Dreamlinerrel indította újra Doha-Budapest járatát a Qatar Airways

Hétfői közleményében jelentette be a Qatar Airways, hogy mától újraindította Budapest és Doha között közlekedő menetrendszerinti járatát, amelyet hetente háromszor Boeing 787 Dreamliner típusú gépekkel üzemeltet. A világ egyik legkényelmesebbnek tartott, kifejezetten hosszú távú repülőutakhoz tervezett utasszállító géptípusa a turistaosztályon 232 ülést, üzleti osztályon pedig 22 darab, ággyá alakítható fotelt kínál utasainak. Eddig többségében a keskenytörzsű Airbus A320-as és A330-as típusú gépekkel repülte ezt az útvonalat, de a katari légitársaság tervei szerint három éven belül ezeket is fokozatosan lecseréli majd Airbus A350-esekre.

A Qatar Airways Boeing 787 Dreamliner repülőgépeForrás: Qatar Airways

A Qatar Airways azon kevés légitársaságok egyike volt, amely a koronavírus-járvány kitörését követően is üzemeltette számos járatát, köztük április 24-ig pl. a budapestit is. A légicég május elején jelentette be először, hogy fokozatosan újraindítja hálózatát, és júniusban már 80 városba tervez repülni. A gépek hétfő, szerda és pénteki napokon 8.15-kor indulnak Dohából és 12.55-kor érkeznek a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre, visszafele pedig 16 óra 10 perckor szállnak fel Budapestről és 22 óra 30 perckor landolnak Katar Hamad nemzetközi repülőterén. A járatszám júliustól egy vasárnapi géppel négyre nő, augusztustól pedig beáll egy ötödik, szombati járat is.

A válság alatt bevezetett biztonsági és higiéniai intézkedések értelmében a személyzet védőfelszerelést, kesztyűt és maszkot visel a gépeken, a kiszolgálás során pedig igyekeznek minimálisra korlátozni a személyzet és az utasok közötti interakciót. Mindeközben az utasokat arra kérik, hogy a gép fedélzetére maszkban érkezzenek, és a menetidő alatt viseljék is azt.

DohaForrás: Jon_Bowles / Qatar Airways

A légitársaság a mai közleményében arról is ír, hogy utasai a december 31-ig foglalt jegyeiket a vásárlástól számított két évig, járatmódosítási díj felszámolása nélkül, tetszőleges alkalommal foglalhatják át az általuk választott későbbi időpontra. További kedvezmény, hogy nemcsak az eredetileg tervezett indulás időpontját, de az úti célt is szabadon megváltoztathatják, ha az a kiinduló reptérhez képest 5000 mérföldes távolságon belül van.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek