Fedezze fel gyalogos szafarikon a helyeket, ahol csak őslakosok járnak!

Igazán belesimulni a tájba csak gyalog lehet. Csak úgy, hogy az ember érzi a lába alatt a füvet, a homokot, a gyökereket. Amikor meg tud állni és körülnézni, amikor nem zúg az autó motorja, és nem kell figyelni a bringaútra sem. Most olyan kirándulásokról, pontosabban gyalogos szafarikról olvashatnak, melyek a világ másik végén mutatják meg a kirándulóknak a vadregényes tájak legapróbb részleteit is. És bár igaz, hogy jelenleg elég korlátozottak az utazási lehetőségek, álmodozni lehet, sőt, kell is, mert ezek tipikusan olyan úti célok, amelyeknek a szervezésére bőven kell időt hagyni. 

Köderdők és elefántok

A Campi ya Kanzi Kenya sűrűjébe viszi el az utazókat. Az egyik legfontosabb sajátosság, amit az általuk szervezett út ígér az, hogy itt senki nem fogja letaposni a cipőnk sarkát, amíg a kilátást csodáljuk – mondjuk a Kilimandzsáróról. A szervezők a weboldalukon többször is hangsúlyozzák az élmény egyediségét, ahol a csoporton kívül senki nem lesz a területen élő maszáj bennszülötteken kívül, így zavartalanul lehet elmerülni az afrikai vadon csodálatában.

Maszáj harcosForrás: Not your average nomad/Shutterstock

Ez egyrészt azt jelenti, hogy rengeteg állatot, többek között elefántokat, oroszlánokat, leopárdokat, zsiráfokat és nagyon-nagyon sok madarat lehet látni a gyalogos kiránduláson. Másrészt pedig igazi különlegességnek számít a területen lévő köderdő: a Chyulu Hills hegységben körülbelül ezer különböző féle fa található. A házigazdák jó érzékkel egy roppant látványos képet is felraktak a honlapra, ahol foglalni lehet, majd a csodás kilátást egy színes, szőttes párnáról néző pár mellé egy nyilat húzva odaírták: ide kattintson, hogy itt ülhessen.

Tigrislesen Indiában

A Pachmarhi Biosphere Reserve India szívében helyezkedik el, itt élnek a veszélyeztetett fajok közé besorolt ajakos medvék. Jópofa tény, hogy épp egy ilyen ajakos medve volt Balu ihletője Kipling A dzsungel könyve című történetében. A 11 naposra tervezett szafari Angliából indul, és bár az első nap még Delhiben telik, utána a csapat reülővel továbbutazik a Satpura National Parkba, ahol túrázni és kenuzni is lehet, majd következik Pachmarhi, ahol elindul a gyalogos szafari. 

A programot úgy rakták össze, hogy minden napra jusson valamilyen új élmény egy új helyen. Az egyik legnagyobb húzás a medveles, de a Satpura parkban ráadásként tigriseket is lehet látni, már ha az embernek épp szerencséje van.

Pench National ParkForrás: Andy Wilcock/Shutterstock

Ezért a tigrisek kedvéért érkezőknek beraktak még egy helyszínt, a Pench National Parkot, ahol elméletileg garantáltan lehet látni ezeket a nem mindennapi ragadozókat – igaz, ezt már egy autóból.

Ősi legendák az aboriginal szafarin

Ausztrália északi részén fekszik a Kakadu National Park, mely többek között az őslakosok által készített sziklarajzairól híres. De ezen felül rengeteg növény- és állatfaj él a területen, amely 1992 óta a Világörökség része. A Wildlife and Aboriginal Safari arra vállalkozik, hogy minél átfogóbb képet adjon a helyről egyrészt az élővilág megismertetésével, másrészt az itt élő őslakosok szokásain keresztül. Ezért a szafarinak két vezetője is van, egy aboriginal, vagyis egy ausztrál őslakos, illetve egy nem őslakos, de felkészült, fehér túravezető.

Kakadu National ParkForrás: Daniela Constantinescu/Shutterstock

Ők ketten más-más szempontok alapján mutatják meg a nemzeti parkot. A látogatók ehető terméseket keresnek, hagyományos ételeket kóstolnak, régi meséket hallgatnak, bennszülött gyógymódokat és kézműves fogásokat tanulnak, de mindeközben rengeteget megtudnak az őket körülvevő növényekről és állatokról is.

A legcsodásabb afrikai égbolt

Namíbia észak-nyugati csücskében található a Kaokoveld sivatag, ami még afrikai mércével mérve is egy távoli és kevésbé ismert része a kontinensnek. Az érintetlen természetet gyalogosan járhatják be az arra vállalkozók, esténként pedig egy takaró ölelésében, de a csillagok alatt hajthatják álomra a fejüket. Szépséges sziklaalakzatok, folyómedrek és a sivatagi élet változatos színei és formái között járhatnak nappal, és nézhetik az egyik legcsodásabb csillagos égboltot éjjel – mivel a területen híresen sötétek az éjszakák, azaz a fényszennyezés hiánya miatt milliónyi csillagot lehet bámulni alvás előtt és helyett.

Namíbia éjszaka is varázslatosForrás: Fabio Lamanna/Shutterstock

Az alvóhelyeken az alapkomfort ettől függetlenül megvan, így például lehet tisztálkodni és mosdót is használni. A tapasztalt túravezetők rengeteg hasznos infót és anekdotát mesélnek a csoportnak, akiket esténként a táborhelyen friss vacsora vár, melyet a tábortűz lobogó fénye mellett majszolhatnak el.

A vadon mélyén

A Jim Corbett National Park, India legrégibb nemzeti parkja, bengáli tigriseiről híres. A látogatókat szinte mágnesként vonzza a hatalmas és különleges állat, és még úgy is, hogy a parknak csak bizonyos területeit lehet látogatni. A Vanghat valami mást kínál, valami olyat, amelyik kívül esik a szokásos turisták által megszállt területen. Noha a parkban alapvetően nem lehet gyalogosan mászkálni, a túraszervezők egy olyan területen dolgoznak, ahol lehetővé válik, hogy az oda látogatók ne csak távolról szemléljék a vadont, hanem ténylegesen bejárják azt, méghozzá két lábon.

Kora reggel a Jim Corbett National ParkbanForrás: Picasso kerala/Shutterstock

A vezetők megtanítják többek között a nyomok felismerését, a különböző hangok jelentését, hogy melyik karmolást hagyta egy tigris a növényzeten, vagy hogy hol jártak elefántok. Többféle túra közül lehet választani a honlapon, ilyen az a négynapos gyalogtúra is, ahol kifejezetten a nagymacskákat lehet meglesni. A kirándulás októbertől áprilisig ajánlott.

Két hét Dél-Afrikában

14 napos az a szafari, amely Johannesburgból indul és oda is tér vissza. Maximum 12 fős csoportot indítanak, és nagyon fontos, hogy mindenki minél inkább részt vegyen a közös feladatokban, így előfordulhat például, hogy be kell segíteni a mosogatásba. A lényeg viszont maga az út, mely a hegymászás és a szafari kombinációja. A résztvevők bejárják többek között a Kruger National Parkot, Szváziföldet, a Drakensberg hegységet és Zuluföldet is.

Kruger National ParkForrás: jaroslava V/Shutterstock

Mindez két hétbe sűrítve fantasztikus mennyiségű élményt és kilométert jelent, de persze a cél nem az, hogy a szafarin résztvevők minél többet talpaljanak, hanem, hogy minél több szépséget felfedezzenek Dél-Afrika északkeleti csücskében. A programban a hegyi túrákon kívül szerepel múzeumi látogatás és híres csataterek megnézése is, de olyan élmények is, mint például a Mpumalanga Panorama Route, ahol a kirándulók lába alatt heverő, messze nyúló táj látványa jó darabig nem ereszti el az utazókat.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek