64 úti célra repülhetünk a Wizz Airrel idén nyáron

Tegnapi cikkünkben megírtuk, hogy a Ryanair az idén nyáron 56 úti célra repíti a magyar utasokat, melyek között szerepel a márciustól újonnan induló Budapest-Belfast, és az egy ideje szünetelő Budapest-Bournemouth útvonal is. Most a Wizz Air is előrukkolt a nyári menetrendjével, amely szerint 30 ország 64 úti céljára indít járatokat Budapestről és Debrecenből. 

30 országba juthatunk el nyáron a fapados légicéggel - illusztrációForrás: Wizz Air

A Wizz Air közleménye nem említ konkrét útvonalakat, illetve járatszámbővítéseket sem, de arról beszámol, hogy a 12 gépből álló budapesti bázisát júniustól egy újabb Airbus A321neóval bővíti. A légitársaság jelenleg 177 Airbusból álló flottája az átlag 4,6 éves repülőgépeknek köszönhetően már most is jóval fiatalabb, mint a nagyjából 10 éves gépparkkal rendelkező versenytársaké – írják, hozzátéve: ennek nem csak az utasok kényelme miatt van jelentősége, a Wizz Air fenntarthatósági stratégiájának is szerves része a flotta megújítása.

A közlemény emlékeztet arra is, hogy a Wizz Air rekordszámú utast szállított tavaly, megduplázva ezzel 2021-es teljesítményét – írja az airportal.hu.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek