A Fehér Éjszakák a művészet segítségével döntögetik a tabukat

    A művészeti fesztiválok célja elsősorban mindig az, hogy közelebb hozza az embereket a gyakran érthetetlennek, és éppen ezért kicsit félelmetesnek tűnő kortárs művészethez. De ha a nézőt és az alkotót kicsit kimozdítjuk a komfortzónájából, akkor valami nagyon érdekes történik. Nincsenek védő műtermi vagy lakásfalak, csak az utca, vagy egy semleges közösségi tér, ahol a művész lecsupaszítva mutathatja meg gondolatait, a néző pedig prekoncepció nélkül befogadhatja, vagy akár el is utasíthatja azokat. Van egy éjszaka, ami épp ezekről a szabad gondolatokról szól, és melyhez a hátteret a világ legszebb városai adják. Mutatjuk, hogy milyen a Fehér Éjszaka, azaz a Nuit Blanche Kassán, Párizsban és Torontóban.

    A sötét északon kezdődött a világos éjszakák sztorija

    A hófehér éjszakák története valamikor 1989 környékén kezdődött, amikor Helsinki először rendezett olyan eseményt, mely egy egész éjszakára ébren tartotta a kultúrára szomjas látogatókat. Körülbelül éjfélig, vagy akár tovább is nyitva volt minden múzeum, galéria és könyvesbolt, az emberek pedig szabadon járhattak a különböző helyszínek között. Később is voltak hasonló szerveződések, az ezredforduló környékén például kitalálták a Múzeumok Éjszakájára emlékeztető eseményt, majd 2001-ben Párizsban megszületett a Nuit Blanche. Innentől nem volt megállás, az évek során egyre több és több város csatlakozott az ötlethez, 2013-ban Ausztráliában, Melbourne-ben, 2015-ben pedig Santiago de Chilében is megrendezték az első tematikus, kulturális fesztivált.

    A Nuit Blanche, azaz a Fehér éjszaka egy nyár végi jelenségről kapta a nevét. A nyári napforduló környékén van az az időszak, amikor a legrövidebbek az éjjelek, és a magasabb szélességi fokokon nem is lesz tökéletes a sötétség még este sem, ezért ilyenkor világosak, azaz fehérek az éjszakák az északi féltekén. Szentpéterváron régóta ünneplik ezt az időszakot, így bizonyos értelemben az itteni Fehér éjszakák is a mára híressé vált fesztivál elődjének tekinthetők.

    Talán nem ennyire, de Szentpéterváron fantasztikusan világosak a fehér éjszakákForrás: Elizaveta Krylova/Shutterstock

    Finnországtól Ausztráliáig ma már rengeteg helyen van ilyen esemény, csakhogy nagyon eltérő időpontokban. Sok helyen ünneplik a nyári napforduló környékén, de a déli féltekén például épp ellenkezőleg, a téli napforduló idején esedékesek a Fehér éjszakák. A műfaj leginkább ismert fesztiválja egyrészt persze a szentpétervári, de hatalmas érdeklődés övezi a párizsi fesztivált is. Most három olyan ország Nuit Blanche-eseményét mutatjuk be olvasóinknak, amelyek szó szerint pár órán belül kezdődnek, vagy már javában zajlanak.

    Kicsit több, mint egy egyéjszakás kaland

    Indítsunk közelről, és menjünk egyre távolabb. A legközelebbi Nuit Blanche Szlovákiában van, pontosabban Pozsonyban és Kassán. A Biela Noc, ahogy ők nevezik, nem egyetlen mozgalmas éjszakát takar, hanem két hosszú hétvégét, rengeteg programmal. Ez az időszak az ország legnagyobb kortárs képzőművészeti eseménye, ahol a belvárosi terek az alkotások részeivé válnak.

    Pozsonyban szeptember végén voltak programok, míg Kassán október 4. és 6. között lesznek fehérek az éjszakák. Minden látogató letöltheti a térképet, amelyen az összes látnivaló rajta van, így aszerint lehet válogatni a különböző installációk, koncertek, filmvetítések, színházi előadások, táncbemutatók, performanszok és irodalmi programok között, hogy épp mire van a látogatónak kedve vagy ideje.

    A brit Luke Jerram általában a Földdel vagy a Holddal érkezikForrás: Tomas Kusa/Biela Noc/Facebook

    Az esemény honlapját is lehet böngészni indulás előtt, ahol ötletes piktogramok segítik a gyors tájékozódást. Van olyan program, amelyet csak 19-től 24 óráig lehet látni, míg másokat csak déltől éjfélig, és olyan is, amelyet csak előre meghatározott, bizonyos időpontokban. Érdeklik mondjuk az animációs rövidfilmek? Ha a sétától már elnehezült a család lába, akkor 15 és 19 órakor is vannak vetítések, ahol kipihenhetik magukat. Provokatív street art installációkat nézne? Tele lesz velük a belváros, és a honlap azt is megmondja, hogy merre keresse azokat.

    Pozsony után Kassán is látni lehet majd a polipkarokat (a polipcsápok mozognak is a szélben)Forrás: Biela Noc/Facebook

    Láthat épületből kinyúló polipkarokat és füstölő rakétát is a háztetőn. Vagy óriásbuborékban üldögélne a fák alatt, légtornász mutatványokat figyelne, esetleg a lelazulós after party is érdekli? Lesz, lesz és lesz. A felhozatal sokszínű, és az eltérő időpontoknak, na meg annak köszönhetően, hogy nem egyetlen estéről van szó, nemigen lehet lemaradni semmiről.

    A franciák felvonulnak, zenélnek és felráznak

    Párizsban a Nuit Blanche időpontja október 5., tehát az esemény bizonyos értelemben egyedi és megismételhetetlen. A franciák az első októberi szombaton rendezik meg a hatalmas, éjszakai, kortárs művészeti fesztivált – ilyenkor a tömegközlekedés is a nappalihoz hasonló ütemben üzemel, hogy a rengeteg látogató fennakadás nélkül juthasson el a világváros különböző pontjaira.

    Rengeteg művész fog sétálgatni Párizs utcáin, ki így, ki úgy. A honlapon lévő térképen megtalálják az egyes séták útvonalát isForrás: Nuit Blanche Paris/Facebook

    Párizs varázsa ezen az éjszakán egészen új vetületet kap, és van néhány olyan esemény, amely a kihagyhatatlan kategóriába tartozik. Először is a felvonulás, pontosabban a Parade, amely eleve egy jó alapot ad a hangulathoz. Hatalmas kocsikra kell számítani, összesen 12 darabra. Az önálló művészeti alkotásként funkcionáló guruló installációk körbejárnak a városon a Place de la Concorde és a Place de la Bastille között, miközben zenészek és DJ-k pakolják az alapot a vonuláshoz. Egy kis kocogással is össze lehet kötni a Nuit Blanche főbb helyszíneinek bejárását: a 10 kilométeres útvonal a Théâtre du Châtelet és a Pompidou központ mellett viszi végig azokat, akik előzetesen regisztrálnak a programra.

    Válogatni egyébként nem lesz könnyű a programok közül, de elég komoly segítséget jelenthet az az ingyenesen letölthető app, amelyet külön ehhez az eseményhez találtak ki. Ezen rajta van minden program (egytől-egyig ingyenesek), melyeket szó szerint városszerte rendeznek meg. Nemcsak a központban, hanem Párizs északi, déli, keleti és nyugati részén is lesz néznivaló a kiállításoktól kezdve a bemutatókon át a vetítésekig. Meghökkentő, szürreális, felkavaró, elgondolkodtató és groteszk ötletekre mindenképp számítsanak.

    Kemény kérdések is előkerülnek a kanadai éjszakában

    Torontóban is október 5-én rendezik meg a Nuit Blanche eseményeit, szám szerint több mint 90 művészeti projektet lehet megnézni szombat éjjel. A program este 7-től reggel 7 óráig tart, azaz a kanadaiak nagyon is komolyan veszik az elnevezést: nem éjfél környékén van vége a bulinak, hanem tényleg csak reggel, így kereken 12 óra áll a látogatók rendelkezésére.

    Az egyszer használatos műanyagok kérdése a torontói Nuit Blanche-on is előkerülForrás: Nuit Blanche Toronto/Facebook

    Ebben az évben a fesztivál fő témája a folytonosság lesz, azaz nagyjából ezen hívószó köré csoportosulnak a művészeti alkotások és programok. Ahogy a többi eseménynél, így a torontóinál is van egy térkép, ami alapján könnyen meg lehet találni az egyes előadásokat, bemutatókat és installációkat. Összesen 48 független produkció van, plusz 7 olyan különleges projekt, amely több művész együttműködéséből született. A honlapon egyébként egyesével végig lehet nézni a teljes kínálatot, ami már önmagában sem csekélység.

    Többek között feminista kvíz is lesz a torontói kínálatbanForrás: Nuit Blanche Toronto/Facebook

    Van például olyan kiállítás, ami speciálisan a 30-as évek cipődivatjának változásairól mesél; aztán rituális közösségi tánc, mely gyógyító erővel tölti fel a közeget; lesz feminista kvíz-show is, ahol a kérdések kizárólag a női egyenjogúság élharcosaira fókuszálnak; és olyan videó installáció is, mely az iskoláskorúak által tapasztalt erőszakról számol be.

    Az utóbbi projekt a School Diary címet viseli, és az iskolai lövöldözésektől, egészen a kiskorúak katonáskodásáig sok nehéz kérdést érint. A cél, hogy a nézők emlékezzenek, megismerjék mások életét, gondolatait, szenvedését és valóságát. Ez a Nuit Blanche célja is egyben – valamiféle misszió, mely a művészet nyelvét használja arra, hogy a nyelvi és társadalmi korlátokat áthágja és elmossa, és így szabadon beszéljen érzelmekről, tapasztalatokról, kínról, szépségről, szexualitásról, azaz tulajdonképpen bármiről.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!