Nagyon szeretjük az olyan utazásokat, amelyekhez nem kell sokat pakolni, és elég egy távolsági buszra felülni, hogy néhány órával később egy teljesen más világban találjuk magunkat. A ködös januári Budapest után ugyan elsőre a szintén ködös Szlovénia fogadott bennünket, utána viszont égbe szökő hegyeket láttunk, ametiszt színű tavat jártunk körbe, és gőzölgő termál medencékben lazítva gondoltuk azt, hogy ennél jobban nem is érhetne véget ez a tél.
100 nap síelés
Ahogy átmegyünk a hegyi szálló hallján, a hátsó teraszra kiérve olyan szikrázó napsütés fogad bennünket, hogy azonnal gyakorlott kézzel kapjuk elő táskánk zsebéből a napszemüveget. Már nem is reméltük, hogy ezen az úton szükség lehet rá, és tessék. A hotel mögött lankás sípálya kanyarog fenyőerdők ölelésében, a havon színes pöttyként suhannak lefelé a síelők, hogy a közvetlen közelünkben fékezzenek egy hatalmasat.
A szálló terasza óriási, fából épített terület, ahol a kényelmesebb vendégek a nap felé fordított székekben élvezik a ragyogó napsütést. Már épp olvadnánk a kora tavaszi meleg varázsától, amikor ebben a lélektani pillanatban érkezik a tökéletes kérdés: „Mézes vagy inkább áfonyát snapszot kérnek a koccintáshoz?"
Ez persze már az utazásunk második napja, azon belül is a délután, mely a szlovéniai Kranjska Gora síterepen éri a csoportunkat, előtte viszont másfél napig szinte semmit nem láttunk az országból a mindent beborító tejfehér köd miatt. Illetve egy kis szerencsénk azért mégis akadt. Első megállónk Rogla volt, ez a magyar határtól sem túl messze eső síközpont, amely Maribortól körülbelül egyórás autóútra fekszik.
Ide elsősorban a családok járnak síelni, mivel könnyen átlátható, és a pályák is inkább a kezdőknek valók: összesen 2 kilométer kék, 8,5 kilométer piros és 1,5 kilométer hosszú fekete sípályája van. A hegy tetején is bújnak meg szállodák, ahonnan szinte az ajtón kilépve lehet suhanni lefelé. A helyszínt egyébként gyakran hirdetik úgy, mint a síközpontot, ahol „100 napig lehet síelni", mivel itt késő ősztől kora tavaszig tart a szezon.
Felhőkön csücsülő templomtornyok
Rogla nemcsak síszezonban lehet érdekes, vagy pontosabban fogalmazva nemcsak a síelőknek lehet érdekes. Ha valaki télen érkezik, és nem akar síelni, a táj akkor is meseszép, ráadásul tele van wellness szállodákkal. Ki lehet úszni például a fedett belső részről a gőzölgő kinti medencébe, miközben karnyújtásnyira csak úgy szikrázik a hó. De ha valaki nem télen jön, akkor rengeteg a jó kiránduló útvonal, melyeket gyalogosan vagy akár kerékpárral is be lehet járni – konkrétan 300 kilométer hosszan tekeregnek a környéken a hegyi bringautak.
Ahhoz, hogy teljes egészében átlássuk, hogy pontosan milyen helyen is járunk, a legjobb, egy magaslati ponton körbenézni, például a nemrég nyílt Pohorje lombkora tanösvény legmagasabb pontjáról. A fából épített útvonal 1043 méter hosszan kacskaringózik a fák tetejéhez közel, sőt, a 20 méteres magasságban lévő tanösvényen még kisebb kalandpályák is be vannak építve. Gyerekekkel jópofa dolog végigmenni az útvonalon, melyen három „oktatósziget" is van: az első a sziklákat, a második a növényeket, a harmadik a környék állatvilágát mutatja be.
Mivel a sétaút oldalán háló van, így a kisebb gyerekek és a kerekesszékkel érkezők sem maradnak le a látványról, plusz a kilátótoronyba is könnyedén fel lehet jutni egy finoman emelkedő, csigavonalszerű útvonalon. A torony 37 méter magas, a tetejéről pedig több száz kilométeres távolságba is el lehet látni. Mikor mi ott jártunk, a kisebb-nagyobb ködfoszlányok megültek a távolabbi völgyekben, és néhol csak egy apró templomtorony teteje látszott ki a fehérségből. A táj azonban így is varázslatos volt, egyszerre titokzatos, otthonos és kalandokat ígérő.
A tökéletes vacsoraeste: három fogás, három országban
De térjünk csak vissza picit Kranjska Gorához. Azt már említettük, hogy itt elég jókat lehet síelni, különösen a kezdőknek (10 kilométer kék, 8 kilométer piros és 2 kilométer fekete pálya van), de vehetünk akár sífutó leckéket is, vagy lehet snowboardozni – ahogy tetszik. Ami viszont nagyon megfogott bennünket, az egy roppant ötletes vacsora, melyet épp az egyik helyi hotel kínál a vendégeinek. Miután az egész napot a pályán töltötték, három ország fogásain ehetik végig magukat a vendégek.
És nem, nem arról van szó, hogy valamiféle fúziós konyhát működtet a szálló, a dolgot ugyanis szó szerint veszik, és nagyon is komolyan gondolják. Itt ugyanis úgy használják ki a két szomszédos ország közelségét, hogy a vendég minden fogást egy másik helyszínen fogyaszt el. Sajnos nekünk nem volt időnk részt venni az összesen négyórás programon (bizony, ennyire közel van Olaszország és Ausztria), a menüsort azonban megkaptuk, és akkor is szívesen végigennénk, ha nem lenne ennyire szokatlan a lebonyolítás.
Az aperitifet Szlovéniában issza a kedves vendég, majd kisbuszba ül és átmegy az olasz Tarvisióba, ahol meleg előételek várják, többek között meleg vajban átforgatott gnocchi füstölt ricottával. Ezután következik a főétel Ausztriában, ahol braciola-t vagy halat lehet választani, majd a desszert, mely diótorta vanília öntettel – szlovén módra.
A parkolóház, amely jó időben hóval van tele
Kranjska Gora közelében található Planica – erre a névre a síugrásban jártasabbak valószínűleg rögtön felkapják a fejüket. Túlzás nélkül mondható, hogy itt van a világ legnagyobb síugró sánca, és idén márciusban itt fogják megrendezni a sírepülés világbajnokságát. Igen, ez sírepülés, és nem síugrás, ahogy a helyi vezető magyarázta, ugyanis a pálya jellege adja meg, hogy mikortól „repül" a versenyző. A technikai részleteket most hanyagoljuk, de az azért sejthető, hogy a világ legextrémebbnek tartott sáncán már van alapja annak, hogy repülésnek nevezzük ezeket a hajmeresztő ugrásokat.
Apropó, repülés. Tegye fel a kezét, aki látta az Eddie, a sas című filmet! Vagy, ha a filmet nem, akkor hallotta már Michael Edwards nevét, akinek az élettörténete alapján készült az amerikai mozi. A film néhány jelenetét itt vették fel, és aki emlékszik rá, hogy milyen hátborzongató volt a szereplők szemével nézni a hatalmas sáncokat, az a helyszínen sem fog csalódni. Tényleg iszonyatosan meredek és magas a legnagyobb sánc, de még azok a sáncok is a biztos lábtörés érzetét keltik, melyre vezetőnk csak legyintett, hogy ott az 5-7 éves gyerekek gyakorolnak...
A sáncok melletti központ belseje elsőre egyáltalán nem tűnik szokatlannak. Néhány sírelikvia látható az itteni kiállításon, a tetőről szép a kilátás, és ötletesen vannak megoldva az épület belső terei, ahova mindig besüt valamilyen irányból a nap. Semmi furcsa nincs a mellette lévő parkolóházban sem. Csakhogy ez nem parkolóház. Igaz, pontosan úgy tekereg fölfelé lassú, kényelmes ívekben. Viszont itt nem autók járnak: ez ugyanis a sífutók belső gyakorlópályája, ahol akkor is lehet edzeni, amikor kint egyáltalán semmilyen hó sincsen.
A folyó, melynek két forrása van
Kranjska Gora környékén kóborolva be kell iktatni a programba a Száva forrását is. Ez a Sava Dolinka forrása, ugyanis a folyó két kisebb víz, a Sava Dolinka és a Sava Bohinjka összefolyásából jön létre, vagyis a Szávának tulajdonképpen két forrása van. A Zelenci Nemzeti Parkban található forráshoz, vagyis tóhoz pár perces sétával lehet az autóútról lejutni.
A fák alatt kanyargó kis ösvény egy már-már valószerűtlenül kék tavacskához vezet, melyről lehetetlen olyan képet készíteni, ami nem úgy néz ki, mintha rá lenne húzva vagy fél tucat filter. Ottjártunkkor a hely csöndes és nyugodt volt, a vízparton egy pallósoron lehetett végigsétálni, illetve egy kisebb kilátótorony is volt a tó partján, ahonnan a nem is olyan távoli hegyláncokra lehetett rálátni.
Kranjska Gora után még egy síterep belefért a programra, mégpedig Bovec, ahol az üzemeltetők szerint május elejéig simán lehet síelni. A síterep a magas hegyeknek köszönhetően hóbiztos, plusz - mivel az olasz-szlovén határon fekszik - össze van kötve a Sella Nevea pályáival is. A síelés mellett a helyiek nagyon komolyan rámentek a golfturizmusra, és meg kell hagyni, hogy valóban eltalálták a dolgot. A smaragdzöld füvű pálya hátterében égig érő hegyek magasodnak, melyek tavasztól őszig ugyanolyan fenséges látványt nyújtanak, mint télen, amikor a síelők töltik meg a környék minden szállodáját.
Vagy épp olyanok, akik egy hosszú, múltidéző kirándulásra indulnak végig az Isonzó-folyó völgyében, ahol az I. világháború idején végtelennek tűnő, és mint utólag kiderült, tökéletesen felesleges, véres harcok dúltak. Erre a szívszorító kirándulásra következő cikkünkben mi is elvisszük önöket, utána pedig, hogy oldjuk picit a hangulatot, egészen a szlovén tengerpartig elmegyünk képzeletben, hogy kóstoljunk néhány falat mesésen fanyar sós csokit.
Címlapfotó: krumcek / Shutterstock