Elöljáróban csak annyit, hogy ha egy panoráma feledhetetlen, akkor nagy valószínűséggel a környék lentről nézve sem lesz csúnya. Persze fentről mindig egy kicsit más a táj: békés és hibátlan, csendes és szinte idilli, függetlenül attól, hogy hegyeket, szántóföldeket vagy hullámzó erdőket nézünk. És persze ott a tenger is, amit valószínűleg képtelenség megunni. Most megmutatjuk azokat a kilátóhelyeket, amikre nem tudunk sóvárgás vagy nosztalgia nélkül gondolni. Önök melyiket választanák, ha máris utazhatnának?
A végtelenség terasza
Dietetikus kolléganőnk, Schmidt Judit legutóbb azzal facsarta meg alaposan a szívünket, hogy egy évekkel ezelőtti olaszországi hátizsákos túráról mesélt. Így a tavasz közepe fele járva talán még könnyebb beleélni magunkat abba, hogy milyen is lehet vagy lehetett bejárni a ragyogó napsütésben fürdő olasz vidéket, nem utolsósorban pedig a Salernói-öböl környékét, ahol ez a bizonyos kilátópont is található.
A helyszín Ravello, ami alig egy kőhajításnyira fekszik Sorrentótól – és innen már csak egy lépés Capri, de most ne szaladjunk ennyire előre. Ravello városka egyik nevezetessége a Villa Cimbrone, melynek teraszáról nyílik az a bizonyos panoráma. A villát angolkert és rózsalugas veszi körül, teli rejtett zugokkal és finom részletekkel.
A Terrazza dell'Infinito vagyis A végtelenség teraszát a szikla peremén építették fel, néhol a terasz ki is lóg a meredély fölé, így lebegő érzéssel párosul a szemhatárig nyúló tenger látványa. A terasz kőkorlátján hófehér mellszobrok rajzolódnak ki a kék ég és a kék tenger háttere előtt. Ez a villa leghíresebb pontja, de innen azért mindenképp érdemes felbaktatni egy meredek lépcsősoron a Belvedere di Mercuriohoz, azaz Merkúr kilátójához is.
A szédítő adrenalin csúszdatorony
Szerkesztőségünk gasztroguruja, Gerencsér Dóra is olyan élményekkel állt elő, hogy már pakolnánk is a kisbőröndöt. Még csak messzire sem kell majd menni, mivel Dóri Ausztriában élte át egyik legjobb kilátóhelyes élményét, és mindjárt érteni fogják, hogy miért beszélünk kifejezetten élményről.
Az egy dolog, hogy valahonnan jó körülnézni, de az megint más, ha már maga a kilátótorony is úgy néz ki, mint egy kilövés előtt álló NASA-űrhajó. A Wörthi-tó partján álló Pyramidenkogeli kilátótorony a világ legmagasabb fából épült kilátója, pontosan 100 méter. Ehhez jön a csavart forma, illetve az a szóbeszéd, hogy innen nyílik a legszebb panoráma Karintiára – és ebben az esetben a pletyka egyáltalán nem légből kapott.
És most jön az élmény rész! Itt ugyanis nem csupán fel- meg lebaktatunk azon a 100 méteres magasságkülönbségen, ahogy egy átlagos kilátó esetében tennénk, hanem fölfelé lift repít, lefelé pedig, nos, itt jön az izgalmas rész: választani lehet, hogy csúszdázunk(!), vagy lesuhanunk egy extravagáns drótkötélpályán.
Ha a csúszdát választjuk, akkor egy hálózsákszerű alkalmatosságba kell belehuppanni, hogy sima legyen az utunk, mely összesen 20 másodpercig tart, tehát szédítő lesz a tempó. Ha viszont nagyon szomjazzuk az adrenalinfröccsöt, akkor belebújhatunk a drótkötélpálya apró kis hevederébe, és már meg is lódul a lábunk alatt az a bizonyos szépséges panoráma. Ez utóbbit Dóri szerint még nézni is hajmeresztő élmény, de akinek bejön ez a fajta száguldás, biztosan imádni fogja a semmi feletti lebegést.
Olvadó csokimennyország a hegytetőn
Dóri mesélt egy svájci helyszínről is, mégpedig a Jungfraujoch Sphinx kilátóról, mely minden tekintetben különös és figyelemreméltó. Kleine Scheideggből visz fel a fogaskerekű a 3454 méteren lévő Jungfraujochra, mely Európa legmagasabban fekvő vasútállomása. A Jungfraubahn névre keresztelt fogaskerekű vasút pályája a hegy belsejében fut felfelé, de a panorámaablakos megállóknál mindenki rácsodálkozhat az egyre inkább kitáruló tájra.
A csúcs egy külön téma, Dóri szerint egészen olyan, mintha egy sci-fiben lenne az ember, mert nem csupán egy kilátót találunk a hegyen, hanem azzal együtt a Sphinx-obszervatóriumot is (ez az egyik legmagasabban, 3571 méteren fekvő obszervatórium a világon), ráadásul mindezek alatt van egy jégbarlang és egy csokimanufaktúra is. Hogy egészen pontosak legyünk, a Lindt „Csokoládé mennyországa" található itt, ahol végig lehet nézni, hogyan készül a csábítóan olvadó édesség.
De ezeken kívül sok más, jópofa ötlettel is feldobták a helyet. Van például egy virtuális felhőséta, amit elsősorban azért találtak ki, mert néha akkora a köd, hogy semmit nem látni Svájc legszebb panorámájából. Ezzel a kis technikai segédlettel, vagyis a Jungfrau panorama című filmmel, melyet a látogatók köré vetítenek, nemcsak messziről lehet megnézni a tájat, hanem felhőkön átsuhanva egész közelről is láthatjuk a hóborította hegyeket.
Egy előre eldöntött harc helyszíne
És így a végén, egy saját élményt is megosztanék olvasóinkkal. Talán hihetetlenül hangzik, de a kopárságban ugyanúgy meg lehet találni a szépséget, mint a hegyet karcoló hegycsúcsok vagy egy csillogó vizű olasz öböl látványában. Ezek azok a pillanatok, amikor az ember csordultig telik a szépséggel – és időnként ezért kell úgy az utazás, mint a levegővétel. De vannak olyan helyzetek is, amik egészen másképpen meghatározóak. Nálam ilyen élmény volt egy izraeli utazás, amely során eljutottam a Masszáda erődbe.
Innen a kilátás szinte olyan, mintha sárgásbarnába forduló holdbéli tájat látnánk, és az egyetlen dolog, ami megtöri ezt a képet, az a közelben elterülő Holt-tenger. Egyszerre felkavaró és hátborzongatóan üres innen a látvány, főleg, ha belegondolunk a hely történelmébe.
A Masszáda egy tökéletesen elszigetelt sziklafennsíkon található, mely több száz méterrel magasodik a Holt-tenger fölé. Az egykor itt álló erőd romjai nélkül is könnyű elképzelni, hogy mennyire keserves lehetett itt az élet, háború idején pedig különösen. Az első században zajlott le a hely legvéresebb ostroma, amikor római katonák akarták bevenni az erődöt, melyet zsidó lázadók védtek. A harc végén a rómaiak bejutottak az erődbe, ott azonban alig találtak élő embert: a csaknem ezer zsidó várvédő és családja tömeges öngyilkosságot követett el.
Nem költőiségében, hanem drámaiságában érinti meg az ember lelkét a helyszín és a táj, melyet forrón éget a nap, és ahol minden lépés csak port kavar a lábunk körül. Mégis visszamennék, azonnal és kérdés nélkül. Mert ez az élmény más volt, mint amit korábban bárhol tapasztaltam. Erőteljes és felejthetetlen, olyan, amit nem lehet sem megismételni, sem lemásolni, ahogyan egy tökéletes első randevút sem.