Amikor hív a vadon: ezeken a túraútvonalakon egyszer nagyon szeretnénk végigmenni

Ha valaki szeret túrázni, azt a rossz idő kevésbé tartja vissza, a problémát mostanában inkább a sokféle szabályozás okozta. De azért legyünk bármennyire is elszántak, mégiscsak jobb egy szép tavaszi napon ráigazítani a lépteket egy-egy erdei ösvényre. Újabb és újabb terveket pedig mindig lehet gyártani, még akkor is, ha a világ másik végén van a kiszemelt túraútvonal. Sőt, ahogy az alábbi felsorolásból látni fogják, nem egy helyre hónapokkal korábban kell bejelentkezni, ezért nem árt kicsit előre gondolkodni. Mutatjuk tehát azokat a helyszíneket, ahova igyekszünk eljutni olyan hamar, ahogy csak lehet.

A görög szurdok

A Samaria-szurdok Görögország rajongóknak biztosan nem jelent újdonságot, és ha valaki Krétára készülve nézegeti a látnivalókat, akkor nagy valószínűséggel bele fog szaladni. Mert ez tényleg olyan, hogy ha az ember arra jár, és szereti átmozgatni testén, amit csak lehet, akkor belevág ebbe a 16 kilométeres kirándulásba.

Gondolatban négy részre lehet bontani a távot, ahogy a különböző terepek váltogatják egymást. Az első szűk 4 kilométer talán a legnehezebb, mivel itt leginkább lépcsőzni kell, és a legtöbb bokasérülést is itt szerzik a kirándulók, ezen a részen ugyanis meredeken ereszkedik lefelé az útvonal.

Samaria szurdokForrás: Kalman/Shutterstock

Egyirányú túráról beszélünk, ami azt jelenti, hogy ha valaki a kiindulópontra vissza is akar érni, akkor bizony oda-vissza összesen 32 kilométert kell megtenni, plusz az a bizonyos ereszkedés visszafelé már egy durvább szintemelkedés lesz. A túrának sokféle verziója van, akár szervezett úton is részt lehet venni rajta. És mivel sokan járják be ezt az útvonalat, gyakori a vízvételi lehetőség, és modókat is lehet találni néhány kilométerenként.

Forrás: Szekeres Andrea / Travelo
Nyugat-Kréta a szurdokok és a festményekre illő kopárság birodalma
Hora Sfakion óriás sziklakertje, Frangokastello velencei erődje, a fazekas családok otthonát jelentő Margarites települése, és a sziget tragikus emlékét őrző, de talán legszebb kolostorépülete – ez Nyugat-Kréta, a völgyszurdokok és a vászonra kívánkozó, gyönyörű kopárság birodalma. Ha már bejárták Iráklió és Lasithi körzetének izgalmasabb látnivalóit a leprások szigetétől a világ leghíresebb labirintusáig, akkor tartsanak velünk Hanía és Réthimno térségébe is. Erre tessék!

Új-Zéland ismét verhetetlen

Itt már egy komolyabb túráról beszélünk, az új-zélandi Milford Track ugyanis 54 kilométer hosszan szeli át a Déli-szigetet. És mielőtt bárki azt mondaná, hogy hiszen azt le lehet nyomni egy nap alatt, azt kell mondjuk, hogy elméletileg igen, de itt aztán végképp nem érdemes. Az értők szerint ötnapos kiruccanással számoljunk, mert így nemcsak elrohanunk a hihetetlen mennyiségű természeti szépség mellett, ami az utunkba esik, hanem tényleg látni is fogjuk azokat.

A Milford Track mentén több helyen is meg lehet szállni, és bizony nagyon jól tesszük, ha előre foglalunk magunknak helyet. Tisztán csillogó tavakat, hegycsúcsokat, zuhatagot és gleccsereket is fogunk látni egyetlen kirándulás során: az útvonal a Te Anau tótól indul, keresztülhalad a Fiordland Nemzeti Parkon és a Milford Soundnál, Új-Zéland legismertebb fjordjánál éri el a vízpartot.

Milford SoundForrás: Filip Fuxa/Shutterstock

Leginkább október végétől április végéig ajánlott végigmenni a túrán, a nyári időszakon kívül csak nagyon tapasztalt természetjárók vágjanak bele. És még egy fontos dolog: jegyet kell venni, méghozzá időben, akár hónapokkal korábban, mivel naponta csak 40 egyéni túrázó lehet az útvonalon.

A kanadai kalandtúra

A West Coast Trail 75 kilométer hosszan fut végig a kanadai Vancouver-sziget délnyugati partszakaszán. Mivel Kanadáról és óceánpartról beszélünk, ezért mindenféle időjárásra készülni kell a 6-8 napos túra során az esőtől kezdve, a ködön és a szeles időn át a napsütésig. De már eleve abba izgalmas belegondolni, hogy milyen fantasztikus tájon halad végig az ember – egyik oldalon a vadon, a másik oldalon a sós illatú óceán.

West Coast TrailForrás: James Wheeler/Shutterstock

Ez egy kalandos túra, vagyis nem a hétköznapi caplatással kell számolni, hanem azzal, hogy folyamatosan észnél kell lenni és figyelni. Hogy mást ne mondjunk, útközben van például 70 darab magas létra, amelyen fel, illetve le kell mászni, ezen kívül 130 híd és ráadásnak 4 drótkötélpálya – ezeket nem lehet kikerülni. Idén várhatóan június 4-től szeptember 30-ig lehet végigmenni a West Coast Trail-en, de ahogy Új-Zélandon, itt is előre le kell foglalnunk a helyünket, amit április 30-tól tehetünk meg.

Az olasz szépség

A Cinque Terre Olaszország északi részén található, nevét arról az öt településről kapta, mely a területéhez tartozik. Riomaggiore, Manarola, Vernazza, Corniglia és Monterosso al Mare a tenger partján végighúzódó Cinque Terre Nemzeti Parkban, a legkisebb olasz nemzeti parkban bújnak meg.

ManarolaForrás: Simon Dannhauer/Shutterstock

A területen elég sok útvonalat be lehet bolyongani, körülbelül 120 kilométernyi kis ösvény tekereg a meredek hegyoldalakon, ezek közül bármelyiket kiválaszthatjuk, ami megtetszik. A panorámára sehol nem lehet panasz, különbség inkább csak a megtett távok hosszában van. Akár úgy is ki lehet találni a kirándulást, hogy több települést is felfűzünk egy-egy útra.

Forrás: cdn.cinqueterre.eu.com

A klasszikus persze a Riomaggiore-Monterosso al Mare útvonal, mely 11 kilométer hosszú, és körülbelül öt óra kell hozzá, hogy kényelmes tempóban megtegyük a teljes útvonalat. A terep változatos, hol könnyebb, hol emelkedőn kell fölfelé caplatni, de nagyon megéri. Itt is fizetni kell azért, hogy végigmehessünk a túrán, de nem kell veszedelmes összegre gondolni, 5-7 euró körül van a jegy ára.

Alpok túra ínyenceknek

A Tour du Mont Blanc igazi hegymenet: 170 kilométeres körtúra, mely átvezet Franciaországból, Svájcon át Olaszországba. Alapvetően 7-12 napot szokás a teljes távra számolni, amit egyénileg és egy tapasztalt vezető segítségével is megtehetünk. Indulhatunk az óramutató járásával megegyező, vagy ellentétes irányba is, de hagyományosan az előbbit szokták választani a túrázók. Sokan kezdik útjukat Chamonix-ból: a francia város a síelők mekkája, megkerülhetetlen helyszín, ha a legjobb síterepekről esik szó.

Tour du Mont BlancForrás: Kauka Jarvi/Shutterstock

A szállások nyitvatartása erősen befolyásolja, hogy mikor lehet útnak indulni, ezek normál esetben június közepétől szeptember közepéig várják a vendégeket. Az alvóhelyet előre érdemes lefoglalni, például ezen az oldalon, ahol egy csomó fontos plusz infót is lehet találni az útvonalról – de van interaktív térkép is –, illetve bővebben olvashatunk a hegyekben élő növényekről és állatokról, melyeket a túránk során láthatunk.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek