Idén egy tavon láthatjuk a világ legnagyobb karácsonyfáját

Elkezdődött a 2021-es Luce sul Trasimeno (Fény a Trasimenón) elnevezésű, eddig példa nélküli, monumentális terv előkészülete az olaszországi Umbriában. A projekt célja, hogy megalkossa a világ legnagyobb, épített karácsonyfáját, mely majd beragyogja a Trasimeno-tavat.

A 2019-es alkotás. Már van gyakorlatuk a mű készítőinek, de az idei fa még nagyobb és látványosabb leszForrás: Luci sul Trasimeno - Natale a Castiglione del Lago/Facebook

Úgy tűnik, az olaszok imádják a grandiózus dolgokat, de az is lehet, hogy csak a karácsonyi hangulatért rajonganak. Tavaly ők büszkélkedhettek a világ legnagyobb világító betlehemével, és övéké volt tavaly is a világ legnagyobb karácsonyfája.

Most hivatalosan is megkezdődött a munka Castiglione del Lagóban, hogy egy újabb és rendkívüli rekordot érjenek el, a világ legnagyobb karácsonyfájával, amit a tavon építenek majd meg. Nem titkolt céljuk, hogy az alkotás a látogatókat is odacsábítsa a Trasimeno-tó környékére a varázslatos adventi időszakban is. Hasonló, de kisebb karácsonyfa egyébként már 2019-ben is épült a Trasimeno-tó vizén, mely így festett:

Idén nem kevesebb, mint 2559 égőből áll majd a fa, de a művet a környezet megóvásával tervezték meg. A működtetéséhez használt energia például mindössze 12 kWh-t tesz ki, ami 4 kis lakásénak felel meg. Az áram megújuló forrásokból származik, ami egyedülálló példa Olaszországban – írja a siviaggia.it.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek