Toronysisakját is megkapta a villámcsapásban leégett Fülöp-hegyi kilátó

A Fülöp-hegyen álló 21 méter magas, alul vöröskőből, felül fából készült torony felső része tavaly februárban égett le egy villámcsapás miatt. Az idén januárban a helyszínen elkezdődött felújítási munkálatok mostanra befejeződtek, a hét elején pedig a toronysisakját is megkapta a kilátó. Kondor Géza, Révfülöp polgármestere egy kisvideót is megosztott Facebook-oldalán a sisak beemeléséről:

A toronysisak vázszerkezetét műhelyben szabták ki, majd a helyszínen építették össze, ahol rászerelték a vörösréz borítást és a villám elleni védelem levezetőit is. A sisak szerkezete egy "királyfában" végződik, amelyre csúcsdíszként került a "villám szívócsúcs", ami egyben zászlótartó is. A toronysisakon elhelyeztek egy tető kibúvót is, hogy szükség esetén a zászlót belülről, daru használata nélkül lehessen cserélni. A daruval felemelt 1,3 tonna súlyú sisakot az előre elkészített vasalatokkal fogatták a torony felső szerkezetéhez – írja cikkében a Balatontipp.

Kezdődhet tehát a műszaki átvételi eljárás, amely után elbontják, elszállítják az állványzatot, és rendezik a környezetet. A kilátó megnyitását július 17-ére tervezik a hagyományos Villa Filip Napok egyik programjaként, utána pedig minden nap szabadon és ingyenesen lesz látogatható.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek