Addisz-Abeba: egy ellentmondásos főváros rejtett kincseinek nyomában

Afrika negyedik legnagyobb városa Addisz-Abeba, amhara nyelven új virágot jelent, és illik is rá, hiszen olyan mértékben képes volt megújulni, hogy ma a világ egyik leggyorsabban növekvő gazdaságával dicsekedhet. Ugyanakkor komoly ellentmondásokkal teli város, ahol csillogó felhőkarcolók állnak a földutakon, nemzetközi konferenciákat tartanak a hagyományos piacok mellett, és utcáin felváltva láthat modern üvegépületeket, legelésző birkacsordákat vagy teherhordó szamarakat. Kaotikus léte ellenére Etiópia fővárosa mégis egy izgalmas, kulturális csomópont, amit érdemes felkeresni, megízlelni, és felvenni lüktető tempóját. Íme, a legérdekesebb látnivalók, amiket feltétlenül meg kell nézni ahhoz, hogy az ember szívébe lopja magát a város.

Addisz-Abeba modern városrészeForrás: Simon Davis/Department for International Development/Wikimedia

Találkozzon Lucy-val a Nemzeti Múzeumban!

Etiópia lakosai nagyon komolyan veszik a történelmüket, és ennek jó oka van, hiszen a világ egyik legősibb keresztény hagyományokkal rendelkező országa ez. Széles körben elfogadott tény, hogy az első emberek az Etiópiában található Rift-völgyből származnak. Éppen ezért Addisz-Abeba valószínűleg leghíresebb lakosa Lucy, egy olyan hölgy, akit egyszerűen látnia kell a Nemzeti Múzeumban, a fővárosban töltött idő alatt.

A Nemzeti Múzeumban látható Lucy apró csontvázának másolataForrás: Richardal/Wikimedia

Lucy, a 3,2 millió éves előember, az Australopithecus afarensis nevű faj tagja. Apró csontvázát amerikai kutatók fedezték fel 1974-ben Etiópiában, a Danakil sivatagban. Lucy maradványainak másolatát a Nemzeti Múzeum alsó szintjén helyezték el, a valódi csontokat a múzeum levéltárában őrzik. Ez messze a legjobb emelet az érdekes kiállításával, ami a Homosapiensek fejlődését szemlélteti. Itt látható még néhány kihalt faj, például a hatalmas kardfogú tigris maradványai is. A múzeumba 100 birr (ezer forint) a belépő.

A fővárosban gyakori látvány a teherhordó állatForrás: Francisco Anzola/Wikimedia

A Merkato semmihez sem fogható hangulata

A Merkato feltételezhetően Afrika legnagyobb piacának egyike, aminek mindenképpen szerepelnie kell az ide utazók listáján. A rengeteg kis utcát alkotó standok között biztosan megtalálja azt, amit keres. A sűrű standok tömege átláthatatlannak tűnhet, de közelebbről megvizsgálva kiderül, hogy a piac gondosan szervezett. Egy helyen vannak a fűszeres standok, aztán az ezüst ékszereket árusító pultok, majd a kosarakat árusítók, és így tovább.

A Merkato egyik zöldség-gyülölcs árusa kínálja portékáitForrás: Tifsihit M.S/Commons.Wikimedia

Még egy újrahasznosított részleg is található itt, ahol gumiabroncsokból készült szandálokat, papucsokat vagy régi, olasz olajbogyós konzervdobozokból készített kávéskannákat és egyéb érdekes tárgyakat árusítanak a mindig mosolygós eladók. Ne vigyen túl sok pénzt, és vigyázzon az értéktárgyaira, mert a piac nemcsak a vásárlóktól, hanem zsebesektől is hemzseg.

Ha túl nyüzsgőnek találja a forgatagot, de szívesen vásárolna helyi autentikus tárgyat, létezik egy kisebb, alternatív piac is, a Shola. Standjain minden megtalálható a fűszerektől és a füstölőktől kezdve a gyümölcsökön át a ruhákig. Ide mindenképpen érdemes taxival menni, mivel elég messze van a városközponttól, az Entoto hegy lábánál.

Rőzsegyűjtő asszonyok az Entoto hegyenForrás: Ninara from Helsinki/Commons.Wikimedia

Kulináris- és színházi élmény egyszerre

Aki pedig egy igazi tradicionális éttermet választ, az fantasztikus, hagyományos zenei és táncműsorokat is láthat. Ilyen helyek a Yod Abyssinia, a Katenga, vagy a 2000 Habesha éttermek - ezek a város maroknyi, hagyományos, színházi éttermei közül a legjobbak. Az autentikusan berendezett 2000 Habesha étteremben csak etióp ételeket kínálnak svédasztalról, így aki ide betér, a helyi ételek teljes választékát végig kóstolhatja.

Ez csak az előétel az Abyssina étterem gazdag kínálatábólForrás: Ninara/Commons.Wikimedia

Eközben a hagyományos zenét játszó zenekarok és énekesek dalaira a táncosok a különböző régiók és etnikumok táncait mutatják be. Etiópia büszke arra, hogy az egyetlen afrikai ország, amit soha nem gyarmatosítottak, bár Olaszország az 1930-as évek közepén elfoglalta. Az olasz megszállás egyik jele a tészta, itt ugyanúgy megtalálható, mint a helyiek nélkülözhetetlen savanykás kenyere, az indzsera. A Ristorante Castelli egy klasszikus olasz étterem, a hírességek kedvenc helye, ahol már Jimmy Carter, Bob Geldof, Brad Pitt és Angelina Jolie is megfordult.

Békés menedékhely

A Szentháromság kopt katedrális a város egyik legfontosabb temploma, amit feltétlenül meg kell néznie, ha Addisz-Abebába jön. Egyrészt itt temették el az ország leghíresebb császárát, Haile Selassie-t a feleségével együtt, akiknek koporsóit a templom kiemelt részén őrzik; de az épület többi része is gyönyörűen díszes, az ólomüveg ablakai lenyűgözően szépek.

A helyiek egyik vallási szentélye a Szentháromság katedrálisForrás: Francisco Anzola/Commons.Wikimedia

Érdemes kívül-belül megcsodálni, a belépő 200 birr (kétezer forint). Békés menedékhely ez egy kaotikus városban. Saját idegenvezetőt is kérhet, aki körbevezeti a templomban, és angol nyelven elmeséli a fontos tudnivalókat, 20-30 birr közötti áron.

Kávéimádóknak kötelező

Etiópiát a kávé őshazájának tekintik, így szinte minden egyes utcasarkon talál kávézót, ahol a feketét hagyományos szertartással készítik el. Egy helyi asszony pörköli a kávébabot, majd szénen izzó kávéfőzőben készíti el, és cukorral, illetve gyógynövénnyel ízesíti. Egy csésze fekete ára 5 birr. A helyiek specialitása a tej névre hallgató ital, amivalójában egy mézbor, ami a desszertbornak felel meg. A kézzel készített etióp sör is híres, amit minden háznál más-más titkos összetevőkkel készítenek, és minden sörfőző büszkesége.

Itt található a kontinens egyik legszebb múzeuma

A lenyűgöző Néprajzi Múzeum Hailé Szelasszié császár korábbi palotájában található, az egyetem fő campusának gyönyörű kertjeivel és szökőkútjaival körülvéve.

Múzeumlátogatás előtt vagy után érdemes egy sétát tenni az egyetem meseszép kertjébenForrás: A.Savin/Wikimedia

Ha nem múzeum-rajongó, akkor is érdemes egy kis időt eltölteni a kontinens egyik legszebb múzeumában, amely Etiópia kulturális és társadalmi életének teljes történelmét mutatja be két szinten. Az emeleten megőrizték Hailé Szelasszié császár hálószobáját, fürdőszobáját, és az öltözőjébe is be lehet kukkantani, ahol megnézheti azt a golyó ütötte tükröt is, ami 1960-ban a hadsereg lázadásakor sérült meg. Hailé Szelasszié (1892-1975) meghatározó szereplője mind az etióp, mind az afrikai történelemnek. Belépő a múzeumba 100 birr.

Afrikában ritkaságnak számít a Néprajzi Múzeum gazdag gyűjteményeForrás: Ninara from Helsinki/Commons.Wikipedia

Ha végignézte a múzeum kincseit, álljon meg az emeletes londoni busznál az egyetem bejáratánál, amit bárrá alakítottak át, tele van diákokkal és mindig jó a hangulat.

A sziklába vájt templom

A Washa Michael templom Addisz-Abeba városközpontjától néhány kilométerre keletre fekszik. Ha nem tervezi meglátogatni a világhírű sziklákba vájt templomot Lalibelában, ezt mindenképpen érdemes megnéznie. Ez egyik kiváló példája Etiópia híres sziklából kifaragott építészetének, amit már 700 éve látogatnak a zarándokok.

A Washa Mikael sziklatemplom 700 éves múltra tekint visszaForrás: Don.Camillo/Commons.Wikimedia

Azonban korlátozott időszakban lehet csak látogatni, mert júliustól októberig általában elárasztja az esővíz.

Szívesen megnézné mindezt élőben is?
Az Ethiopean Airlines a hét minden napján közvetlen járatot indít Bécsből Addis Abebába. A gép késő éjjel indul és kora reggel érkezik. A légitársaság magyarországi képviseletét az Aviareps látja el. (X)

A sport szerelmeseinek kedvenc helye

A legtöbb hétvégén általában kerékpárverseny zajlik, amikor lelkes tömeg és fantasztikus hangulat járja át a város utcáit. Ilyenkor a bárok és a kávézók dugig vannak helyi szurkolókkal. A Meskal téri labdarúgó-stadion környékét is elárasztják a focirajongó etiópok, akik az angol Premiership labdarúgó-bajnokságot nézik, és hangosan kommentálják a meccset. És természetesen ott van a futás is!

A hosszútávfutás itt nagyon népszerű sport, gyakran rendeznek városi futóversenyeketForrás: Eyolight/Commons.Wikimedia

Az etióp hosszútávfutók világhírűek, és maga a sportág is óriási népszerűségnek örvend. Etiópiában a sport egyre változatosabb, a legújabb szenvedély, ami most átjárja a lakókat, az a rallyautózás, ezért számos ilyen rendezvényt is tartanak egész évben.

UtcaképForrás: Ninara from Helsinki/Commons.Wikimedia
Tudnivalók
♠ Időjárás: ez a világ harmadik legmagasabban fekvő fővárosa, hiszen a tengerszint felett 2400 méter magasan fekszik. Ennek köszönhetően az elviselhetetlen, forró afrikai időjárás helyett kellemes, napos az idő, így az emberek sok időt töltenek a szabadban.
♠ Pénzneme: az Etióp birr (jelenleg 1 birr nagyjából 11 forint, de az árak ingadoznak.) A fontot, az eurót vagy a dollárt szintén elfogadják. A kisebb üzletekben csak készpénzzel tudnak fizetni.
♠ Nyelv: A nemzeti nyelv az amhara.
♠ Mikor érdemes utazni? Az október és február közötti száraz évszakban. A márciustól szeptemberig tartó esős évszakban kevesebb a turista. A március és a szeptember enyhén esős hónapok, ráadásul ilyenkor olcsóbb árakat talál mindenütt.
♠ Szállás: a szállodák meglehetősen olcsók, a vízvezeték- és internet-szolgáltatások általában az árhoz igazodnak. A Taitu Etiópia első modern szállodája, ami a mai napig fogad vendégeket. Az Airbnb egyre népszerűbb, a kétágyas szobák éjszakánként 20 font alatt vannak.
♠ Tömegközlekedés: az új Addisz-Abebai vonatállomásokon a jegyeket a narancssárga kioszkoknál tudja megvásárolni. A minibuszok a fő utak mentén haladnak, a vezető kiabál, hogy melyik végállomás felé halad. A jegyek ára 5-10 birr körül mozognak. A taxik népszerűek az utazók körében, de érdemes beszállás előtt megegyezni az árakban.
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek