Évtizedek óta először zárták be a Szent Sír-templomot

    Vasárnap a keresztény egyházak közösen bezárták a jeruzsálemi Szent Sír-bazilikát tiltakozásul az ellen, hogy a városháza megpróbálja megadóztatni az egyházi gazdasági érdekeltségeket - jelentette a tízes kereskedelmi tévé híradója vasárnap.

    Friss hír: újranyitották a bazilikát
    A hatóságok három nap után újra megnyitották a Szent Sír-templomok, mert a jeruzsálemi városháza elhalasztotta az egyházi tulajdonban lévő ingatlanok megadóztatását - írja az MTI.

    A Jézus keresztre feszítésének és sziklasírba temetésének keresztény hagyomány szerinti helyén emelt templomot 1948, a függetlenségi háború harcai óta még sohasem zárták be. Sőt, felújítása tavaly tavasszal fejeződött be.

    Forrás: Flickr.com

    A lépésről együtt határozott a templomot felügyelő római katolikus, görög ortodox és örmény egyház. Az egyházak a status quo, az eddigi helyzet felrúgásával vádolták Izraelt, és hogy szisztematikus és példátlan támadást hajtott végre a szentföldi keresztények ellen.

    A jeruzsálemi városháza komoly adóhátralék befizetését kéri a város keresztény egyházak tulajdonában álló gazdasági érdekeltségeitől, üzlethelyiségeik, bérbe adott ingatlanjaik után, de hangsúlyozták, hogy az imákra és hitéletre használt épületek továbbra is adómentesek maradnak.
    Egy törvénytervezet miatt is tiltakoznak, amely az egyházi ingatlanok magánszemélyeknek történő adásvételét szabályozná és korlátozná. Ennek az indítványnak a megvitatását az egyházak elutasító véleménye miatt egy héttel elhalasztotta az izraeli törvényhozás, a kneszet.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!