Hat szálláshely a Balaton-felvidéken, ahol akár az egész nyarat is eltöltenénk

Azok a szálláshelyek a legjobbak, ahol egyszerre érezzük magunkat otthon, mégis vendégségben. Mert az nagyon jó, ha kézre áll a kávéfőző, barátságosak az alvósarkok, és papucsban lehet kivánszorogni a teraszra a reggeli bögre teával. De közben fontos, hogy élvezzük azt is, hogy máshol vagyunk – egy olyan helyen, ami feltölt, ellazít, és ha jól választunk, még inspirál is bennünket. Ezúttal olyan helyeket mutatunk a Balaton-felvidéki kínálatból, amelyeket egyszerűen nem lehet elsőre nem megszeretni.

Káli Art Inn

Köveskál megfogja a képzeletet, és ha valaki járt már ezen a kis településen, akkor pontosan tudja, hogy miről beszélünk. A Káli-medence közepén lapul meg a falu, ahol valahogy azonnal otthon érzi magát az ember. Itt található a Káli Art Inn is, mely több házat és két medencét is magában foglal. Összesen hat épület alkotja a butik hotelt, melyben 15 darab szoba található.

Káli Art Inn, Panoráma LoftForrás: Káli Art Inn

A honlapon mindegyiket megnézhetjük, kezdve a standard megoldásoktól, az olyan különlegesebb berendezésű szobákig, mint amilyen például a Kaszinó szoba, ahol a hálótérben egy ragyogó rézkád vonzza magához a tekintetet. A 200 éves főépület tetőterében található a száz négyzetméteres Panoráma Loft, míg a Tükör szobát az egykori pajtában alakították ki.

Apartman házat is lehet bérelni a Káli Art Innben: a két hálószobás, konyhás lakhoz külön kertrész is tartozik, melyet a nappali padlótól plafonig érő üvegfalain keresztül télen-nyáron, esőben és napsütésben is nézhetünk.

Káli Art Inn, ApartmanForrás: Káli Art Inn

A vendégfogadó kertje egy hektáron terül el, a panoráma-szaunából is rá lehet látni, és külön érdekessége, hogy valaha itt volt az ország legnagyobb egybefüggő mandulása. Ma sok-sok zöldség, virág és fűszer illatozik itt, a mandulát és a diót a hotel éttermében is felhasználják. Reggel és este vacsora menüt kínálnak, az alapanyagok pedig mind a helyi kistermelőktől származnak.

Sárffy Vendégház

Dörgicse is pont annyira van közel a parthoz, hogy a zsibongás már elég távoli legyen, de azért innen még könnyedén le lehet ugrani a vízhez, mondjuk egy esti fürdőzésre. A Balaton körülbelül hat kilométerre van, ami autóval nem távolság, de még jobb bringával bejárni a környéket, mert akkor nem csak suhan a táj az ablak túloldalán.

Sárffy VendégházForrás: Sárffy Vendégház

Dörgicsén a Sárffy Vendégház pont olyan, hogy talán nem is fogunk eljutni a partra. Mert lehet, hogy az a pár nap, amit ott eltöltünk, úgy lesz kerek és egész, hogy maximum a faluba mozdulunk ki, főleg, ha azért megyünk, hogy tökéletesen kiengedjünk magunkból minden feszültséget. A több épületből álló szálláshely csodálatosan illeszkedik a tájba, felújított állapotú, mégis őrzi a hagyományos formákat és anyagokat. Sok mézszínű kő mindenfelé, a talpunk alatt és a ház falában is, de semmilyen sötét tónus nem üti ezt a lágyságot, még a fából készült részeket is világosra pácolták.

Sárffy VendégházForrás: Sárffy Vendégház

Szépen ápolt kertben bújnak meg a kis házikók, választani pedig többféle típusból lehet. Szobát vagy apartmant is foglalhatunk, ez utóbbi esetében 45, 80 vagy akár 110 négyzetméteres superior verziót is választhatunk. És azt se felejtsük el, hogy a zöld fű közepén egy sós vizű, fűtött medence és egy jakuzzi is üzemel egészen május elejétől szeptember végéig. 

Hazai Provence

Még egy olyan helységnév, ami képek vagy épp emlékek egész sorát indítja el a fejünkben. Kapolcsról ezer dolog juthat eszünkbe – kezdve például a hírneves összművészeti fesztivállal –, de aki a rendezvényen kívül is járt már a faluban, az tudja, hogy milyen jó érzés csak úgy, akár cél nélkül is végigballagni a csendes utcákon. Egy hangulatot magyarázni nem lehet, csak megtapasztalni, ezért csak annyit javasolhatunk, hogy aki még nem volt erre, tegyen egy kitérőt legközelebb, ha a Balaton környékén jár.

Persze a szállás nagy kérdés, de erre is van egy jó ötletünk. A Hazai Provence neve tökéletesen fedi a szálláshely szellemiségét, mely a híres francia vidék hangulatát nagyon szépen simítja bele a Balaton-felvidék lelkületébe. A szobák sikkesek, sőt, elegánsak, és akár párban, akár családdal érkezünk, találunk majd megfelelő méretűt.

Hazai ProvenceForrás: Hazai Provence

A honlapon mindegyik szobát végig kell lapozni, mert egészen olyan, mintha egy lakberendezési magazin oldalait nézegetnénk. A választás ezért nagyon nehéz lesz, például a Gallery Loft ferde teteje alatt megbújó, pihe-puha ágy ugyanolyan hívogató, mint mondjuk a Boho Chic privát wellness részlege, de még hosszan sorolhatnánk a csábító részleteket.

Hazai Provence, 84 bisztróForrás: Hazai Provence

A panziónak saját étterme is van, ez a 84 bisztró, ahol helyi termelők alapanyagaiból állítják össze az évszakonként változó étlapot – a hangulat és képek miatt ismét érdemes böngészni kicsit a honlapot.

Kővirág

A Káli-medencében, közelebbről Köveskálon van a Kővirág, amelyet két dologért is nagyon lehet szeretni: az étterme és a szobái miatt. Sokan csak azért érkeznek, hogy megegyenek egy fantasztikusan finom vacsorát – ezen a linken nézhetik meg az aktuális étlapot –, de ha az ember ott van, akkor már nagyon szívesen maradna is. Mert az étterem pont jó méretű és otthonos, a kavicsos kerthelyiségben pedig akármeddig el lehetne üldögélni egy langyos kora nyári estén, de valójában bármikor.

A szállások egy részéhez is innen lehet bejutni: ezek a lakosztályok, itt nincs külön konyha és étkező. Összesen hat darab ilyen kétszintes, négyfős lakosztály nyílik a Kővirág udvaráról, melyek a legforróbb nyárban is hűvösek maradnak a 90 centis terméskő falaknak köszönhetően. A földszinten nappalit és fürdőt alakítottak ki, míg az emeleten vannak a hálószobák.

KővirágForrás: Kővirág

Hasonló az elrendezése a vendégházaknak is, melyek csupán pár lépésnyire, az utca másik oldalán találhatók. Két kis házikót rendeztek be az elkerített kis kertben, mindkét vendégházban van konyha és étkező is. A két ház neve Kő és Kavics, az előbbiben négy, az utóbbi házikóban ketten tudnak kényelmesen pihenni. A házak fűthetők, hűthetők, és hosszabb időre is ki lehet bérelni, ha valaki komolyabb szerelembe esik a hellyel – amire egyébként eléggé megvan az esély.

Káli Home

Ha valaminek home, vagyis otthon a neve, akkor máris megszületik a fejünkben egy kép arról, hogy milyen is lehet az a hely. Valami olyan, ahol jól érezzük magunkat, ha belépünk. Fesztelenül ülünk le a kanapéra, és magától értetődően mozgunk a konyhában. A Kővágóörsön található Káli Home is ilyen ház. Nem egy szoba egy szállodában, hanem egy egész otthon, amiben minden van, akár a saját házunkban.

Káli Home Boutique VillaForrás: Káli Home Boutique Villa

Sok a természetes felület, a kő és a fa, melyek elegáns és egyben meleg összhatást adnak, de nagyon szépen belesimulnak a hangulatba az egzotikus bútorok és kiegészítők is. Bár alapvetően egy hagyományos parasztházról van szó, a 21. század minden kényelme megvan a Káli Home-ban. A nappaliban és a konyhában például padlófűtés melegíti a talpunkat, míg a galérián lévő nagy üvegablakon át egy gyönyörű rézkádból gyönyörködhetünk a Káli-medencére nyíló kilátásban.

Káli Home Boutique VillaForrás: Káli Home Boutique Villa

Valójában a részletek azok, melyek egyedivé teszik a házat: a hatalmas, baldachinos ágy, a nagy, fedett terasz – ahol szintén van egy kád (!) –, a kültéri szauna, ahonnan szintén csodás panoráma nyílik a tájra, és a felső szint két területét összekötő „híd", melytől könnyed és légies lesz a belső tér.

Vitis Kúria

Balatonrendes a tó északi partján, Ábrahámhegy és Révfülöp között található, de egy kőhajításnyira van innen Salföld és Kékkút is. Itt, Balatonrendesen, a domboldalról néz le a csillogó víztükörre a Vitis Kúria. Megtalálni sem nehéz, csak egy kanyar a főútról, de az a kanyar egy egészen más világba vezet. A part zsibongása után egy szőlőskertekkel ölelt házat találunk, ahol hatalmas, panorámás teraszról élvezhetjük egyrészt a kilátást, másrészt – és ez szintén a hely nagy erőssége – az étlapon található borokat és ételeket.

Forrás: Vitis Kúria

Nagy hangsúlyt fektetnek rá, hogy helyi és szezonális alapanyagokból készüljenek a fogások, ezzel a helyi termelőket is szeretnék segíteni. Mivel a táj minden évszakban más és más finomságokat kínál, ezért gyakran változik az étterem kínálata. Ide mindig érdemes betérni és kipróbálni az újdonságokat, amihez a régió vagy a Kúria saját pincészetének borát is választhatjuk.

Forrás: Vitis Kúria

Összesen hat klimatizált szoba van a szállóban: mindből lélegzetelállító kilátás nyílik a Balatonra és a környező hegyekre. A szobák magas színvonalat hoznak, egyszerre modernek, elegánsak és kényelmesek, ráadásként pedig mindegyikben van okostévé is.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek