Megválasztották Európa legszebb karácsonyfáját

A European Best Destinations (a legjobb európai úti célok szervezete) a napokban választotta meg Európa legszebb karácsonyfáját. A megtisztelő címet a tavalyi évhez hasonlóan a vilniusi dekoráció kapta, mely ötvözi a hagyományt, a modernitást és a fenntarthatóságot, a második hely Strasbourgé, a harmadik pedig Prágáé lett - derül ki a themayor.eu cikkéből.

Forrás: AFP/Petras Malukas

A litvánokat igazán nem lehet maradisággal vádolni, hiszen minden évben újítanak valamit, és karácsonyfáik eredeti témáiknak, egyedi díszítésüknek és varázslatos légkörüknek köszönhetően trendet teremtenek. A tavalyi kék-ezüst köpenybe bújtatott alkotás például sakk-királynőre emlékeztetett, melyet parasztsorok őriztek, azelőtt pedig az idő került a középpontba egy stilizált órával, mozgó órakerekekkel, melyek hópelyheket ábrázoltak.

Az idei, 24 méter magas kompozíció fémpanelekből áll, amelyeket kívül színváltó fényfüzérek díszítenek, a hátoldalukon pedig tükrök találhatók. A korábbi évekhez hasonlóan a fémkeretet valódi fenyőágak díszítik, melyek a közeli erdőkben gyűjtöttek, kidőlt fákról. Az építmény belsejében viszont egy kisebb, valódi lucfenyő található. A karácsonyi installáció január 7-ig látható a Szent János-templom harangtornya mellett.

A litvánok kreativitását és karácsonyfák iránti elkötelezettségét mutatja a fővárosi reptér tavalyi műve is, melyet az utasoktól elkobzott tárgyakból állítottak össze, de a vilniusiak kreativitásáról tesz tanúságot az is, ahogyan még tavasszal a távolságtartást megoldották a kávézókban.

 A budapesti karácsonyfa a 11. helyre került, az összes jelölt itt tekinthető meg

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek