Csónakházzal együtt nyílt új vízitúra-megállóhely Siófokon

A szabadidősportot, az élsportot és az utánpótlás-nevelést is kiszolgáló víziturisztikai megállóhelyet adtak át hétfőn Siófokon – adta hírül az MTI.

A beszámoló szerint az egyik siófoki szabadstrand melletti területen megvalósult beruházás részeként vadonatúj csónakházat, öltözőket, vizesblokkokat, továbbá számos eszközt - túra-, illetve sit-on top kajakokat, surf skiket, sárkányhajókat, lapátokat, SUP-okat, mentőmellényeket, illetve GPS modulokat és más kiegészítőket - adtak át, amelyeket a helyi sportoló fiatalok azonnal ki is próbálhattak.

A fotó illusztrációForrás: vidalgo / Shutterstock

A Balaton víziturizmusának komplex fejlesztése című projekt keretében tavaly óta hét vízitúra-megállóhely (Siófok, Zamárdi, Balatonszemes, Fonyód, Keszthely, Révfülöp és Tihany) újult meg. Fontos elv volt, hogy a megállóhelyek fejlesztésén keresztül a különböző közlekedési módok (kerékpáros, kézi hajtású vízi eszköz, lovas, természetjárás) közötti kapcsolat is fejlődjön. 

A siófoki állomás jövő hétfőtől lesz nyitva a nagyközönség számára, a szolgáltatások árai még kidolgozás alatt vannak. A hét átadott új víziközpontnak más és más az üzemeltetője, emiatt a szolgáltatások és azok árai is eltérhetnek.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek