A legérdekesebb gasztrotrendek, amiket akár az idei karácsonyon is bevethetnek

Elérkezett az évnek az az időszaka, amikor szinte minden pillanat az evés körül forog. De, hogy ne kelljen leragadnunk a rántott csirkénél vagy a gombafejeknél, a szakértők szerencsére mindig összeállítják a legújabb gasztrotrendeket a következő évre. Ezeket pedig már az idei ünnepi menü kialakításakor is használhatjuk. A sárgaborsó tejtől, a lazac pastramin keresztül a sajttálak új virágkoráig minden lesz a terítéken, csak győzzünk válogatni.

A sort azonban nem egy étellel vagy egy recepttel kezdjük, hanem a 2020-as év egyik legkedveltebb éttermi koncepciójának jósolt Food Loft bemutatásával. Ez a közösségi étkezést előmozdító éttermi forma trendi, magas minőségű bisztrókat hoz egy tető alá. A lényeg, hogy a vendégek változatos kínálatot kapjanak a különböző nemzetek konyháiból egy szép környezetben.

Egy trendi, moszkvai food loft példa - szellős, nyitott és minőségiForrás: Popovphoto / Shutterstock.com

Itthon, idén szeptember 12-én, a budapesti Árkádban nyílt meg az első ilyen jellegű gasztro-tér, ahol egyelőre hét vendéglátóhely, az Á table!, a Bellozzo, a Burger Market, a Katsa, a Padthai wokbar, a Tsuru és a Yolo Bistro várja a vendégeket. A szakértők szerint világszerte nagy sikere lesz az ilyen street food loftoknak 2020-tól kezdve. Londonban 2021-re tervezik a Time Out Waterloo megnyitását, de a Manchester melletti Macclesfield már jó ideje ilyen stílusban működő piacfalu.

A sárgaborsó tej legyen velünk!

Ma már mindenből lehet tejet készíteni. Bár ahogy nem neveznénk tejitalnak semmit, ami tényleg tehéntej alapú, úgy tejnek sem hívnánk azt, amit a növényből nyernek ki. De ez egyéni felfogás kérdése. A lényeg, hogy a rizs-, a mandula-, a szója- és a kókusztej után a jövő évben megérkezik majd a sárgaborsó-, vagy feles borsótej is. Az ok pedig egyszerű. Ennek a zöldségnek van ugyanis a legalacsonyabb ökológiai lábnyoma, így jól összeillenek majd az elképzelések. Hogy a magyar polcokon mikor tűnik fel a termék, még nem tudni.

A karfiol diadala

A karfiol népszerűsége az elmúlt években robbanásszerűen megnőtt, és a jóslatok szerint a következő években csak még tovább nő majd. Bár sokan még most is csak karfiollevesként és rántott karfiolként tudják elképzelni, ezt a zöldséget tényleg rettentő sokféleképpen fel lehet használni.

Íme a karfiolpizza - Az Insta tette világhírűvéForrás: Shutterstock

És nem csak az Instagrammot elárasztó karfiol-gnocchi és „pizzatésztaként". A megfelelően fűszerezett karfiolpüré remekül illik egyben sült húsokhoz, de nyersen, apró rózsácskákra szedve füstölt lazacszeletek mellé is kiváló.

A hal és a sonkaérlelés találkozása

Mikor ez a trend felbukkant előttünk, mi sem hittünk a szemünknek és az ízlelőbimbóinknak; valami miatt mégis összefutott a nyál a szánkban. A 'seacuterie', vagyis a húsérlelésből levezetett halérlelés mikéntjét Josh Niland séf vezette be a gasztro-világba, aki The Whole Fish Cookbook című könyvében elmagyarázza, hogyan lehet a halakat száraz érleléssel tartósítani és az ízüket felfokozni; pont úgy, mint egy spanyol érlelt sonkának.

Ha ezzel egyelőre még nem próbálkoznánk otthon, az angliai, halakra specializálódott Cornerstone étteremben Tom Brown séf már felszolgál lazac pastramit, tengeri sügér „sonkát" és ördöghal bresaolát (szárított, sózott sonka).

Fagylalt csakis felnőtteknek

Különleges ízű fagylaltokkal azért már eddig is találkozhattunk. Ha máshol nem, akkor a budapesti vagy a debreceni Gourmet Fesztiválon, bár azok általában csak három napig voltak kóstolhatók. A jövő év trendszakértői szerint azonban a nagyobb fagyis pultokba állandó jelleggel megérkeznek majd a kifejezetten felnőtteknek szánt - például ginnel ízesített - fagyik.

Az elszántabbak pedig kóstolhatnak majd kecskesajtos és ánizsos hideg nyalatot is. Új karácsonyi gasztro-trendként pedig nem desszertnek ajánlják a fagylaltokat, hanem előételnek, étvágygerjesztőnek – főleg ha sikerül érdekes, mondjuk savanyú vagy tengeri algás, esetleg matcha teás, vagy szezámmagos fagyit találnunk.

A csokilikőrős fagyit sem utasítanánk vissza, ha kecskesajtos nincsen - illusztrációForrás: Shutterstock.com

A sajttálak újra hódítanak

Idén karácsonykor, ha szeretnénk meglepni a családot valami extrával, akkor jusson eszünkbe egy nemzetközi színekben versenyző sajttál. A sajttálak ugyanis ismét virágkorukat élik a szakértők szerint, és mindenki találhat rajtuk valami finomságot – az aszalt gyümölcsöktől a chutney-kig és a különböző magvakig.

Amikor a kecske és a juh az ász

A gasztro-kutatók szerint ne legyünk meglepve, ha a kiválasztott étterem étlapján már 2019 karácsonyán is megjelenik valamelyik fogásnál a kecske vagy a juh hús. Külföldön, főleg Angliában már jó ideje kampányolnak a hím kecskék levágása ellen a tejüzemekben – ezeket az állatokat ugyanis nem dolgozzák fel, teljes mértékben hulladékká válnak. Éppen ezért egyre több helyen dolgoznak az éttermek kecskehússal, hogy felhívják a figyelmet a felesleges pazarlásra, és ez a jelenség 2020-ban valószínűleg tovább nő. Magyarországon jelenleg kecske és juh hús kampány folyik, amelynek célja, hogy jelezzék a magyar fogyasztók felé, az exportcikként nagyon jól teljesítő kecske- és juh hús itthon is megvásárolható és megkóstolható.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek