Pattanjon bringára, ha Horvátországból olvas minket!

Horvátországban egyre több kerékpárutat építenek, és egyre több az olyan biciklitúra is, amely lélegzetelállító látványt és életre szóló élményt ígér. A Krka Nemzeti Parkban például 470 km hosszú kerékpárút várja, ráadásul most a Makarska Riviera, Imotski és Vrgorac is összefogott, hogy közösen dolgozzanak a cikloturizmus előrehaladásán és fejlődésén – írja a HrTurizam horvát hírportál.

Kerékpárosok a horvát tengerpartonForrás: Shutterstock / Készítette: moreimages

Éppen ezért mától szervezik az Eszékről induló, három napon át tartó kerékpártúrát, amely Biokovón és Makarskán ér véget. A túra idén hat szakaszból áll, a résztvevők több mint ezer kilométeren át élvezhetik a természet nyugalmát. Makarska Riviera és Biokovo csodás kilátással, gyönyörű tájakkal, valamint jó kerékpárutakkal, szálláslehetőséggel és gasztronómiai ajánlatokkal teszik ideálissá a térséget a kerékpározók számára.

Jó hír a kétkerekű szerelmeseinek: a ma induló túra mellett a jövőben még számos ilyen rendezvény várható, az illetékesek ugyanis bejelentették, hogy fejleszteni kívánják a térséget a biciklikedvelők és a túrázók számára.

Amennyiben bringa nélkül látogatja meg a szomszédos országot, de szívesen tekerne egyet a szabadban, akkor érdemes felkeresnie az e-bringa kölcsönzőket, amelyből egyre több van: Kastav településén nemrég döntöttek úgy, hogy bérelhető elektromos kerékpárokat helyeznek ki, Pazinban szintén lehet e-kerékpárokat kölcsönözni, és a Papuk Nemzeti Parkot is bejárhatják két-keréken, ugyanis az idén ide is kihelyeztek egy biciklikölcsönzőt.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek