Videó: Újabb világhírű látványosság, a Spanyol lépcső került az aktivisták célkeresztjébe

A Bruciamo Tutto (Égessünk el mindent) elnevezésű mozgalom tagjai több kanna vörös festéket öntöttek a Spanyol lépcsőre, és a festékbe mártott tenyerüket is odanyomták.

Már takarítják a híres látványosságot, amelyen ilyenkor nyáron több ezer turista fordul meg egy nap.Forrás: Anadolu via AFP/2024 Anadolu/Pablo Esparza

"Ez valamennyi meggyilkolt ember vérét jelképezi" - mondta a tiltakozás egyik résztvevője, mielőtt a rendőrök elhurcolták. "Sosem fogjuk ezt elfogadni, ezt most kell megállítani" - mondta a férfi.

Az aktivista elmondta, hogy a folyadék olyan festék, amely nem okoz tartós károkat az olasz főváros nevezetességében 

2023-ban mintegy 120 nőt öltek meg Olaszországban az ISTAT statisztikai hivatal adatai szerint, idén az év eleje óta pedig legalább negyvenet. A statisztikák szerint az emberölések több mint felét az áldozatok partnerei vagy egykori partnerei követik el, mintegy 20 százalékát pedig más hozzátartozók.

A Bruciamo Tutto polgári engedetlenségi szervezet tavaly novemberben alakult, miután a 22 éves Giulia Cecchettin diáklányt a volt barátja brutálisan meggyilkolta. "Azért kezdtük ezt az akciót, hogy felhívjuk a társadalom figyelmét: a problémát már egyáltalán nem lehet a szőnyeg alá söpörni" - közöle a szerdai megmozdulás kapcsán a szervezet - írja az MTI.

A Spanyol lépcső az utóbbi években több "balesetet is elszenvedett." 2022 májusában egy ámokfutó a Maseratijával hajtott le rajta, majd egy hónappal rá egy amerikai turista végigtolta rollerét a lépcsősoron, amivel 25 ezer eurós kárt okozott.

Az aktivisták az elmúlt években előszeretettel választanak világhírű műalkotásokat, építészeti remekeket akcióik eszközéül, hiszen ezekre tényleg sokan felkapják a fejüket. Múlt hónapban a Versailles-i kastély tükörtermét szórták be narancssárga porral, januárban levest öntöttek a Mona Lisára, tavaly pedig a római Trévi-kút vizét szennyezték be fekete festékkel

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek