Ezekben a csodás kastélykertekben most ingyen sétálhatunk

Az egyik kastély kertjében még javában épül a XIX. századot visszaidéző játszótér, egy másik park bukszus-labirintusában ismét elveszhetünk, de olyan helyeket is találunk, ahol faóriások között szippanthatunk mélyeket újra az angolkerti miliő oxigéndús levegőjében. Sorra nyílnak a kastélyok nagykapui, igaz, egyelőre csak a parkjaikba engedik be a látogatókat.

A Pest megyében található péceli Ráday-kastély parkja hétfőn tárta ki először kapuit, de a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. által üzemeltetett hazai kastélyparkok és kertek már pénteken megnyíltak. "Ezeket a járványügyi ajánlások betartása mellett mindenki saját felelősségére, Pünkösdig (május 29-ig) térítésmentesen látogathatja" – olvasható az intézmény Facebook-oldalán.

És bár a kastélybelsőket, termeket, vagy azok kiállításait egyelőre nem láthatjuk, az épületeket körbeölelő parkokba vezető nagykapuk már megnyíltak. A második körös nyitások kapcsán a következő napokban, hetekben érdemes a kastélyok, kastélyokat üzemeltetők weboldalát és közösségi oldalát böngészni.

A park, ahol egy XIX. századi játszótér épül

Így aztán néhány napja már lehet sétálni az Ybl Miklós tervei alapján, 1875 és 1879 között épült szabadkígyósi kastély parkjában is. A kastélyban 2019 eleje óta végeznek felújítási munkálatokat, a földszintre múzeumot és konferenciatermet, az emeletre vendégszobákat terveznek, de a kastélyparkot is egy kicsit újragondolják majd a Wenckheim-kastély üzemeltetői. Tavaly februárban arról is írtunk, hogy a parkba XIX. századi játékokat felvonultató játszóteret és egy babaházat hoznak létre, valamint fény- és hangjátékokkal kiegészítve rekonstruálják a szökőkutat. 

A Kastélyépület néhány évvel ezelőttForrás: Wikipédia / Készítette: Rákász Mihály

A Wenckheim-család egykori grófi uradalmának központja Gyulától mintegy 15 kilométerre található. "A főépülete tornyokkal, reneszánsz hatású loggiás terasszal díszített, 52 szobája és 365 ablaka van. Ehhez jön még a főúri lak előtt található, formára nyírt bukszusokból és tiszafákból kialakított, barokkos vonalvezetésű franciakert a szökőkutas medencével, és a körülötte elterülő vadregényes angolkert mesterséges tóval és hidakkal" – írják a kastélyról a fenntartó weboldalán.

A felújítást követően látogatható kastély kiállítási tematikája szerint a 19. század főúri életformáját mutatja majd be. Itt az interaktív megoldások mellett a látogatók VR-szemüvegen keresztül élhetik majd át a repülés élményét, de kipróbálhatják a személyzeti hívócsengő-rendszert, és készíthetnek korabeli képeslapokat is – olvasható a szerkesztőségünkbe érkezett közleményben.

A park, ahol bukszus-labirintusban veszhetnek el

Az 1880 és 1885 között épült, 2700 négyzetméteres tiszadobi Andrássy-kastély öt évvel ezelőtt újult meg. Ekkor restaurálták a kastély belső tereit és szobáit, korhű bútorokat vásároltak, és ekkor szépült meg az a 15 ezer négyzetméteres park is, amelyben tiszafákkal határolt, középkori liliomot kirajzoló bukszus-labirintus található.

A tiszadobi Andrássy-kastély a szájhagyomány szerint Erzsébet magyar királyné tiszteletére, a francia Loire folyó mentén épült középkori lovagi várkastélyok mintájára épültForrás: Wisnovszky István / NÖF

A kastély weboldala szerint a kor ízlésének megfelelően az épület homlokzata előtt külön előparkot létesítettek nyírt bukszusokkal, tiszafákkal, közepében Fadrusz János Leányszöktetés című szobrával.  A parkot ma északról ősfákból álló 500 hektáros gazdasági erdő határolja, amely körbeöleli a kastélyépületet. A park egyik legkülönlegesebb eleme a tiszafa-koszorúba fogott, középkori liliomot rajzoló bukszus-labirintus, amely ma is bebarangolható.

A faóriások angolkertje

Aztán körbejárhatjuk a füzérradványi Károlyi-kastély gyönyörű angolparkját is, ahol akár többórás sétára is indulhatunk anélkül, hogy egy útszakaszt kétszer is érintenénk. A különleges klímájú és hangulatú kert sétányaival, patakokon átívelő hidakkal, halastóval, platánokkal, terebélyes hársfákkal, több törzsű tulipánfájával és piramistölgyeivel igyekszik ámulatba ejteni a sétálókat.

Füzérradvány kastélyparkjaForrás: NÖF

A park kastély körüli területét a XIX. század közepén alakították ki. Ebből az időből való a patak partján álló két óriási platánfa is, amelyek az ország legnagyobb példányai közé tartoznak. A XIX-XX. század fordulója idején alakították ki a kastély déli homlokzata előtti teraszos franciakert, de a park faóriásai is páratlan élményt nyújtanak. "Az apartmanházak szállóvendégei nyáron, a Szent Iván-nap körüli éjszakákon a szentjánosbogarak rajzásában, évszakoktól függetlenül pedig a mókusok játékában gyönyörködhetnek" – fogalmaznak a NÖF weboldalán.

A park, ahol a Kincsemet forgatták

A dégi Festetics-kastély felújítása miatt már korábban is csak annak parkja volt látogatható, amelyre most, kéthónapos zárvatartás után, ismét megnyílt a lehetőség. Így aztán lehet bóklászni az angolparkban, a Szerpentin-tórendszernél, a sírdomb körüli tónál, és a tavakon átvezető gyalogoshidakon is átkelhetünk.

A dégi Festetics-kastélyt Pollack Mihály tervezteForrás: Belavari Krisztina / NÖF

A klasszicista kastély előtt terül hazánk legnagyobb angolparkja, az üzemeltető weboldala szerint akkora, mint a Central Park. A parkban ősfák és növényritkaságok láthatók. A kastély és a festői angolpark népszerű filmforgatási helyszín, itt forgatták többek között a Kincsem című magyar kalandfilm több jelentét is. A dégi kastélypark keddtől vasárnapig 10-18 óráig látogatható. 

Látogatható a legnagyobb magyar kastélyparkja

Május 16-ától, szombattól újra látogatható a nagycenki Széchenyi-kastély parkja is. Az épület legutóbb a Travelo legszebb kastélyait gyűjtő listájára is felkerült pont a parkja miatt, amely egykor az egyik legnépszerűbb helyszín volt az esküvői öltözékükhez pompás hátteret kereső pároknak, a kastély bejáratával szemben található hársfasor pedig még az UNESCO világörökségi listáján is szerepel.

Kattintson a fotóra, hogy galériánkban láthassa a legnagyobb magyar birtokát!Fotó: Polyák Attila - Travelo

A kastélypark számos eleme őrzi a korabeli kertépítészeti jellemzőket. Bár a barokk kert már rekonstrukció, de a hozzá csatlakozó kettős fasort még a 18. században Széchényi Antal telepítette feleségével, Barkóczy Zsuzsannával. Ahogy a korabeli források, a későbbi képeslapok is tanúsítják, egykor ezt a részt csak sétaútnak használták, ezért telepítettek pihenő padokat is.

Európa egyik legszebb hársfasora a nagycenki hársfa-alléFotó: Polyák Attila - Travelo
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek