Léteznek-e a Biblia szent helyei? A szent sír nyomában

Bár régészetileg közvetlenül nem lehet bizonyítani, hogy a jeruzsálemi Szent Sír-templomban lévő sír, melyhez miiliók zarándokolnak minden évben, valóban Jézus temetkezési helye, közvetett bizonyítékok mégis erre utalnak. A helyet először a keresztre feszítés után mintegy 300 évvel később Konstantin császár azonosította.

A keresztény világ egyik legtiszteltebb helye, a sír ma egyetlen temetkezési fülkéből áll, amelyet egy barlang falából véstek ki. 1555-ben márvány burkolatot helyeztek rá, hogy megakadályozzák a lelkes zarándokokat abban, hogy emlékként eltávolítsák az eredeti szikla darabjait.

A Szent Sír-templomForrás: marcobrivio.photo/shutterstock.com

A legkorábbi beszámolók Jézus temetéséről az evangéliumokból származnak, pontosabban az Új-szövetség első négy könyvéből, amelyekről úgy gondolják, hogy évtizedekkel Krisztus keresztre feszítése után, 30 körül születtek. Bár a részletekben vannak eltérések, a beszámolók következetesen leírják, hogy Krisztust egy sziklába vájt sírba temették.

A régészek több mint ezer ilyen sziklába vájt sírt azonosítottak Jeruzsálem környékén. A családi sírok mindegyike egy vagy több temetkezési kamrából állt, amelyekben hosszú fülkék voltak a szikla oldalaiba vágva, hogy elférjenek benne a testek. A zsidó hagyomány megtiltotta a város falain belüli temetést, és az evangéliumok azt írják, hogy Jézust Jeruzsálemen kívül, a Golgotán, a keresztre feszítés közelében temették el. Néhány évvel azután, hogy a temetés megtörtént, Jeruzsálem falait kiterjesztették, így a Golgota és a közeli sír a városon belülre került.

Konstantin volt az első római uralkodó, aki felismerte a keresztény vallás jelentőségét, fokozatosan birodalma ideológiai pillérévé tette, majd a legenda szerint halála előtt ő maga is megkeresztelkedett. Amikor Konstantin császár küldöttei 325 körül megérkeztek Jeruzsálembe, hogy megtalálják a sírt, állítólag egy Hadrianus római császár által mintegy 200 évvel korábban épített templomra bukkantak. Történelmi források szerint az építményt Hadrianus emeltette a sír fölé, hogy megerősítse a római államvallás uralmát a keresztények által tisztelt helyen.

A Szent Sír-templomForrás: Renata Sedmakova/shutterstock.com

A templomot az idők során többször lerombolták, majd a 11. század közepén újjáépítették. A 20. században a Szent Sír-templom belsejében végzett ásatások feltárták Hadrianus templomának maradványait, és Konstantin eredeti templomának falait is. Amikor a régészek engedélyt kaptak, hogy a sír fölé épített márványkövet elmozdítsák, alatta egy másik, régebbi, megrongált márványtömböt találtak, amelyre egy keresztet véstek. Ez a lap feküdt közvetlenül a halotti ágyon.

Azonban a kutatók legalább fél tucat másik sziklába vájt sírt is találtak. Ezek azt bizonyítják hogy ez a terület valójában egy zsidó temető volt Jeruzsálem falain kívül Jézus idejében. Arra azonban nincs egyértelmű régészeti bizonyíték, hogy a Szent Sír-templom egyben Jézus temetésének a helye is, viszont eddig nem jött szóba ennél hitelesebb más hely sem. A sír egy sziklapadból, vagyis egy „halotti ágyból" állt, amelyre a hagyomány szerint ráhelyezték Krisztus testét, miután levették a keresztről.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek