A görögök csak Megáloniszosznak, azaz Nagyszigetnek becézik Krétát; és a Kelet-Mediterrán térségben tényleg csak Ciprus nagyobb nála. Pedig a félmillió lakosú, a vízben mellúszásban, előre nyújtott nyakkal tempózó orrszarvút formázó sziget akár tizenegyszer is elférne hazánk térképén. És bár méretéből adódóan azt gondolnánk, egyetlen napi autóúton is kényelmesen végigjárható, a szerpentin utakkal felszerelt hegyvidékes részeken a tekergés jócskán megnyújtja az utazási időt, amelynek múlását csak az utat elálló, a vadon szabadságában élő kecskecsordák próbálják megakadályozni. És ezek a kecskék nem véletlen alpinistáskodnak pont a krétai meredélyeken.
Krétára, a térségben található más görög szigethez hasonlóan, talán szeptember végén és októberben a legjobb utazni, amikor a tenger még kellemesen meleg, a tömeg és a hőség viszont mérsékeltebb. De még ezt követően is ott van jó pár, szezonon kívüli hónap, amikor remek túrákat lehet tenni az olajfaligetekkel és vadregényes szurdokokkal tarkított hegyekben, amelyek között a fekve ásító Zeusz arcéleit kirajzoló hegyhát csak az egyik izgalmas elem, amit érdemes követni.
Mert ősszel, amikor beköszönt a csapadékos időszak, a sziget szinte fellélegzik, pórusain át megszívja magát az éltető vízzel, majd a zöld számos árnyalatán és színes virágokon keresztül mutatja meg azt az arcát, amit a szezonban érkező nyaralók már nem láthatnak. Mi is október közepén jártunk a szigeten, háromrészes cikksorozatunk első darabjában azonban Kréta keleti felének látnivalóira fókuszálunk.
Knósszosz palotája, amely alatt egy labirintust feltételeztek
Kezdjük is a legrégebb óta fennálló látnivalóval, vagyis annak maradványaival, amelynek története bő négyezer évvel ezelőttre nyúlik vissza. Ezt, a Herakliontól pár kilométerre fekvő területet emlegetik a legrégibb európai civilizáció központjaként. Vagyis egy turistacsoport az itt élő minósziak nevét ma azért hallhatja oly sokszor idegenvezetőjétől a városnézések során, mert gyakorlatilag ők voltak Európában az első nép, amely hatalmas épületkomplexumokat, finom részletességgel kidolgozott műalkotásokat, praktikus szerszámokat és komplett írásrendszert tudott maga után hagyni.
Aztán a minószi civilizáció aranykorában egy új szokás jelent meg: pompás palotákat kezdtek építeni, amely egyszerre volt királyi rezidencia és szakrális szertartási központ, és amely köré a világot gyorsan körbeérő legendákat lehetett kerekíteni. Így történt ez Knósszoszban is.
A két és fél hektáron fekvő, egymással kuszán összekapaszkodó, teraszos épületei miatt a knósszoszi palotához pl. a Minótaurusz labirintusának legendáját kezdték kötni. A történet szerint Kréta királya, Minósz ebben a palotában építtetett egy szobákból és folyosókból álló útvesztőt, mégpedig egy olyat, ahová ha valaki belép, sosem talál ki belőle. Ide zárta be a megbabonázottsága miatt egy bikával szerelembe eső feleségének a torzszülött gyerekét, vagyis a bikafejű, ember testű, tekergő farkú Minótauroszt. (A megfejtésül szolgáló Ariadné fonalával kibővített teljes történetet itt érdemes elolvasni.)
És bár a palota romjait a múlt század elején Sir Arthur John Evans tárta fel, a labirintus létezésére még ő sem talált bizonyítékot. Azzal viszont sokan megvádolták a híres brit régészt, hogy munkálatai közben túlságosan szabadra engedte fantáziáját, és a saját korabeli európai életet is bele látta a palota romjaiba, így tulajdonképpen ma a turisták az ő elképzelései alapján helyreállított épületeket járhatják be.
Érdemes minél több helyre bemenni, és minden lépcsőt megmászni, de azt tudni kell, hogy a palota több berendezése, freskóinak részletei eredetiben csak az iraklioni Régészeti Múzeumban láthatók. A múzeum 27 termében az i.e. VI. évezredtől kezdve a római korig, időrendi sorrendben mutatják be a minósziak egykori mindennapjait, kreativitását és művészeti érzékenységét – és egyébként mindent, ami a legendákból is jól ismert, szent bika kultuszához köthető.
Akkor irány az Agia Pelagiaban található háromcsillagos Belvedere Hotel, amelyet Heraklion belvárosától 20 perces autóútra találnak. A háromcsillagos, kétemeletes apartmanépületekből álló hotelt tavaly adtak át, így aztán még minden új, tiszta és rendezett benne – ami egyébként sok hotelről csak a tavaszi szezonindító festés és renoválás után mondható el, az évközi turistaáradat a szezon végére bizony a szállásokat is megviseli.
A kis hotelnek van egy közepes méretű úszómedencéje, az étterméhez egy óriás, városi panorámával felszerelt terasz tartozik, a közeli homokos tengerpartra pedig egy ötperces sétaút vezet parkolójából. És akinek számít: a reggelinél ropogós, nagyszemű olívabogyókra és friss gyümölcsdarabokkal dúsított, harapnivalóan sűrű, isteni görög joghurtra lehet bukkanni. Reggelivel együtt egy tengerre néző, kétszemélyes szobát átszámítva 20 ezer forinttól kínálnak, ami félpanzióval együtt 29 ezer forintot jelent; a parkolóra és a citrusfákkal felszerelt domboldalra néző oldalon pedig ugyanezért 14 és 19 ezer forintot kell fizetni a szezon elején és végén. Ha szállást keresnek, nézzenek szét az oldalukon.
Heraklion, ahonnan egy titokzatos szuvenírrel térhet haza
A sziget legnagyobb városa, fővárosa és legfontosabb kikötője, Heraklion (Iráklion), ahol viszonylag kevés műemléke maradt meg a szigetet sújtó nagy földrengések és a háborúk után. És bár a partszakasza is inkább sziklás, nagyobb kövekkel tagolt, a kikötőjéből indulva néhány látnivalót azért mégiscsak érdemes felhúzni egy kiadós sétára.
Egyből a kikőtőben Rocca del Mare néven áll vastag, robosztus falaival egy ma is látogatható erőd, amely a város legnagyobb műemléke, és amelyet még a velenceiek építettek a 16. században. Az erőd északi oldalán jól kivehető a velencei oroszlán domborműve, amely egy nyitott könyvre teszi a lábát, jelezve azt, hogy a velenceiek tárgyalások útján szerezték meg a hatalmat a város felett.
Aztán érdemes végigsétálni a velencei időket őrző fal mentén is, amely három kilométer hosszan, hét ékalakú bástyával és két kapuval megszakítva húzódik a városban. Vagy megnézni szintén a velencei uralom idejéből megmaradt szökőkutak közül legalább a két leghíresebbet: az oroszlánok hátán tartott Morosini-kutat, és a Bembot, amely Heraklion első díszkútja volt a XVI. század közepén.
Itt, a belvárosi részben kaptak helyet a jól ismert európai plázamárkák és számos, apró csetreszeket kínáló kisüzlet is, ahol hűtőmágnes és fali dísz formájában is árulják a leghíresebb krétai szuvenírt, a phaisztoszi korongot, amit egyébként eredetiben a fentebb már említett iraklioni Régészeti Múzeumban őriznek.
A korongnak egészen rejtélyes a története, a régészek 1908-ban egy templom alagsorából ásták elő, és a szakértők szerint ez ma a bronzkori minószi kultúra legfontosabb lelete, vagyis közel négyezer éves. És bár a 15 centiméteres agyagkorong tele van rápecsételt írássá összeálló rejtjelekkel, a mai napig nem tudta megfejteni senki sem a rajta található üzenetet.
Travelo tipp: Ha arra is kíváncsi, hogy a tengerben milyen élőlényekkel osztozik fürdés közben, akkor irány a heraklioni Cretaquarium, ahol több mint 200 földközi-tengeri állatfajjal is találkozhat. Az élőlények természetes fényigényüknek megfelelően kaptak helyet az épületben: először az egészen mélyen, sötétségben élő halak láthatók, amelyet a nyílt tengerben élő nagyragadozók és cápák követnek, majd a part közeli élőlények négyzetméteres üvegkalitkás otthonai sorakoznak. A belépő november 1-től március 31-ig egységesen 6 euró, de szezonban a felnőtteknek már 10 eurót kell érte fizetni.
Spinalonga: az elszigetelt sziget
De Krétán van egy apró, titokzatos sziget is, amelyet a helyiek csak Kalidonként emlegetnek, és amely Kréta észak-keleti partjától néhány száz méterre, Plakaval szemben fekszik. Ebből a helyes halászfaluból indulnak óránként sétahajók és pár személyes motorcsónakok Spinalongára, amely ma már az egyik legizgalmasabb látnivaló a turisták között, egykor azonban a legrettegettebb úti cél volt.
Ezt a kis szigetet szerették elfoglalni az idegenek. Előbb az arabok láttak benne fantáziát, majd a velenceiek tették lakhatóvá, akik egyrészt sólepárló medencéket alakítottak ki, és így kereskedelmi alapot teremtettek a szigetnek, másrészt a ma is látható hatalmas erődrendszert is felhúzták, hogy meg tudják védeni Kelet-Krétát az egyre sűrűbb kalóztámadásoktól. De ez a kis szárazföld nemcsak a velenceiek számára jelentette a kereskedelmi útvonalukat megvédő fontos stratégiai pontot, hanem menedéket is adott az oszmán birodalmi katonák elől menekülő keresztényeknek is.
Ám hiába emeltek vaskos falakat, állítottak a bástyákra ágyúkat, és telepítettek be több száz katonát, a XVIII. század elején a törököknek mégiscsak sikerült elfoglalni Spinalongát. Jó néhány hosszú évtizedre befészkelték magukat a falak közé, és a krétai legendárium szerint csak akkor sikerült az utolsó török közösséget kiűzni a szigetről, amikor elrendelték, hogy a Görögországban leprával megfertőződött betegeket itt különítik el. Így történhetett, hogy 1903-ban az utolsóként menekülő török lábnyomát is elmosta a tengervíz a homokból, és kikötött az első, leprás betegeket szállító hajó.
A görög kormány igyekezett őket mindennel ellátni: építettek nekik kórházat, kápolnát, külön utcája volt a kézműveseknek és külön tere a piacnak, ahol a betegek a pénzben kapott szociális járadékukat tudták elkölteni. Sajátos hely volt ez azokhoz a korábbi, európai leprakolóniákhoz képest, ahol a fertőzötteket távol a civilizációtól, gyakorlatilag barlangokban hagyták teljesen magukra.
Az első, áramfejlesztő rendszer telepítésének köszönhetően egész Krétán itt világítottak leghamarabb éjszakánként az utcai lámpák, az egyik beteg még egy hangszórót is adományozott a szigetnek, amelyből alkalmanként klasszikus muzsika szólhatott. Egy idő után azonban már nem csak a túlélésre rendezkedtek be. Színházat, mozit és iskolát is építettek, a közösségben az emberek egymásba szerettek, házasságot kötöttek, és gyerekeik születtek, akik sosem fertőződtek meg.
És bár a múlt század elején még nem maguktól mentek az emberek erre a szigetre, mert a törvény által előírt száműzetés kegyetlennek és véglegesnek tűnt, ahogy az ötvenes évek elején megtalálták a lepra ellenszerét, a romantikus múltidézők szerint a szigetlakók már szinte alig akartak hazamenni. Ezt a 54 éven át tartó múltat egyébként Victoria Hislop egy regényben idézte vissza A sziget címmel, a könyvből még egy görög tévéfilmsorozat is készült.
Belépő a szigetre: A Spinalongán kikötő hajók fejenként 10-12 euróért szállítják a turistákat Plakából, Elounda és Agios Nikolaos kikötőjéből, a sziget bejárásáért felnőtteknek 8, gyerekeknek és nyugdíjasoknak 4 eurót kell fizetniük.
Nagyon megértjük, bár Kréta összességében is jó választás még ezekben a hetekben is. Szeptembertől júniusig a legegyszerűbben az Aegean Airlines légitársaság járatával juthatunk el Athénba, ahonnan belföldi gépekkel repülhetünk tovább Krétára. Persze nemcsak szezonon kívül tehetjük ezt meg: nyáron eggyel több, vagyis heti négy járatot indítanak, a repjegyük ára pedig a feladott poggyásztól kezdve a fedélzeten felszolgált étel és ital áráig, mindent tartalmaz.
Ha pedig leszálltak a gépről, a heraklioni reptérről a városba tartó kék buszokkal utazhatnak tovább 2 euróért a mintegy 20 perces úton. De arra készüljenek, hogy a szigeten a tömegközlekedés a minimális szogáltatásra rendezkedett be, buszok csak a legfontosabb helyekre vezetnek, oda is csak napi néhány járat indul (menetrend itt), ezért aki kényelmesen szeretné bejárni Krétát, annak még mindig praktikusabb autót bérelni akár napi 3000 forintért pl. itt.
Újságírónk a Görög Nemzeti Turisztikai Szervezet és a Krétai Turisztikai Hivatal meghívására járhatott a szigeten, miközben az Aegean Airlines utaztatta.