Úgy érzi, megbolondul a karanténban? Így őrizheti meg lelki egészségét

Izoláltság, bezártság, folytonos aggódás, és még hosszan sorolhatnánk, hogy mitől lehet bekattanni a karantén alatt. Nem állítjuk, hogy a java még csak most jön, hiszen fogalmunk sincs. Hopp, még egy újabb probléma: a bizonytalanság. Megvárni viszont nem kell, hogy beleőrüljünk a helyzetbe, és attól sem lesz jobb semmi, ha minden gondolatunk a járvány körül forog. Mondani könnyű? No, akkor nézzük a konkrétumokat.

Ne nézz le!

Ismerik azt az érzést, amikor egy magas helyen azt hallják, hogy „ne nézz le". Vajon akad olyan, aki nem érzi azonnal a késztetést, hogy lefelé fordítsa a fejét, noha előtte ez eszébe sem jutott? Pedig a tanács valószínűleg jó szándékú, és aki adja, azt szeretné elérni, hogy a másik ne ijedjen meg a magasságtól. Csakhogy ez nagyon ritkán válik be. 

Forrás: Africa Studio/Shutterstock

Nem pontos a párhuzam, de azért az sem mindig válik be, ha azt halljuk, hogy „nyugodj meg". Van, hogy jó ezt hallani, és ha valaki tud koncentrálni, akkor nagyon is jól működhet, de önmagában és hosszú távon ez kevés. Főleg, ha egy olyan helyzetben hangzik el, mint amilyen a jelenlegi, amikor az elzártságból adódóan még több stressz ér nagyon sok embert. Nem mindenkinek egyformán megterhelő ez az időszak, sokan vannak, akik könnyen átvészelik, de sokan akadnak, akiknek komoly lelki problémákat okozhat az izoláció, vagy épp az összezártság, a betegségtől való félelem, esetleg pusztán az a bizonytalanság, ami a járvány körül kialakult. Van azonban néhány olyan egyszerű megoldás, ami sokat javíthat a közérzetünkön, csak egy pici odafigyelés szükséges hozzá.

Infót csak mértékkel

Az egyik tényező, ami miatt hatalmas nyomás nehezedik lelkileg sok emberre, az a félelmetes mennyiségű információ, ami percenként árad a médiából a járvánnyal kapcsolatban. Ezért az első és talán legfontosabb az, hogy ezt nagyon komolyan meg kell szűrni, illetve az információ adagot le kell csökkenteni a minimumra. Nem kell elbújni a probléma elől, de attól nem lesz jobb, ha minden hírmorzsába belekapaszkodunk.

Egyrészt lényeges a hír forrása. Csak olyat érdemes elolvasni, amely megbízható, azaz például a WHO (World Health Organization) oldalát. Mindenkinek a józan belátására van bízva, hogy mit tekint hiteles forrásnak, de az biztos, hogy a közösségi oldalakon terjedő híreket, gyakran álhíreket érdemes messziről elkerülni.

Forrás: Tiwiplusk/Shutterstock

Az sem mindegy, hogy mekkora adag infót olvasunk, hallgatunk meg napi szinten. Nem kell percre pontosan tájékozódni, elég az összefoglalókat hallgatni. Ha valaki meg tudja állni, akkor az se nagy baj, ha egy-egy napot kihagy, hisz a legfontosabb hírek így is, úgy is szembe fognak jönni a neten, vagy épp egy rokonunk, barátunk hozza elő beszélgetés közben.

Ha valakit megrémítenek a hírek, akkor különösen érdemes a szikár tényekre és a statisztikákra koncentrálni. Senki sincs tökéletes biztonságban, ez igaz (ezt mutatja annak a hathetes csecsemőnek az esete is, aki koronafertőzés következtében halt meg egy connecticut-i kórházban), de talán az megnyugtató lehet, ha az ember tudja, hogy statisztikailag nem tartozik a nagyobb veszélynek kitett csoportba – erről is rengeteg adat van a neten. Mindemellett tisztában van azzal, hogy megtesz mindent, amit ebben a helyzetben lehet, pl. azért, hogy idős hozzátartozói, ismerősei is kisebb kockázatnak legyenek kitéve. 

A kockázati csoportba tartozókat pedig szintén az nyugtathatja meg picit, ha tudják, hogy ők is megteszik mindazt, amire szükség van, például nem vállalnak felesleges kockázatot azzal, hogy másokkal találkoznak. Mindezeket érdemes magunkban is tudatosítani!

A szeretteink csak ránk várnak

Mikor valaki elvész a hírek világában, akkor az intő jel, hogy ideje a kinti világról egy kicsit a közelebbi dolgokra fókuszálni. Ha valaki egyedül éli meg a karantént, akkor elsősorban önmagára és a környezetére tud figyelni, ha valaki a családjával együtt, akkor pedig a vele együtt élőkre. Családosoknál külön kérdés, hogy miként lehet beszélni a gyerekekkel a kialakult helyzetről, erről bővebben is írtunk egy korábbi cikkünkben, illetve szintén nekik nyújt segítséget az a kis gyűjtés, ami az interneten elérhető sok-sok online programból szemezget.

Forrás: LightField Studios/Shutterstock

Az egyedülállóknak, különösen a fiatalabb korosztálynak az is megnyugtató lehet, ha önmagukon kívül elkezdenek másokra is jobban odafigyelni. Ha van például egy idős rokon vagy szomszéd, akkor lehet nekik segíteni mondjuk egy-egy bevásárlással (amit persze nem kell személyesen átadni, lehet az ajtó előtt is hagyni), vagy akár egy beszélgetéssel az erkélyen keresztül. A magány az egyik legrombolóbb dolog egy ilyen helyzetben, hisz ha az ember bezárkózik a gondolataival, akkor előbb-utóbb elkezd képzelődni, és irreális félelmeket felépíteni.

Bár nagyon úgy tűnhet, nincs egyedül!

Az egyedüllét komoly probléma, de talán már az is sokat segíthet, ha valakiben tudatosul, hogy nincs magára hagyva. Olyannyira nincs, hogy az egész bolygó hasonló cipőben jár, igaz, nem mindenki egyforma körülmények között. De önmagában a tudat, hogy ez nem egy személyre szabott probléma, hogy más is szorong, hogy másban is vannak kérdések, talán enyhíthet kicsit a dolgon. Önmagunkat győzködni azonban sokszor meddő vállalkozás, ilyenkor viszont egész nyugodtan lehet profi segítséget kérni. Még a gyerekeknek is van lelki segély vonaluk, a felnőttek pedig több helyre is telefonálhatnak.

Forrás: cate_89/Shutterstock

Akár egyedül van valaki, akár családdal együtt éli meg a karantént, mindkét esetben nagyon sokat segíthet egy laza napi rutin kialakítása. Ez a fajta rend segít a fejben is rendet tartani, biztonságot ad, ez pedig különösen fontos, amikor a külvilágból érkező hírek rengeteg bizonytalanságot árasztanak. A rutin arra is jó, hogy ha tartjuk magunkat hozzá, akkor akár egész hosszú időre is ki tudjuk zárni a járványt, mint témát. És tegyük is meg!

Keressünk olyan dolgokat, amelyek érdekelnek bennünket, és a világon semmi közük a betegséghez. Mindegy, hogy nyelvtanulás, lakberendezés, marcipánszobrászat, csipkeverés vagy hastánc köt le bennünket, essünk neki, foglaljuk le magunkat. Most lehet olvasni, zenét hallgatni, virtuálisan színházba járni. Most lehet itt az ideje a kert régen várt alapos rendbe rakásának is, esetleg a szoba átrendezésének. De ha valaki úgy érzi, hogy éppen elég tennivalója van mindezek nélkül is, akkor sem árt egy változatosság, hisz egy kis pihenés mindenkinek jár, sőt, nagyon is fontos.

Forrás: Ollyy/shutterstock.com

A tudatos kikapcsolás művészete

A pihenés alatt pedig nem feltétlenül az alvást értjük, bár ha belefér, hogy valaki most jó nagyokat szundizzon, és csak a reggel 9-es videokonferenciára kell beesnie, hát üsse kő. Az alvás persze nagyon jó, de például gyerekek mellett szűkre vannak szabva a lehetőségek. Viszont ha nyílik egy kis ablaknyi időrés, azt érdemes jól kihasználni.

Forrás: fizkes/Shutterstock

Gyerektől, családtól és minden mástól függetlenül van pár ötlet, amivel sokat lehet enyhíteni a szorongáson, félelmen és más rossz érzéseken. Az alapok közé tartoznak például a légző gyakorlatok – akár csak pár perc nyugodt, tudatos légzés –, melyek többek között a meditáció alapját is képezik. Az egyik legismertebb angol nyelvű meditációs app például a Headspace, mely az alapoktól vezeti végig a meditációban kevésbé jártasakat, de ezen kívül is rengeteg lehetőség van. Ehhez a témához kapcsolódnak a különböző vizualizációs technikák is, amikor befelé figyelve egy számunkra pozitív képet vetítünk ki, azaz valami olyasmit, amit szeretnénk elérni, megélni. A legjobb a légző gyakorlatokat, belső pihenést, meditációt a szabad levegőn végezni, de ha nem akarunk ennyire elmélyülni, akkor néhány szippantás friss levegő is csodákat tehet.

A grafománoknak sokat segíthet, ha kiírják magukból érzéseiket, melyek oldódnak is azáltal, hogy papírra kerülnek. Nem kell a fogalmazással bajlódni, szépítgetni, javítani, csak engedni, hogy kiáradjanak a papírra az érzések. És még egy ötlet azoknak, akik szeretik kézzelfoghatóvá tenni az ehhez hasonló gyakorlatokat, bár szóban ezt ugyanúgy meg lehet tenni. Ez a hála gyakorlat.

Forrás: Rawpixel.com/Shutterstock

Talán nevetségesnek tűnhet, mégis fantasztikusan jó hatása van. Többféle gyakorlatnak is utána lehet nézni a neten, egy ismertebb angol nyelvű például a Five Minute Journal, mely egy olyan hálanapló, melyet napi szinten kell kitölteni, de természetesen magyar nyelvűt is lehet találni. Nincs szükség azonban arra, hogy emiatt költségbe verjük magunkat. A cél, hogy megértsük a pozitív gondolatok erejét, és, hogy mindezt a napi életünk szerves részévé tegyük. Elsőre valószínűleg sokaknak semmi jó nem fog eszébe jutni, aztán szép lassan beindul majd a dolog, és az ember rájön, hogy önmagában az, hogy szép az idő, hogy rügyezik a fa a házzal szemben, hogy finom a kávé, és hogy beszélhet telefonon a legjobb barátjával, a legfontosabb dolgok közé tartoznak az életben.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek