Európa legjobb repülőterén ezeket a szabályokat kell betartani

Korábban már beszámoltunk arról, hogy Olaszországban elsőként a firenzei Peretola és a római Ciampino reptereket nyitották meg. Azóta a Róma-Fiumicino, más néven Leonardo da Vinci nemzetközi repülőtér is megnyitotta kapuit, és a tegnapi napon bejelentették, hogy milyen új szabályokat hoztak, amelyeket az átutazók és a személyzet biztonságának és egészségének érdekében be kell tartani. A két egymást követő évben a "legjobb európai repülőtér" címet elnyert helyen az új szabályok a 3. terminált érintik, amely egyelőre továbbra is a reptér egyetlen működő terminálja.

A Fiumicino kétszer egymás után is díjazott lett, Európa legjobb repülőterekéntForrás: Ra Boe/Wikipedia

Tegnaptól tehát a belépés csak az utasok és a repülőtéri üzemeltetők számára engedélyezett, kísérők nem léphetnek be a terminál területére. Ezenkívül a hőszkennereket – amelyek már február 4 óta működnek – a repülőtér bejáratánál állították fel, és nem a beszállási kapuknál, ahogyan azt korábban tették.

A testhőmérséklet-mérést a többszintes parkolókból és a vasútállomástól érkezőkön is alkalmazzák. A maszk viselése kötelező, ahogy az emberek közötti, legalább egy méteres távolság megtartása is.

A Fiumicino repülőtér olyan szolgáltatásairól ismert, amelyeket az utasok különösen nagyra értékelnek. Ilyenek az elektronikus vezérlőkapuk, amelyek nemzetközi szinten rekordkihasználtsággal működnek, de a repülőtér általános kényelme, a terminálok és a mellékhelyiségek tisztasága is elismert.

A reptérre vonattal érkezőket is szűrikForrás: GerardM/Wikipedia

Dicsérik a földi személyzet tájékoztatását és a biztonsági ellenőrzések gyorsaságát is. Ezek mind kellemesebbé és biztonságosabbá teszik az átutazást. Az olasz határok hamarosan várható újbóli megnyitásáig a repülőtér már azon dolgozik, hogy az érkezés és a távozás a lehető legegyszerűbb és legzökkenőmentesebb legyen – írja a Si Viaggia.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek