Befejeződött a Szent Sír-bazilika restaurálása

Befejeződött a Szent Sír-bazilika restaurálása.

Húsvét előtt befejezték a görög szakemberek a Jézus sírja fölé emelt szentély restaurálását Jeruzsálemben, a Szent Sír-bazilikában – írja az MTI. 

A Szent Sír-bazilika Kálvária-szentélyeFotó: david sanger / Northfoto

A keresztény hagyomány szerint keresztre feszítése után Jézus Krisztus testét egy sziklasírban helyezték el, ahonnan a mennybe emelkedett. A sziklasír fölé a 19. század elején, egy tűzvész után márványból új, több méter magas szentélyt építettek, amely napjainkra veszélyessé vált. Már a 20. század közepén, 1947-ben vasrudakkal erősítették meg kívülről.

A felújítás során lekerült a szentélyről a márványlapokat abroncsba szorító támasztószerkezet, a márvány pedig ismét régi fényében látható azután, hogy megtisztították az évszázadok alatt, a zarándokok gyertyáinak füstje nyomán rárakódott koromtól.

Restaurátor munka közben: a meggyengült habarcsot eltávolították, és újjal pótoltákFotó: Stefanie JĂRkel / Northfoto

Az athéni műszaki egyetem felújítást végző szakemberei leszedték a homlokzatról a burkolólapokat, habarcscsövekkel megerősítették az alapfalakat, majd visszahelyezése előtt egyenként megtisztítottak minden márványlapot. Titáncsavarokkal megerősítették az épület szerkezetét, és megtisztították a szentély freskóját és festett kupoláját is.

A felújítás alatt, október 26-án felnyitották a sziklasírt fedő márványlapot, amely alatt egy belevésett kereszttel díszített, fehér rózsa márványlapot találtak, amelyet a 14. századra, a keresztes időszakra datáltak. Az alatt egy még régebbi, a sziklát védő szürke márványlap és habarcs bújt meg, amelyet a tudósok 4. századinak határoztak meg. Ezt még I. (Nagy) Konstantin római császár idején, a legősibb ottani keresztény templom építésekor helyezhették a sírhelyhez.

Zarándokok lámpásai világítanak a Szent Sír bazilika húsvéti ünnepén 2016-banFotó: Muammar Awad Xinhua / eyevine / Northfoto

A restaurátorok ablakot vágtak a szentély márványfalába, ahol a zarándokok ezentúl – első alkalommal – láthatják majd az eredeti kősziklát is, az ősi temetkezési barlang kövét.

Szerdán ünnepélyesen átadják a felújított szentélyt, és már összejött a pénz a munkálatok folytatásához is: rendbe hozzák a sír környékén a vízelvezető és a szennyvíz vezetékeket, hogy ezzel is stabilizálják az építményt.

„Ha nem történt volna meg a beavatkozás, akkor a szentély nagy eséllyel összeomlott volna" – nyilatkozta a műemlékvédelemmel foglalkozó World Monuments Fund nevű szervezet egy szakembere. A szervezet a négymillió dolláros (több mint egymilliárd forintos) költségekből 1,4 millió dollárt állt.

A görög ortodoxok, az örmény egyház és a római katolikus ferences rend közösen végezte el a helyreállítást, amelyet a görög kormány és magánadományok is segítettek. A restauráláshoz 150-150 ezer euróval (45 millió forinttal) hozzájárult II. Abdullah jordániai király és Mahmúd Abbász palesztin elnök is, noha mindketten muzulmánok.

Folyosó a Szent Sír-bazilikábanFotó: Patrick McKay / Flickr.com

A szentély a világ egyik legősibb templomának a szívében, a Szent Sír-bazilika hatalmas kupolája alatt található. Jézus sírhelye fölé az első templomot I. (Nagy) Konstantin császár emeltette a 4. század elején. Ezt az évezredek során többször lerombolták, majd újjáépítették. A jelenlegi építményt a 12. században húzták fel a régebbi templom alapjaira.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek