Közvetlen járattal elérhető egzotikus úti célok 5: Szamarkand

A múlt héten jelent meg a hír, hogy hamarosan két újabb keleti hangulatú város lesz elérhető Budapestről. Az üzbég fővárosról, Taskent látnivalóiról tegnap írtunk itt a Travelo oldalán, most pedig a világörökségi Szamarkand következik.

Egy szuveníreket készítő kézműves a Regisztán térenForrás: Shutterstock/Sun_Shine

A világ legnagyobb költői és filozófusai több nevet is adtak Szamarkand városnak: a lélek kertje, a kelet gyöngyszeme, a világ tükre, sőt a Föld arcaként is becézték. Ez az 546 ezer fős település évszázadokon át a keletet a nyugattal összekötő Nagy Selyemút kulcsfontosságú központja volt, pozíciójának köszönhetően pedig kulturális öröksége meglehetősen gazdag. Kimagasló értékeit az UNESCO is elismerte, ezért a XXI. század elején Szamarkand – Kultúrák keresztútja néven felkerült a világörökségek listájára. Lássuk, mi mindent láthatunk, mi mindent kóstolhatunk, ha ebbe az Ezeregyéjszaka meséibe illő városba érkezünk.

A Regisztán tér

A tér neve homokos helyet, vagy sivatagot jelent. A középkorban Registannak nevezték a városok közigazgatási, kereskedelmi és kézműves központjait. Timur Lenk uralkodása alatt (1370-1405) ez a tér volt a kereskedelem fő központja.

A Regisztán térForrás: Shutterstock/Monticello

Az emberek itt gyűltek össze, hogy meghallgassák a királyi kiáltványokat, és a nyilvános kivégzések is itt történtek. A timurid reneszánsz központjának is tekintik a teret, amelyen három jellegzetes iszlám épület, három medresze, azaz bentlakásos egyházi iskola áll. Egy közülük a 15. századból való, kettő pedig a 17-ből. A teret a Timurid reneszánsz központjának is tekintik.

A Bibi-Khanym-mecset

A hatalmas méretű építészeti emlék Szamarkand történelmi városának központjában található. Ez Közép-Ázsia legnagyobb mecsete, amelyet 1399-1404 között emeltek Timur Lenk parancsára. A fejedelem szeretett feleségéről, Bibi-Khanumról nevezték el, akinek neve idősebb hercegnőt jelent.

A Bibi-Khanym mecsetForrás: Shutterstock/Monticello

Alapját a Timur Lenk indiai hadjárata után rakták le, de a parancsnok nem sokáig figyelte a folyamatot, mivel ekkor már az Oszmán Birodalom ellen indult. Amikor Timur Lenk az 1404-es hadjárat után visszatért, dühös volt, amiért a bejárati portál nem olyan nagy, mint ahogy tervezték, ezért elrendelte, hogy rombolják le és építsék újjá.

Az épületkomplexum egy bejárati portálból, a fő mecsetből és két kisebb mecsetből áll. Az 5 ezer négyzetméter alapterületű épület udvarán akár 10 ezer ember is imádkozhat egyszerre. Az udvart négy oldalról fenséges minaretek veszik körül.

A Shah-i-Zinda nekropolisza

Ez a 16 mauzóleumból álló 15. századi nekropolisz Közép-Ázsia egyik legtiszteltebb helye a zarándokok körében. A nekropolisz egy iszlám prédikátor, Kuszama Ibn Abbász nevéhez főződik, aki Mohamed próféta unokatestvére volt. A legenda szerint itt támadták meg a medinai születésű férfit, akinek azonban sikerült elbújnia egy kútban, onnan pedig élve jutott fel a Paradicsomba.

A Shah-i-Zinda nekropoliszának részleteForrás: Shutterstock/Mehmeto

A legenda miatt ez a hely szent lett a muszlimok számára, így minden uralkodó arra törekedett, hogy itt építse fel mauzóleumát, és itt temettesse el a szeretteit. A hely nem csak története, hanem építészeti kialakítása miatt is figyelemre méltó. A kék és türkiz csempével borított épületek a XI. századtól a XX. század elejéig tartó periódus építészeti remekeinek számítanak.

+ két népszerű étel

A híres helyi ételek közé tartozik a plov, mely rizsből, húsból (marha- vagy bárányhúsból), hagymából, sárgarépából, fokhagymából és aszalt gyümölcsökből, köztük nagy szemű mazsolából és borbolyából készül, és a kazannak nevezett hatalmas üstökben főzik.

Egy népszerű üzbég étel, a plovForrás: Shutterstock

Népszerű étel még az általunk is ismert kebab, melyet vékony rétegben főtt tésztából készítenek, és szárított borjúhússal, finomra vágott hagymával, szárított paradicsommal és retekkel tálalnak.

Forrás: Forrás: Ubekistan Travel, Wizz Air

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek