Két Michelin-csillagos étterem csárdaételeit is megkóstolhatjuk a Vörösmarty téren

A Szent István Napok egyik legínycsiklandozóbb programjának ígérkezik a Csárdafesztivál – A magyar virtus íze és ritmusa a belvárosban névre keresztelt esemény. A Vörösmarty téren augusztus 20. és 22. között a legnépszerűbb és legkülönlegesebb csárdaételek között válogathatunk – ígérik közleményükben a szervezők.

A gulyásleves az igazi klasszikusok közé tartozikForrás: szentistvannap2021.hu

A csárdák és a csárdaételek nagy múlttal és hagyományokkal rendelkeznek, de az idők során funkciójuk jelentősen átalakult: már nem elsősorban a hosszú úton lévőknek, fuvarosoknak kínálnak megpihenési és étkezési lehetőségeket, sokkal inkább családi események, baráti találkozók, külföldi vendégek fogadásának helyszínei.

A csárdák ízvilága a klasszikus magyar konyha alapjaira építkezik. „A mai kor csárdája nem létezhet olyan ikonikus ételek nélkül, mint a hortobágyi húsos palacsinta, a serpenyős libamáj, a frissen sült kovászos kenyér, a cigánypecsenye és a halászlé, hogy csak a fő kedvenceimet említsem. Természetesen nagy élvezettel fogyasztom el a harcsapaprikást túrós csuszával, a szürkemarha pörköltet reszelt tarhonyával, tejfölös vagy kovászos uborkasalátával. A palacsinták, rétesek és bélesek pedig a csárdadesszertek királynői" – idézi a közlemény Kovács Lázár chefet, a Csárdafesztivál házigazdáját.

A 2015-ben hungarikumnak nyilvánított kürtőskalács, amelyért Indiában és Kanadában is rajonganak, szintén a kínálat részét képezi. A Vörösmarty téren a Gerbeaud is követi a csárdatematikát. Az Émile halászleve mellett a Gerbeaud gulyáslevessel, hortobágyi palacsintával, rántott sertéskarajjal, sült tarjával és lecsóval, és olyan elmaradhatatlan édes fogásokkal készül, mint a Gerbeaud-palacsinta és a somlói galuska.

"A csárdamenüt az Onyx legutóbbi Relikvia eseményén debütált és óriási sikert aratott kapros, túrós pitéje tejfölfagylalttal és sült barackkal koronázza meg" – fejtette ki Niszkács Anna, a Gerbeaud Gasztronómia Kft. ügyvezető igazgatója.

Csángó gulyásForrás: Polyak Attila / Travelo
Marketing-fogásként indult, hungarikum lett belőle

Amikor a magyar konyha szóba kerül, az elsők között jut eszünkbe a gulyás és a gulyásleves.

De vajon tudjuk, hogy pontosan honnan ered, hogy kik főzték először, vagy, hogy miért emlegetjük magyar vonatkozású ételként? És azt tudják, hogy pontosan mi a különbség a gulyás, a gulyásleves, a pörkölt vagy a paprikás között? Dietetikusunk utánajárt. Olvasson tovább erre!

Emellett megkóstolhatjuk a Baricska Csárda káposztás bablevesét csülökkel és kolbásszal, vagy a Fehértói Halászcsárda haltepertőjét remuládmártással. Érkezik a Kerekes Csárda Pop Up vörösboros szürkemarha pörkölttel és tarhonyával, a Király Csárda Pop Up Lassan sült sétálós tarjával, míg a Tenkes Csárda eredeti, parasztos hízott libamájából is falatozhatunk házi kukoricás kenyérrel. A Csíki Söröző és Csárda többek között fűszeres miccset kínál ízes mustárral, míg a Kővári Grill kínálatában a Kárpátok Koszorúján: Erdély-Csallóköz-Bodrogköz ízei fognak visszaköszönni.

A gasztroélményt változatos színpadi programok kísérik, fellép többek között a kétszeres Fonogram-díjas Kerekes Band, közös előadással érkezik az Ötödik Évszak Zenekar és Csángálló Zenekar, valamint színpadra lép az EtnoRom is. További információk a szentistvannap2021.hu oldalon találhatók.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek