Az idei év a népszerű kisragadozónkról szól a Budakeszi Vadasparkban

Még tavaly nyáron adtunk hírt a Mályi Madármentő Állomásra került kiscicákról, akikről kiderült, hogy valójában vadmacskák, és arról is beszámoltunk, hogy 2021. február 26-án érkezett el a szabadon engedésük ideje. A Budakeszi Vadaspark idén mindennél fontosabbnak tartja hazánk legveszélyeztetettebb fajának, a vadmacskának védelmét, a kisragadozó életmódjának kutatását és élőhelyének biztosítását. 

Szilveszter, a Vadaspark egyetlen vadmacskájaForrás: Linda Suranyi

A vadmacskák fennmaradását egyrészt erdei élőhelyének szűkülése veszélyezteti, amit az erősödő városiasodás okoz, másrészt a házimacskákkal való hibridizáció, vagyis keveredés, ami genetikai állományuk felhígulásához vezet. Éppen ezért a Budakeszi Vadaspark, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Pilisi Parkerdő Zrt. 2021 márciusában elindította a Vadmacska Fajmegőrzési Programot, amely a „tisztavérű" vadmacskák fennmaradását kívánja elősegíteni a főváros térségében.

A közös program célja, „a vadmacska, mint fokozottan védett állat védelmének biztosítása, valamint azon feltételek közös megteremtése, hogy a

Budai-hegyek, a Pilis és a Visegrádi-hegység területén a vadmacska populáció elterjedése, genetikai tisztasága, állománynagysága feltérképezésre és bemutatásra kerüljön,

ezzel is elősegítve a faj túlélését és hazánk biológiai sokszínűségének megőrzését.

A szakemberek vadkamerák kihelyezésével vizsgálják a Pilisben, a Visegrádi-hegységben és a Budai-hegyekben élő vadmacska populáció nagyságát, majd a kapott eredmények alapján az év második felében szőrcsapdákat állítanak fel. Az így gyűjtött szőrminták alapján pontosan feltérképezhetőek a vizsgált területek vadmacska-állományának genetikai adottságai. 

Szilveszter, a vadasparki kandúr maga is részt vesz a kutatásban.

A kifutójába vadkamerát és szőrcsapdákat helyeznek el, melynek segítségével a szakembereknek lehetőségük nyílik tesztelni az eszközöket és kiértékelni az eredményeket, még mielőtt azok a természetbe kerülnének.

A Budakeszi Vadaspark 2021-ben meghirdette a Vadmacska Évét, melynek során játékos ismeretterjesztő programokkal, óvodáknak és iskoláknak szóló online foglalkozásokkal és élő bejelentkezésekkel, valamint ha a járványhelyzet is megengedi, a Fuss, Forest! Futóverseny ismételt megszervezésével népszerűsítik a vadmacskák ügyét. A vadmacska 2012 óta fokozottan védett őshonos macskaféle, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 250 000 Ft. A fajmegőrzési program részleteit és eredményeit a Budakeszi Vadaspark Facebook-oldalán és hivatalos honlapján az érdeklődők folyamatosan nyomon követhetik.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek