságtartás szabályai, ők alapból megtartják a tisztes távolságot, ami egyébként bármilyen vírusos időszakot tekintve követendő lehet. És persze ne gondolja senki, hogy ettől ők kevésbé lennének kedvesek vagy jó vendéglátók, egyszerűen csak másképpen szocializálódtak.
Ugyanakkor ez a fajta távolságtartás valóban furcsa lenne egy mediterrán, balkán, közép- vagy dél-amerikai kultúrában, ahol az emberek többsége a vérmérsékletének és közvetlenségének köszönhetően szinte egymás aurájában éli az életét. Valószínűleg első látásra nekünk, magyaroknak is meglepő, ha ellátogatunk például Indiába, ahol nem ritka látvány, amint férfiak kézen fogva sétálnak az utcákon. Ez nem azt jelenti, hogy romantikus kapcsolatban állnak egymással, csupán a barátság jele. Ezen országok lakóinak a koronavírus-járvány idején most fokozottan oda kell figyelniük, hogy távolságot tartsanak egymástól.
Visszatérve az északi népekhez, számunkra ellentmondásosnak tűnhet, hogy a távolságtartónak nevezett skandináv népek - de a németek, svájciak és osztrákok is - általában ruhátlanul ülnek be szaunázni egymás társaságában, minden szégyenérzet nélkül. A szaunázás a finn kultúra része, olyannyira, hogy gyakran a kollégák vagy az üzleti partnerek is együtt járnak izzadni, így nyugodtabb, egészséges környezetben beszélgethetnek egymással. Ez így természetes számukra, így szokták meg.
Méregtelenítő és vírusölő hatása mellett, a léleknek is jót tesz egy stresszes munkanap utáni szaunázás a kollégákkal, ahonnan biztos, hogy mindenki jobb közérzettel és kedvvel távozik, mint egy légkondicionált tárgyalóból. Ebben is követhetnénk a példájukat, persze nem feltétlenül ádámkosztümben, mert ez a fajta élmény valószínűleg sokaknak okozna kellemetlen perceket.
Találkozás itt és ott, akkor és most
A jelenleg zajló járványidőszakban mi magunk is kénytelenek vagyunk lemondani a két leggyakoribb köszönési fomáról, a kézrázásról és a puszi adásról. Akárhogyan nézzük, most az érintésmentes üdvözlési formák a praktikusabbak. Ilyen tekintetben Japánban kevésbé érezhetik az emberek a változást, hiszen ott normál időkben is meghajlással üdvözlik egymást. Az ív mélységére természetesen továbbra is ügyelniük kell, hiszen azzal utalnak a köszöntött személy társadalmi státuszára vagy életkorára.
Indiában a köszönés többféle formájával találkozhatunk, az egyik legkülönlegesebb, amikor puszi helyett a gyermek odamegy édesanyához és édesapához, hogy összeérintsék a lábukat. India más részein érintés nélkül is köszönnek egymásnak: a tenyereiket a mellkasuk fölött és ujjaikat felfelé fordítva szorítják össze. Ha olvasóink arra is kíváncsiak, hogy milyen szabályokat, szokásokat kell még betartani Ázsiába utazva, és milyen köszönési formákat illik ismerni, akkor kattintsanak erre a cikkünkre.
Egészségügyi szempontból ezek a lehető legsterilebb üdvözlési formák, mivel a fertőzések 80 százaléka a kéz közvetítésével terjed. A világ nagyobbik részén viszont az emberek szinte mindig megérintik egymást a találkozásaik alkalmával. Latin-amerikai és mediterrán kultúrák közös szokása, hogy az üzleti találkozókat leszámítva kizárólag arcra puszival köszöntik egymást.
A franciák ezt teljesen új szintre emelték: ott általában már az első alkalommal, idegenként is puszit adnak egymás arcára. A kollégák a munkahelyre érkezéskor és távozáskor is puszival köszönnek; és hogy hány csókot lehelnek egymás arcára, az régiónként változik. Brest és környékén egy, Toulouseban kettő, Nantesban már négy puszi csattan az orcákon. A franciák egyébként is közvetlenek: kivétel nélkül mindenkit üdvözölnek egy partin vagy összejövetelen, függetlenül attól, hogy ismerik-e a résztvevőket.
De most ugorjunk egy nagyot, egészen Kenyáig, a maszáj törzs lakóihoz – akiket nem is követendő szokásuk miatt, inkább csak sajátos köszönési formájuk miatt említjük. Mert amíg a köpködést sok kultúrában udvariatlanságnak tekintik, addig náluk ez üdvözlési forma és tiszteletet kifejező szokás.
A törzs tagjai ugyanis a tenyerükbe köpnek, mielőtt kezet ráznának valakivel. Ezt azonban az újszülött csecsemőkkel vagy akár menyasszonyokkal is megteszik, így áldják meg őket, mert hitük szerint ez szerencsét hoz számukra. Ugyanakkor pl. Új-Zéland őslakosai, a maorik, igen bensőséges és hagyományos módon, a hongival üdvözlik egymást: a két ember köszönésképpen egymáshoz érinti orrát és homlokát.
Szokások az előszobától az étkezőasztalig
A japánok nagyon figyelnek a higiéniára, amely az életterük szinte minden aspektusában megfigyelhető. A cipőiket soha nem viselik az otthonukban vagy a tatami padlón. Ez jó esetben még nálunk is így van, de a japán emberek az éttermekben, szállodákban és egyéb üdülőhelyeken is leveszik a lábbeliket, mielőtt oda belépnének. Helyette benti papucsot kínálnak fel számukra, azt kell viselniük.
A világ legtöbb társadalmában különböző szabályok vonatkoznak az asztali etikettre is, most csak a szélsőségeket említjük! Japánban pl. talán mindenki számára követendő példát mutatnak a higiénia szempontjából: sosem nyúlnak közös tálba az evőpálcikák azon végével, amivel esznek. Megfordítják, és mindig figyelnek arra, hogy a másik, tiszta végével vegyenek a közös tálból. Ez teljesen ellentétben áll például az etióp evési szokásokkal, ahol általában senkinek nincs saját tányérja és mindenki egy nagy tálból falatozik.
Közép- és Dél-Amerika több országában is szeretnek egy tányérból enni, kivételt Chilében fedezhetünk fel, ahol valamivel formálisabb az étkezés: kézzel egyáltalán nem érnek az ételhez, csakis evőeszközökkel, még akkor is, ha sültkrumplit csipegetnek.
Közlekedjünk okosan!
A világjárvány idején, amikor egyik járatot törlik a másik után, a vonatok, buszok nem mindig menetrend szerint közlekednek, vagy néha egyáltalán nem járnak, jól jöhet a kolumbiaiak hozzáállása, amit a „tranquilo" szóval fejeznek ki, és ami annyit jelent: csak nyugalom! Náluk ugyanis ez teljesen normális, hétköznapi jelenség, amióta világ a világ. A nyugalmukat tekintve bőven tanulhatnánk tőlük, még akkor is, ha valószínűleg szívesebben száguldoznánk az óramű pontossággal és 400 km/órás sebességgel közlekedő vonatokkal Japánban.
Ott a metrók is patyolattiszták, mégsem biztos, hogy szívesen utaznánk velük, ahol csúcsidőben elképesztő a forgalom. Mivel a hatalmas tömeg nem fér fel könnyen a metrókocsikba, ezért szükség van úgynevezett toló vagy japánul "oshiya" dolgozókra, akiknek az a feladatuk, hogy a lehető legtöbb embert begyömöszöljék a szerelvénybe. Valljuk be őszintén, virusmentes időszakban sem igazán egészséges heringek módjára összetapadni. Nézzék csak, hogy megy ez ott!
Valószínűleg az ausztrálok is kénytelenek a járvány idején kicsit változtatni a szokásaikon, ha taxit hívnak. Míg a legtöbb országban elfogadott, hogy az utas a hátsó ülésen foglal helyet, addig Ausztráliában kifejezetten sznob és udvariatlan viselkedésnek tekintik, ha valaki nem előre, a sofőr mellé ül.
Most, hogy megismerkedtünk egy-egy nép különleges hagyományával, viselkedési formájával, bárhol és bármerre is járunk, mindig tartsuk tiszteletben az adott ország szokásait, kultúráját, etikettjét – még akkor is, ha távol áll tőlünk. Ezért inkább hozzuk haza közülük azokat, amiket megszerettünk.
Forrás: Culture trip, Matador Network, Day Translations