Így néz ki belülről Doha új, sivatagi rózsa formájú nemzeti múzeuma

Repülő csészealjakhoz és origamizott virághoz is hasonlította a nemzetközi sajtó az új Katari Nemzeti Múzeumot a tavaszi megnyitója után, és tény, hogy egészen futurisztikusra sikeredett. Az építmény formáját a közel-keleti emirségben őshonos sivatagi rózsa ihlette, amelyet Jean Nouvel világhírű francia építész tervezett. Több mint tíz évig építették, 40 ezer négyzetméteren terül el, a látogatók másfél kilométer hosszú útvonalat járhatnak be a termei között, akiknek gyakorlatilag minden érzékszervüket megmozgatják a látnivalók felfedezéséhez. November végén mi is megnézhettük a múzeumot, amelynek összes látnivalóját Katar sivatagi klímája, a mindennapi élet bemutatása és a nemzetté válás időszakáról szóló tematika köré rendezték. Négyszáz millió eurót költöttek erre az építészeti furfangra, hogy a világ leggazdagabb nemzete azt is elmondhassa magáról, övék ma a bolygónk egyik leghatalmasabb, leglátványosabb és egyben a legtöbb interaktív kütyüvel felszerelt múzeuma.

 

 

Egy megkövesedett sivatagi rózsa a múzeumhoz közeli, Pearl negyedben található luxusmárkákat felsorakoztató pláza lobbyjábanForrás: Travelo

 

És ilyen teljes valóságában, épületként újragondolva, pirkadatkorForrás: Ceslou / Wikipedia

 

A Katari Nemzeti Múzeum 2019. március 28-án nyílt megForrás: Travelo

 

11 galérián keresztül mutatják be Katar történelmét az arab emírségek kialakulásától kezdve napjainkigForrás: Travelo
A vitorlás hajózás, a gyöngyhalászat és a kereskedelem helyi tradícióit különböző méretű installációkon követhetjük végig, ahogyan a homokban talált több száz éves mindennapi használati tárgyakat is az üvegek mögöttForrás: Travelo
Dubajhoz hasonlóan Doha is csak a XX. század közepén indult fejlődésnekForrás: Travelo
Előtte csak egy kis halászfalu volt a sivatag közepén, az Arab-öböl partján, ahol a helyiek gyöngyhalászatból éltek. Ma, az egykoriban még gyöngyhalászok által használt, hagyományos, dhow nevű fahajókon a turistákat szállítjákForrás: Travelo
Szinte minden teremben a projektorok segítségével teszik élővé a falakat, amelyek fotókat, mozgóképeket kivetítve, különböző történetekbe építve mutatják be a térség földtörténeti múltjátForrás: Travelo

 

Egy óriás méretű, arcot elfedő, fémből kovácsolt arcmaszk, amelyhez hasonlót ma már csak nagyon kevés arab nő visel a Perzsa-öböl arab államaiban, és ott is inkább csak a vidéki területén élők. A legtöbbször masszív anyagból, fémből vagy vastag bőrből készült maszk neve battoulah, a XVIII. század végétől kezdve használták a jellemzően idősebb nők  arcuk eltakarásáraForrás: Travelo
Muszlim női viseletek az emírségek különböző területeirőlForrás: Travelo

  

Bár Katar nagy része sivatag, az Arab-félsziget a tevék, és az ember társadalomban elfoglalt helyét, gazdagságát mérő sólyom mellett számos élőlény otthonaForrás: Travelo

 

Régészeti leletekForrás: Travelo
Sivatagi nővények, fűfélék, tüskés bozótok és fűszerek speciális klímát biztosító üvegbúrák alattForrás: Travelo
És akkor a Perzsa-öbölre néző komplexum távolrólForrás: AFP-Services/© National Museum of Qatar/Hannes Bloomaert

 

És az elterülő sivatagi rózsát megformázó épület madártávlatból, amelynek homlokzatát közel hatszáz különböző méretű homokszínű lemezzel borítottákForrás: AFP-Services/© National Museum of Qatar/Hannes Bloomaert

 

 

Megnézné élőben is ezt az építészeti furfangot?

Megértjük a kíváncsiságát, ezért jó, ha tudja, hogy a Qatar Airways naponta kétszer (reggel 8.05-kor és délután 16.20-kor) is indít járatot Budapestről Dohába. A légitársaság idén a Skytrax elemzőcég felmérésében első helyen végzett a legjobb ár-érték arányú szolgáltatása miatt, amit a picivel több mint ötórás Dohába tartó út alatt is bárki megtapasztalhat. A repjegy ára ugyanis a fedélzeti szórakoztatórendszer használatát, egy meleg étkezést, 30 kg-ig a feladott poggyász árát tartalmazza, és náluk pl. az ülésfoglalásért sem kell külön fizetni.

A Katari Nemzeti Múzeum szombattól csütörtökig 9-től 17 óráig, péntekenként 13.30-tól 17 óráig tart nyitva, a belépő felnőtteknek 50 katari rial (4000 forint), gyerekeknek 16 éves kor alatt ingyenes. Ezen az oldalon akár előre is megveheti a múzeumbelépőjét, amelyet az első napi érvényességtől számítva három egymást követő napig használhat fel.

Újságírónk a Qatar Airways által szervezett tanulmányút keretében járt Dohában, a gyöngyhalász kisfaluból nagyra nőtt katari fővárosról és annak látnivalóiról egy következő cikkünkben olvashatnak.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek