Parázson lépdelhet és SUP tetején is jógázhat a Balatonnál a hosszú hétvégén

Nagyon tudjuk szeretni, amikor egy-egy ünnepnap miatt négynaposra nyúlik a hétvége. Nyár vége felé sincs ez másképp, mivel ilyenkor nem a gondosan centizett szabadságból kell lecsippenteni egy pár napos pihenő kedvéért – mondjuk a Balatonon. A tó körül rengeteg jó program lesz egész hétvégén, mutatunk is párat a kínálatból.

Jógázott már SUP tetején? Itt a lehetőség!

Óriási sláger volt a Balatonon az SUP. Felállva kell egy szörf jellegű deszkán evezni, és még ha valaki nem is próbálta ezt a sportot, az utóbbi években egészen biztosan találkozott vele valahol. A Balaton vize is tele volt és van SUP-rajongókkal, és az óriási érdeklődést az is mutatja, hogy rengeteg, témába vágó kapcsolódó programot lehet találni.

A jóga és az SUP szépen kiegészítik egymástForrás: Kasefoto/Shutterstock

Alap például az I. Siófoki SUP Kupa, ami augusztus 23-án lesz a Nagystrand és a Rózsakert előtti részen. Sokféle korcsoport lesz, sokféle távval, várnak kezdőket és profikat, de egész családokat is. Ha neveznének, itt meg is tehetik. Ha valaki Siófokon lesz a hétvégén, de nem akar versenyezni, csak egy lazábban kapcsolódó programot keres, az bekapcsolódhat az Ünnepi Napindító SUP jógába. Ezt 20-án, a reggeli órákban teheti meg, méghozzá a vízen lágyan ringatózó deszkán. Az se kenődjön el, akit érdekel ugyan a program, de nem a városban tölti a hosszú hétvégét. Tihanyban is lesz SUP jóga, egy kis extrával. Itt 23-án rendezik meg az SUP Jóga Brunch programot, ahol a 60 perces jóga után egy egészséges reggelire is meghívják a résztvevőket, még pedig ott helyben, a stégen terítve. Időpont, ár és minden egyéb ezen a linken érhető el. Balatonalmádiban augusztus 22-én lehet a hullámokon lebegve lazítani – a program linkje itt található.

Almádiban nem csak reggel rendeznek SUP eseményt, hanem szerveznek kifejezetten esti programot is. 20-án, 21-én és 22-én is lesz naplemente túra: a Wesselényi-strandról este 18.30-kor indulnak az evezős kirándulások. A szuper nyugis program teljes ellentéte pedig az az SUP-ra szabott esemény, ahová nem megnyugodni, hanem felpörögni érkeznek az emberek. Fonyódon ugyanis laza SUP & Conga Beach partyt rendeznek augusztus 20-án, többek között táncversennyel.

Léleksimogató programok

Itt elsősorban olyan eseményekre gondolunk, amelyek pszichésen, de gyakran fizikailag is valami olyan plusz töltést adnak, hogy azzal hosszú napokra vagy akár hetekre is megalapozhatjuk a lelki egyensúlyunkat. Tökéletes példa erre az Erdő- és hangfürdő a Varázserdőben, melyet Balatonalmádi-Káptalanfüred közelében rendeznek meg augusztus 22-én. Könnyű és kényelmes sétára kell készülni, a lényeg ugyanis az erdőben eltöltött időn van. A természet befogadása mellett a program része a hangfürdő is, melynek többek között stresszoldó és immunerősítő hatása is van. A jelentkezés módjáról és minden más infóról az esemény linkjén olvashat.

Próbálja ki a hangfürdőt...Forrás: Microgen/Shutterstock

A Szuperintenzív Enso Japán táncmeditáció Workshop szintén augusztus 22-én lesz, a helyszín pedig Fonyódliget. Ahogy az esemény címében is van, ez egy olyan workshop lesz, ahol az Enso alapjait lehet megismerni, lesz a programban balanszáló hangmeditáció, illetve az Enso Sensei masszázstechnika legfontosabb fogásait is megismertetik. Feliratkozni ezen a linken lehet.

És még egy olyan élményt ajánlunk, ami a többségnek valószínűleg nagyon messze esik a komfortzónájától. Balatonfüreden ugyanis ki lehet próbálni a parázson járást, mégpedig épp az ünnepnapon, augusztus 20-án. 700-800 fokos parázson lehet átsétálni, de mindezt alapos szellemi felkészülés előzi meg. Valójában egy spirituális szertartásról van szó, amely lelki megtisztulást és testi gyógyulást is hozhat megával. Az érdeklődők itt olvashatnak bővebben a programról.

...és a parázson járást isForrás: Jan Cejka/Shutterstock

Egészen más irányból, de szintén a lelket bizsergeti meg az az élményfestés, melyet a Zánka közelében fekvő Tagyon Birtokon rendeznek meg augusztus 23-án. A birtok panorámáját lehet nagyon pontosan megadott instrukciók alapján megfesteni, így előképzettség egyáltalán nem szükséges a programhoz, csupán kíváncsisás és egy pici merészség. Ezen a linken minden tudnivalót el lehet olvasni.

Ötvös Csöpitől a flódniig

A hosszú hétvégén, illetve néhány nappal korábban már zajlik a Bujtor István Filmfesztivál, melynek eseményei augusztus 17-től 21-ig Balatonszemesen, míg augusztus 22-én Balatonkenesén, Balatonalmádiban és Balatonaligán lesznek. A legtöbb program ingyenes, és amellett, hogy sok híres Bujtor István filmet vetítenek, A Pendragon legendától az Ötvös Csöpi filmekig, a fesztivál az amatőr/független filmeseknek is jó lehetőség a bemutatkozásra. A részletes programokról az esemény honlapján olvashat.

A gyerekeknek is be fog jönni egy ilyen programForrás: gaborer/Pixabay

Szintén nyugisabb, benti program a Nemzetközi Vasútmodell Kiállítás, mely Balatonfüreden lesz augusztus 20. és 23. között. Stílusosan a vasútállomáson rendezik meg a programot, melyen többek között egy körülbelül 150 méter hosszú terepasztalon futnak majd az apró szerelvények. A kiállítással kapcsolatos összes fontos tudnivalót itt találja.

Ezen a nézelődős vonalon mozogva két sétát is ajánlunk a hétvégére. Az egyik Balatonalmádiban lesz augusztus 21-én: a másfél órás, ingyenes vezetett körsétán a város régi villáit mutatják meg az érdeklődőknek. A másik bandukolás Almáditól nem messze, Balatonfüreden lesz 22-én, itt a település zsidó múltjának nyomait lehet végigjárni, a program pedig egy isteni flódni kóstolóval zárul. Ha érdekli az esemény, kattintson ide.

Kés, villa, pohár - zsibvásár

A flódni kóstolót leszámítva is lesz gasztro program a városban. Ilyen például a Balatonfüredi Borhetek, melynek a kellős közepén lesz majd az ünnepi hétvége. Maga az eseménysorozat augusztus 30-ig zajlik, és az evés-ivás mellett egy rakás színpadi program is lesz – mindezekről az esemény oldalán olvashat bővebben.

Kóstolgatni a déli parton is lehet: Siófokon a kikötőben augusztus 19-23. között lesz az Ünnepi Gasztro és Kézműves Vásár. Amellett, hogy lehet enni kenyérlángost, rétest, lepényt és halat, inni bort, pálinkát, vagy üdítőt, még sok apró kézműves holmiból is lehet válogatni a levendulából készült termékektől a játékokig. Mielőtt belesne a vásárba, nézzen szét az oldalon is.

A Balatonfüredi Borhetek alatt rengeteg program vár mindenkitForrás: berni0004/Shutterstock

És még egy vásár, így a végére, mégpedig az Első Vödörvölgyi Vásár Balatonalmádi mellett. Az augusztus 22-i esemény szervezői egy egész délután tartó zsibvásárra hívják az érdeklődőket. Sok-sok apróság és régiség közül lehet válogatni a könyvektől kezdve a kézműves és termelői árukon át egészen a gyerekruhákig. A bevétel egy részét jótékony célra ajánlják fel, így pláne érdemes lesz benézni, ha másért nem, egy jó hangulatú bogarászás kedvéért, melynek végén puhán világító lampionok lebegnek majd a lassan leszálló nyári estében. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek