Egykori háborús helyszíneken robog az Isonzó Expressz a nyáron

Július 17-én indul ötnapos körútjára a Doberdó kocsival bővült Isonzó Expressz, amely az egykori olasz front, és a mai Szlovénia, Olaszország határára eső hadműveleti területeket járja be.

Fotó: Vörös Attila / Iho.hu

A Travelo is részt vett a MÁV Nosztalgia Kft. legújabb Doberdó nevű élményvonati kocsijának avatási ünnepségén a Vasúttörténeti Parkban. Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke köszöntőbeszédében hangsúlyozta annak fontosságát, hogy minden nemzedék visszahódítsa magának a múltat. Az olasz nagykövetasszony, Maria Assunta Accili pedig azokra a fiatal katonákra hívta fel a figyelmet, akik felszálltak vonatra, azonban sosem tértek haza. A kifogástalan magyarsággal beszélő Szlovénia nagykövetasszony, Ksenija Škrilec szerint már csak ezért is fontos a közös megemlékezés, a gyermekeinket békére kell tanítanunk. Hiszen az Isonzó völgyében folytak az első világháború legvéresebb harcai.

A Doberdó kocsi belülrőlFotó: Vörös Attila / Iho.hu

A hétfőn átadott Doberdó kocsi testvérkocsija a tavaly átadott Isonzó kocsinak, amely először tavaly nyáron gördült ki 550 utasával a Keleti pályaudvarról. Idén az Isonzó Expressz ismét elindul emlékútjára július 17. és 21. között, hogy utasai felkeressék az isonzói csaták helyszíneit, valamint megemlékezzenek és tisztelegjenek a magyar hősök emléke előtt.

dén azonban már új útvonalon közlekedik. Keresztülvág a Semmering-hágón, a világ első magashegyi vasútvonalán, amelyet 1854-ben adtak át, és 1990-ben az UNESCO Világörökség Listájára is felkerült. A vonat Orfeum kocsijában útközben a Sebő együttes játszik majd katonadalokat, egy másik közösségi kocsiban pedig történészek tartanak előadásokat a nagy háborúról.

Fotó: Vörös Attila / Iho.hu

Az emlékúton ezúttal már felkeresik a cerje-i kilátót is, ahonnan páratlan kilátás nyílik a 100 évvel ezelőtti csatatérre. A visintini magyar kápolna meglátogatása után pedig, a Doberdó fennsíkján a Monte San Michele és San Martino del Carso magyar vonatkozású háborús emlékhelyeit is megnézhetik a résztvevők. Ezen kívül Redipuglia olasz és Fogliano osztrák-magyar temetői is szerepelnek az utazás programjában.

Fotó: Isonzó Expressz

De láthatják majd a Kolovrat gerincen kialakított szabadtéri emlékhelyet, a háborús múzeumot és az osszáriumot Kobaridban (Caporetto), valamint Tolmin (Tolmein) Loče osztrák-magyar katonatemetőjét is. Az utazás zárónapján, július 21-én tartják a központi megemlékezést. A Magyar Vörös Kereszt Egylet egykori kórházának temetőjében, a svetói katonai temetőben közös szlovén-magyar katonai tiszteletadással és koszorúzással emlékeznek meg az I. világháborúban elesett hősökről. Az Isonzó Expressz jegyárairól itt lehet érdeklődni.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek