Szerdától látogatható a kétmilliárdból megújult fertődi Esterházy-kastély nyugati szárnya

Áder János köztársasági elnök és felesége Herczegh Anita asszony részvételével, továbbá a hazai művészvilág jeles képviselőinek jelenlétében adták át a fertődi Esterházy-kastély megújult nyugati szárnyát – olvasható a kastély Facebook-oldalának vasárnap esti posztjában.

Az Arcok és tekintetek – Esterházy-képtár című kiállításon 52 festmény látható, az Esterházy-porcelánkabinetben közel 400, a fertődi kastély gyűjteményéből kiválasztott porcelánt állítottak kiForrás: Esterházy-kastély Fertőd / Facebook

A kétmilliárd forintból, több mint 1200 négyzetméteren felújított épületrészben három kiállítás: az Arcok és tekintetek – Esterházy-képtár, az Esterházy-porcelánkabinet, valamint az Idővonzatok – Modulated Time, Boldi szobrászművész és Incze Mózes festőművész közös tárlata kapott helyet. A fertődi Esterházy-kastély nyugati szárnyának kastélyterei 2021. július 21-étől, szerdától látogathatók.

A nyugati szárny, ahol egykor az inasok laktak

A kastély weboldala szerint az U vagy inkább patkó alakú főépület emeletes nyugati szárnyában egykor az Esterházyakkal rokon családok (Weissenwolfok, Stahrembergek, Grassalkovichok, stb.) lakosztályai sorakoztak, de a főbejáratig futó földszintes térsorral (nyugati patkó) összekapcsolva itt kaptak helyet a különböző hercegi gyűjtemények (pl. a könyvtár és a porcelángyűjtemény), illetve néhány inasszoba is.

Kattintson a képre, és lapozza végig galériánkat hazánk legnagyobb barokk kastélyáról és gyönyörű termeiről!Fotó: Polyák Attila - Travelo

A szárnyból nyugat felé húzódó hosszú, nagy belmagasságú tér volt a képtár, melyben az egykori krónikás szerint közel 350 műalkotást őriztek.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek