Csak védettségi igazolvánnyal látogathatók a budapesti karácsonyi vásárok

November 19-én kezdődik a karácsonyi vásár a Vörösmarty téren, amely december 31-ig tart nyitva. Tavaly a vásárt nem lehetett megtartani, idén pedig nagy hangsúlyt fektetnek a biztonságra, ezért a rendezvényt kizárólag védettségi igazolvánnyal lehet majd látogatni – ezt Faix Csaba, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója nyilatkozta az Info Rádiónak. 

Karácsonyi vásár a Vörösmarty téren egy 2019-es fotónForrás: Budapesti Karácsonyi Vásár / Facebook

Az intézkedés betartásához egy "nagyon ízléses" kerítést húznak fel körben a térre, amelynek három, zsúfoltabb napokon pedig négy bejárata lesz. Arra számítanak, hogy ez megfelelő ütemben és mennyiségű ember bejutását fogja eredményezni, elkerülve a torlódást. E belépőpontokon a védettségi igazolványon kívül egy-egy személyes azonosító okmányt is fel kell majd mutatni – írja cikkében az Infostart.

Bár idén már számítanak külföldi vendégekre, Faix Csaba kiemelte, hogy azok a látnivalók, események, amiket létrehoznak a városban, az itt élőkhöz szólnaka majd elsősorban, különös tekintettel a Vörösmarty téri karácsonyi vásárra. Éppen ezért az idei évben előírták a vendéglátósoknak, hogy 1500 forintért kötelező lesz egytálételt kínálni, hogy minél többeknek elérhető legyen a vásári étkezési lehetőség is, aminek ünnepekkor más hangulata van.

Emellett minden budapesti kerületi lapban, illetőleg az agglomerációban található újságokban egy-egy forralt bor-kupont is lehet találni a vásárral kapcsolatos hirdetések mellett. Ugyanakkor különböző attrakciókat, programokat és látványosságokat is terveznek a vásárra, például december 6-án a finn Mikulás fogja várni a gyerekeket.

 

 

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek