A Ryanair megkezdte jegyeladásait a júliusi és augusztusi járataira

    A Ryanair, Európa legnagyobb fapados légitársasága ma, május 26-án, kedden megerősítette, hogy a szokásos júliusi menetrend 40 százalékát tervezi üzemeltetni, mivel Spanyolország ezen a hétvégén bejelentette, hogy július 1-jétől eltörli az utazási- és látogatói korlátozásokat, illetve Olaszország, Ciprus, Görögország és Portugália is újból megnyitja szállodáit és strandjait a július-augusztus kulcsfontosságú, családi nyaralások idejére.

    A Ryanair üdvözli a mediterrán országok döntését az utazási korlátozások enyhÍtésével kapcsolatban, így júliusban elindítja járataitForrás: Adrian Pingstone/Wikipedia

    A Ryanair ezért július 1-jétől napi járatokat indít Európa országai, köztük Portugália, Spanyolország, Olaszország, Görögország és Ciprus legfontosabb üdülőhelyeire.

    Az európai utazási korlátozások megszüntetése után a Ryanair most elindította jegyeladásait a júliusi és az augusztusi járataira, mindössze 29,99 eurós viteldíjakat kínálva. Ezeket a helyeket május 28, csütörtök éjfélig kell lefoglalni.

    A Ryanair vezérigazgatója, Eddie Wilson elmondta: „Négy hónapos lezárás után üdvözöljük az olasz, görög, portugál, spanyol és ciprusi kormányok lépéseit, amelyek célja a határok megnyitása, az utazási korlátozások megszüntetése, és a karanténok feloldása. Az európai családok az elmúlt 10 hétben arra vártak, hogy júliusra és augusztusra lefoglalják a családi nyaralásukat Spanyolországba, Portugáliába, Olaszországba, Görögországba és más, mediterrán úti célokra szeptemberig, mielőtt a gyerekek visszatérnek az iskolákba."

    A Ryanair július 1-jétől akár 1000 napi járatot kínál,  számos alacsony árú jegyet biztosítva. Minden járatukon bevezetik az új egészségügyi iránymutatásokat, így megkövetelik, hogy az utasok (és a Ryanair legénysége) minden esetben viseljenek arcmaszkot a repülőtéri terminálokon és a repülőgépek fedélzetén, az EU iránymutatásainak megfelelően – tudtuk meg a Ryanair sajtóközleményéből.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!