Három megújult hazai kastély, amelyek termeit még az idén látni kell!

Nemrég számoltunk be arról, hogy három évig tartó felújítást követően október elején megnyit a füzérradványi Károlyi-kastély, ennek kapcsán pedig összegyűjtöttük a többi kastélyt is, amelyek hosszabb szünet után idén ősszel már megújulva várják vendégeiket.

 

Bodajki Vadászkastély

Szeptember 17-én adták át a Székesfehérvár közelében található Bodajki Vadászkastélyt. A korábban Miske-kastély és Hochburg-Lamberg-kastély néven ismert épület 1837 és 1839 között készült el klasszicista stílusban, Miske József megbízásából. 

Bodajki VadászkastélyForrás: Bernat Benjamin Laszlo/Bodajki Vadászkastély

A kastélyban interaktív vadászati és természetismereti kiállítás kapott helyet, de találkozhatunk itt többek között varázsföldgömbbel, a kiterjesztett valóságban (AR) ábrázolt szafarival, és van egy fotóautomata is, amely meglepő helyszínekre repít. Az átadást követően a kiállítótér minimum egy hónapig próbaüzemben működik, ezen az oldalon csak előre regisztrált látogatókkal. A nagyközönség előtt csak a próbaüzem után nyílnak meg a Bodajki Vadászkastély kapui.

Nádasdladányi Nádasdy-kastély

Augusztus 3-án nyitotta meg kapuit a nádasdladányi Nádasdy-kastély, mely a 19. század második felében Tudor-stílusban épült, és egészen a második világháborúig a Nádasdy-család egyik székhelyeként szolgált. A kastély egyik legszebb terme az ősök csarnoka, ahol a család leghíresebb tagjainak egész alakos képmásait állították ki, és rendkívüli belsőépítészeti megoldásaival kitűnik a Hauszmann Alajos tervei alapján készült könyvtár is, melynek elegáns polcrendszerét kazettás famennyezet, csavart oszlopok, a galérián pedig kovácsoltvas mellvéd egészíti ki.

Nádasdladány, Nádasdy-kastélyForrás: facebook.com/nkvp.hu

A fejlesztések keretében felújították a földszinti reprezentatív tereket, a Grófi hálót és a Nádasdy-emlékszobát, illetve kiszolgáló helyiségeket alakítottak ki a pincében, új kiállító- és múzeumpedagógiai tereket hoztak létre, valamint megújult a kastélytó és környezete is.

Tatai Esterházy-kastély

Május vége óta látogatható Tatán az Esterházy-kastély, mely kékcsempés grófnői fürdőszobáiról és az utolsó, Tatán nevelkedett grófot ringató bölcsőről híres. A felújítás során a könyvtárteremben egy titkos ajtóra bukkantak a könyvespolcok mögött, mely az épület másik részébe vezetett át. Az átjáró a balkonszobába nyílt, így lehetett lerövidíteni az utat az épületen belül. De a felújítás során nagyon sok más érdekesség is előkerült.

A tatai Esterházy-kastélyForrás: facebook.com/nofnkft

A falszövetkutatás során megtalálták például azt a lépcsőt, amely az emeleti grófnélakosztályt kötötte össze a földszinti grófi lakosztállyal. Az eredeti nyomok alapján sikerült is a lépcső ezen részét helyreállítani. További meglepetésként még egy rejtett pince is előkerült, melyre az épület aljzatának kialakítása során bukkantak. A pincének se ablaka, se kivezető nyílása, se szellőzője nem volt, de az eredeti vasajtó mellé gondosan odahelyezték a kulcsot, amivel első próbálkozásra kinyílt a csapóajtón a zár.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek