A Ryanair újraindítja a Bournemouth-Budapest járatot

A Ryanair hattal kevesebb útvonalat kínál a magyar fővárosból 2023 nyarán mint tavaly, írja az Airportal, a fapados légitársaság bejelentésére hivatkozva. Az idei nyári menetrendben 56 útvonal szerepel, nyolc ferihegyi bázisú géppel, hetente 500 járattal. Tavaly nyáron 62 útvonalon közlekedett.

Anglia, Bournemouth: A Christchurch Road nevű bevásárlóutca tipikus tengerparti városokra jellemző történelmi épületeivel nagyon népszerű a turisták körébenForrás: Shutterstock/Copyright (c) 2019 Roman Riviera/Shutterstock. No use without permission./Roman Riviera

Tavaly télen a légitársaság tíz budapesti járattal tervezte bővíteni a kapacitását, de a légiközlekedési szektorra kivetett extraprofitadó miatt augusztusban leállította nyolc Budapestről induló járatát. Kikerült a menetrendből BordeauxBournemouthKölnKaunasKrakkóLappeenrantaRiga és Torino is, emellett hét további járatot is megritkította.

Bár Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója egy szeptemberi sajtótájékoztatón azt mondta, nincs esély arra, hogy terjeszkedjenek Magyarországon, amíg az extraprofit-adó érvényben van, decemberben bejelentette , hogy márciustól járatot indít Budapest és Belfast között.

Egy keddi sajtótájékoztatón Michael O'Leary most azt mondta, hogy a leállított nyolc útvonal közül március végétől visszatér a kínálatba heti két járattal Bournemouth.

A légitársaság 15 budapesti útvonalán növeli a járatszámot a nyári időszakban, köztük Berlin, Korfu, Róma és Koppenhága irányába.

A szezonális és nyaralóútvonalak közül márciustól Palma (heti 5) és Rimini (heti 3), júniustól Alghero (heti 2), Burgasz (heti 3), Korfu (heti 4), Kréta (heti 3), Míkonosz (heti 2), Préveza-Aktion (heti 2), Rodosz (heti 3), Zadar (heti 3) és Zákinthosz (heti 1) szerepel az idei kínálatban.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek