Felújították a Kelet-Mecsek két emblematikus turistacélpontját

Felújították a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet két emblematikus turistacélpontját, a Cigány-hegyi kilátót és a a Mecsek egyik legszebb völgyének tartott óbányai-völgyi turistapihenőt. A fejlesztések célja a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság területén megtalálható Natura 2000 területek természeti értékeinek bemutatása. A 8 tájegységet magában foglaló területen mintegy 40 helyszínen valósulnak meg fejlesztések, ennek egyik eleme a most átadott két létesítmény.

A Cigány-hegyi kilátó 2010-benForrás: commons.wikimedia.org

A Keleti-Mecsek egyetlen központi helyzetű kilátója, az 524 méter magas, környezetéből éppencsak kimagasló Cigány-hegyen található. Az épülethez vezető jelzetlen sétány meglehetősen meredek, de rövid. A kaptatás végén ott díszeleg a terméskő alapú, fémszerkezetes torony, amit az 1970-es évek végén emeltek, de 2007-ben átalakítottak és megmagasítottak. Aljában padokkal felszerelt, egyszerű esőbeálló található, mely remek menedékhely lehet egy nyári éjszakán is.

A kilátó a Keleti-Mecsek egyik „szeme", hiszen központi helyzete miatt a hegységrész déli felének tetemes részét csodálhatjuk meg róla. Az erdős hátak tengeréből, a Miske-tető kaszálóin túl a Zengő meredek púpja csúcsosodik ki, de feltűnnnek a nyugati hegységrész domborulatai is, szembetűnő a Misinában végződő, hosszú hát, mely látszólag egybeolvad a valójában mögötte emelkedő Jakab-heggyel. A Dobogó kemény vulkáni kalappal fedett tömbje északon kitakarja a Mecsek hegylábát, nyugaton viszont szinte kikíséri tekintetünket a hegységből a Márévárat rejtő Vár-völgy. Az erdővidék centrumából nézelődve mintegy megmagasított dombsági tájként terül el körös-körül a Mecsek, a szelíd hullámok többnyire elrejtik a hegyvidéki jellegű, éles formákat, meredek völgyoldalakat - olvasható a termeszetjaro.hu oldalán, ahol  kirándulók által leglátogatottabb mecseki patakos szurdokról, az Óbányai-völgyről is találunk leírást.

Az Óbánya és Kisújbánya között húzódó, közel három kilométer hosszúságú Óbányai-völgy nem mindennapi látványosságokat ígér. A számtalan zúgó mellett olyan természeti csodákra lehet itt bukkanni, mint a Csepegő-szikla és a Ferde-vízesés. A hajdani üveghuták és fazekasságot idéző falvak is megbújnak a környéken. Az út egy része a hegység egyik legszebb gerincútján vezet végig, melynek végén a legendás Rékavár romjaira bukkannak a kirándulók.

A rejtélyes Rékavár

A mecseknádasdon található, Rákvárnak is nevezett erődítmény építéséről nem maradtak fenn adatok, így tág teret enged a különböző feltételezéseknek, melyek illír, kelta, illetve frank eredetet tulajdonítanak neki. Az építés idejét a legtöbben a tatárjárás előttre teszik. Szintén nincs írásos emlék a vár pusztulásáról, de az biztos, hogy tűzvésznek esett áldozatul a mohácsi csata után, esetleg belháborúban.


Az 1963-as kutatások sok mindent megállapítottak arról, hogyan is nézhetett ki a vár. Az ásatás során előkerült cseréptöredékek, női bronzgyűrű, sarkantyúk, nyílhegyek a 14-15. századból származnak. A várépítés idejét illetően, pusztán a vár alaprajzi elrendezésének jegyeiből a 13. századra lehet következtetni - derül ki varlexikon.hu oldaláról.

A Nemzeti Park fejlesztéseinek első részében – a 2019 januárjától 2020 tavaszáig terjedő időszakban – megépült Nagyharsányban a panorámasétány, a Nagyharsányi Szoborparkban pedig új fogadóépület létesült. A második részben, mely 2020 őszén indult és 2021 októberében fejeződött be, elsősorban fából készültek el tájba illesztett, kisebb-nagyobb építmények.

Új panorámakilátó került a pécsi Pintér-kert Arborétum legmagasabb pontjára, és madármegfigyelő kilátó a drávaszentesi Dráva Kapu bemutatóközpont melletti mocsárrét peremére. Megújult a kelet-mecseki Cigány-hegyen, a Drávaszentesen, a tolnai Pacsmagi-halastavaknál és Bátán, a Gemencben található kilátó.

Pacsmagi-tavakForrás: ddnp.hu
A Pacsmagi-tavak

Az 1990-ben kialakított természetvédelmi terület Tamási határában, a Koppány folyó völgyében helyezkedik el. Itt főleg vizes élőhelyek, illetve kisebb részben erdők és gyepek találhatók. A védett terület kialakítását elsősorban az e térségben meghatározó jelentőségű, gazdag fészkelő és vonuló vízimadár-fauna indokolta.


A tórendszer gém- és récefélék fontos költőhelye, többek között rendszeresen fészkel itt a nagy kócsag, a bakcsó, a törpegém, a szürke és vörös gém. A Pacsmagi-tavak az egyik legfontosabb hazai élőhelyét jelentik a fokozottan védett cigányrécének. A megfigyelések szerint a hazánkban észlelt madárfajok több mint fele előfordult már itt, a Nemzetközi jelentőségű vadvizek jegyzékébe 1997-ben is felkerült - olvasható a ddnp.hu oldalán.

32 információs táblát helyeztek el Somogy, Tolna és Baranya különböző Natura 2000 helyszínein, új esőbeálló és turistapihenő készült az Óbányai-völgyben, új madármegfigyelő lesállás és pallósor a dávodi Földvári-tó madárparadicsománál, továbbá új pihenőpadok, pad-asztal garnitúrák, tűzrakóhelyek, szemetesek, irányító oszlopok és a védett területekre behajtást megakadályozó sorompók, felújított gémeskutak kaptak helyet összesen 15 helyszínen.

CigányréceForrás: ddnp.hu
Változatos madárvilág jelent meg

Változatos madárvilág jelent meg a 2020-ban élőhely-megújításon átesett dávodi Földvári-tó és a Karapancsai erdei-tavak környékén. A Bács-Kiskun megye délnyugati részén, a magyar-horvát szerb hármas határ közelében lévő két kiemelkedő jelentőségű, öt tóegységből álló természetvédelmi terület megújítása során kikotorták a tavakat és a hozzájuk tartozó csatornákat, emellett felújították a vízutánpótlást biztosító műtárgyakat.


A munkálatoknak köszönhetően vízzel telt meg a Karapancsai erdei-tavak legnagyobb tóegysége és a vízrendszer többi eleme is, lehetőséget adva a változatos, vizes élőhelyekhez kötődő fajok megjelenéséhez és megtelepedéséhez.


A Dávodi Földvári-tó egyik tóegységénél a telepesen fészkelő madárfajok, például kócsagok kezdtek a költéshez, a két másik tóegység kotrásával létrejött nagy kiterjedésű, nyílt vízfelületen cigányréce, böjti réce, szárcsa, nyári lúd jelent meg táplálkozni, illetve több faj is költéshez kezdett a part menti növényzetben. Nyári ludaknak tojásos fészekaljait figyelték meg, nagy számban voltak jelen szárcsák és rendszeresen megjelent vadászni a rétisas is a területen.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek