Léteznek-e a Biblia szent helyei? Mária kútja

Mária kútját az egyik leghíresebb bibliai helyszínként tartják számon, mivel itt történt meg az Angyali üdvözlet. Vagyis azon a helyen található, ahol a Gábriel arkangyal megjelent Máriának és bejelentette, hogy Isten fiával áldott.

Kérdés, hogy valóban létezett-e ez a hely. A Bibliában ezt olvashatjuk: „És fogta a kancsót, és kiment, hogy megtöltse az egészet. És íme, egy hang ezt mondja: Üdvözlégy, aki kegyelmet kaptál! az Úr van veled; áldott vagy az asszonyok között! És körülnézett, jobb és bal kezében, hogy lássa, honnan jött ez a hang. És elment reszketve az õ házába, és letette a kancsót; És felvette a bíbort, leült a helyére, és kihúzta. És íme, az Úr angyala állt előtte, és ezt mondta: Ne félj, Mária! mert kegyelmet találtál mindenek Ura előtt, és fogansz az ő igéje szerint."

Angyali Üdvözlet freskó Joseph Erns Tunner műalkotása (1830)Forrás: Shutterstock.com / Renata Sedmakova

Mária kútja ma Názáret belvárosának központjában, a főút mellett található. A helyszín tulajdonképpen egy modern vízvályú, amelyet az ősi vályú fölé építettek, amelyet egykor az asszonyok és állatok ivóvízként használtak. Maga a kút, ahonnan a víz érkezik 200 méterrel északra található, és természetes forrásból, csöveken át nyeri vizét

Kérdés, hogy a kút, amit ma látunk tényleg Mária kútja-e? Erről még ma is vitatkoznak a régészek. A mai Názáret városában közvetlenül az Angyali üdvözlet görög ortodox temploma mellett található kút egy földalatti forrás fölött helyezkedik el.

Azt biztosan tudjuk, hogy a kút az arab falusiak helyi találkozóhelyeként szolgált évszázadokon keresztül. Itt gyűltek össze az asszonyok, hogy megtöltsék kancsóikat, és megbeszéljék a falu híreit. Egy másik, nem túl távoli kútból folyó vízhez pedig a pásztorok vitték inni a csordáikat. Ez a hely, tehát mindig is a falusi élet közösségi helye volt.

Feltárási terület Jézus idejéből az Angyali Üdvözlet Bazilika környékénForrás: Shutterstock.com / DyziO

Ardenna Alexandre és Butrus Hanna, az Izraeli Régiségügyi Hatóság munkatársai 1997 és 1998 között ásatásokat végeztek itt, és sok felszín alatti vízrendszert fedeztek fel. Ők mondták ki először, hogy a ma Mária-kútként ismert hely Názáret fő vízforrásaként szolgált. Annak ellenére, hogy találtak római kori edénytöredékeket, Alexandre jelentése szerint nem áll rendelkezésre elég bizonyíték a hely római kori használatára.

Az 1990-es évek végén egy Názáretben élő házaspár, Elias és Martina Shama a falat átásva földalatti járatokat fedezett fel, amelyek további ásás után hatalmas földalatti komplexumot tártak fel. 2003-ban Richard Freund régész kijelentette, meggyőződése, hogy a lelőhely római kori. "Biztos vagyok benne, hogy ami itt van, az Jézus korabeli - mondta .

Az Angyali Üdvözlet BazilikaForrás: Shutterstock.com / LevT

A területet, minél előrébb haladt az idő, annál magasabb szintű elemzésnek vetették alá. A szén-14-es kormeghatározás során 3 szénmintát vizsgáltak a tudósok. Mindegyike nagyon eltérő időszakból származott, jelezve, hogy a kutat sokáig használták, de ezt csak az 1300-1400 közötti időszakra lehet biztosan kijelenteni.

A katolikus egyház úgy véli, hogy az Angyali üdvözletre Mária kútjától ötszáz méterre, az Angyali üdvözlet-bazilikában került sor, egy modern épület alatti régebbi templomban, amely a 4. századból származik. Hogy mi az, ami valóban történt, arra talán majd a jövő műszerei és kutatásai adnak mégpontosabb választ.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek