Szent barlangok a világban: a gyilkos üregtől az arkangyal sziklatemplomáig

A barlangok hónapja kapcsán készülő sorozatunk következő cikkében olyan helyekre kalauzoljuk el önöket, amelyek fontos szerepet játszottak egy-egy közösség hitvilágában. A vallások sokszínűsége, és az a tény, hogy mennyire más jelent egy-egy ember számára a szentség, tökéletesen kirajzolódik abból, ahogy ezeket a természet alkotta templomokat és imahelyeket az évszázadok során a hívők kialakították és használták.

Actun Tunichil Muknal

Belize szent barlangja, és egyben az egyik legfőbb turistalátványossága, nem egészen abban az értelemben szent, ahogyan talán elsőre gondolnánk. A barlangot ugyanis emberáldozatok bemutatására használták a maják. A leghíresebb csontváznak még neve is van, ő a tompán fénylő „Kristály Szűz", aki életében egy 17 év körüli érintetlen fiú lehetett. A barlang feltárásakor több mint egy tucat emberi maradványra bukkantak, ezek közül több is gyerekek csontváza volt.

A "Kristály Szűz"Forrás: Peter Andersen - Own work, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=295574

A kissé hátborzongató barlangot - járványidőszakon kívül - idegenvezetővel lehet látogatni, és be kell tartani néhány szabályt is, melyet a hely védelmében hoztak. A látogatóknak például nem szabad kamerát vinniük a barlangba, sőt, a cipőt is le kell venni a bejáratnál, és csak zokniban lehet közlekedni. Ezeket a szigorításokat azt követően hozták, hogy egy óvatlan turista ráejtette a gépét az egyik ezeréves csontvázra, míg egy másik esetben az egyik látogató úgy tört össze egy koponyát, hogy rálépett.

Elephanta barlangjai

Az indiai Elephanta szigeten, vagy korábbi nevén Gharapurin, a 17. században portugál kutatók bukkantak egy bazaltból faragott elefántszoborra, innen származik a hely elnevezése is. A szigeten lévő barlangok az UNESCO Világörökség részét képezik, és könnyedén meg lehet közelíteni őket a Mumbaiból induló komppal, majd egy, a kikötő és a barlangok között közlekedő kisvasúttal. A barlangokba vájt építmények valószínűleg a 7. századból származnak. Ha építményként emlegetnénk ezeket, nem lenne pontos a megfogalmazás, mert inkább oszlopcsarnokról, sziklába faragott szobrokról van szó.

ElephantaForrás: W_NAMKET/Shutterstock

Ez utóbbiak esetében különösen érdekes, hogy egy templomon belül megtalálható a hindu Shiva isten mindhárom ábrázolása, vagyis a védő, a teremtő és a romboló variáns is. Az istenséget ábrázoló faragványok közül az egyik legelképesztőbb az a szobor, amely hat méternél is magasabb. Az öt hindu vallásnak szentelt barlang mellett két buddhista barlang is található a szigeten.

Lungmen-barlangok

Vagyis magyarul a Sárkánykapu-barlangok Lojang várostól 12 kilométerre délre fekszenek, a Jisuj folyó partján. A buddhista sziklatemplomok kialakítása 494-ben, vagyis bő 1500 évvel ezelőtt kezdődött. Rengeteg barlangról van szó, nem csupán egy két nagyobb üregről. Az összesen 1352 barlangban és 750 fülkében közel százezer szobrot helyeztek el. A szentélyek száma az évszázadok során egyre csak szaporodott, vagyis nem egyszerre ugrottak neki ennek a hatalmas mennyiségnek. Az utolsó sziklatemplomot 898-ban fejezték be.

Forrás: Bule Sky Studio/Shutterstock

Mivel a szent barlangokat a folyó mentén magasodó sziklafalban vésték ki, ezért a víz felől nézve egy egész sornyi sötét kis ablakocska tűnik a szemünkbe. A barlang kifejezés is megtévesztő lehet, mivel a szentélyek nagy része nem nagyobb, mint egy apró szoba. Vannak persze kifejezetten nagy sziklatemplomok is, ilyen például az Ősök Tisztelete Templom, melynek alapterülete körülbelül ezer négyzetméter. Bár a barlangok ma már a világörökség részét képezik, a 19. században nagy részüket kifosztották, sok szobrot tönkretettek, más kincseket egyszerűen elhurcoltak.

Korikoszi-barlang

A Parnasszosz-hegy az ókori görögök szemében a múzsák lakhelye volt, és egyben Apollón szent hegye. A jósdájáról elhíresült Delphoi is a hegy oldalában található, és szintén a hegyen van a Korikoszi-barlang is, mely Pán, a pásztorok kecskelábú, kecskeszarvú istenének lakhelye volt az ókori hitvilág szerint. A barlang bejáratának a közelében egy oltárszerű kő is található, amit különböző vallási rituálékhoz használhattak.

Forrás: Flausa123 - Own work, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=23334862

Amellett, hogy a barlangot az ókoriak szent helyként tisztelték, folyamatosan fontos szerepet töltött be a helyi lakosok életében – például többször adott menedéket azoknak, akik a különböző megszállások és háborúk idején arra kényszerültek, hogy elhagyják az otthonukat. A menekülteknek azért is nyújtott remek búvóhelyet, mert gyalogosan lehetett és lehet a mai napig is megközelíteni, lóval vagy öszvérrel jóval nehézkesebb és lassabb feljutni a hegyoldalban lévő bejárathoz.

Szent Mihály barlangja

Az olasz San Giovanni Rotondo közelében található az a barlang, amely arról híresült el a keresztény hívek körében, hogy a benne lévő templomot maga Mihály arkangyal szentelte fel. Ez az egyetlen olyan szentély a világon, amelyet nem pap áldott meg, de ez nem von le semmit az értékéből, sőt, még különlegesebbé teszi. De hogy is történt az eset?

Bár kívülről már díszes bejáratot emeltek elé, valójában egy barlang lapul a homlokzat mögöttForrás: Valentina Photos/Shutterstock

A történet szerint 490-ben elveszett egy környékbeli nemes birkája, ezért a keresésére indult, majd a barlang szája előtt találta az állatot térdepelve. Képtelen volt hozzáférni, felmenni sem tudott érte, ezért úgy döntött, lelövi. Ám a nyíl visszapattant. Miután a püspökének beszámolt az esetről a főpapnak megjelent Mihály arkangyal, arra kérve a püspököt, hogy szentelje fel a barlangot, de az nem tette meg.

Néhány évvel később az arkangyal újra megjelent neki, ekkor egy vesztettnek hitt csatát fordított meg a város javára. Ennek hatására a püspök elhatározta, hogy mégis felszenteli a barlangot – csakhogy az arkangyal már megelőzte. Mikor a püspök több más főpappal együtt a sziklahasadékhoz indult, ott már terítővel fedett oltárt és egy kristálykeresztet találtak, de ami a legfontosabb, a földön ott volt Mihály arkangyal lábnyoma is.

Sof Omar barlang

Etiópiában egy kacskaringós barlangrendszert tisztelnek szentként a muzulmán hívők. A Sof Omar barlang arról a 12. század elején élt Sof Omar Ahmed sejkről kapta a nevét, aki Allah útmutatására tanítványaival együtt menedékre lelt itt – azóta is mecsetként használják a barlangot. A szentként tisztelt sejkről a mai napig megemlékeznek, ilyenkor a barlang különböző részeiben zajlanak a szent rituálék. Az egész barlangban természetes módon alakultak ki az oszlopokra, oltárokra emlékeztető formák, ezért különösen alkalmas volt arra, hogy imaházként használják.

Forrás: alpha photos/Shutterstock

A barlangrendszer 16 kilométer hosszan húzódik a föld alatt és több mint negyven bejárata van. Noha nincs benne kiépített útvonal, mégis teljes egészében végig lehet sétálni rajta. Legnagyobb és egyben legmagasabb terme az Oszlopos kamra, ahol évmilliók alatt kialakult, hatalmas mészkőoszlopok állnak.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek