Újra megnyílt a Spanyol lépcső Rómában

Több hónapnyi felújítási és tisztítási munkálatokat követően újra megnyílt a Spanyol lépcső Rómában, amelynek vezetősége ugyanakkor arra szólította fel a helyieket és a turistákat, hogy bánjanak nagyobb tisztelettel az olasz főváros jelképének számító 18. századi műemlékkel.

  

Kolléganőnk a múlt hétvégén készítette ezt a fotót, amikor már az utolsó simításokat végezték a felújított Spanyol lépcső megnyitása előttFotó: Travelo

A monumentális lépcsősoron állva Virginia Raggi római polgármester elmondta, parancsba adta a főváros rendőrségének, hogy fokozott figyelemmel legyen a műemléken időzők viselkedésére és lépjen közbe, ha valaki "tábort akarna verni" a lépcsőn - írja az MTI. "Úgy gondolom, meg kell engednünk az embereknek, hogy kiélvezzék ezt az örökséget, de egyszersmind tudatosítanunk is kell bennük a felelősségteljes használat fontosságát" - hangsúlyozta Raggi, hozzátéve, hogy ez a használat a múltban gyakran rongálásba csapott át.

Az 1723 és 1726 között Francesco De Sanctis római építész által emelt lépcsőt, amely Róma egyik legelegánsabb közterét, a Piazza di Spagnát köti össze a magaslat tetején álló Trinitá dei Monti templommal, legutóbb 20 éve újították fel. A tavaly októberben megkezdett renoválás alkalmával alaposan megtisztították a 135 fokból álló lépcsőt, kitépték a résekből kinőtt gazt, kijavították a márvány hibáit, új világítást és kamerás megfigyelőrendszert szereltek fel.

A Bulgari luxusékszercég 1,5 millió eurót (459 millió forint) ajánlott fel a vállalat központi üzletétől mindössze néhány méterre magasodó műemlék helyreállítására. A héten építészek, művészek és egyéb értelmiségiek egy csoportja petíciót indított a lépcsősor központi, fehér márvány részének lezárásáért. Az aláírásgyűjtők a gyors amortizációtól szerették volna megóvni a lépcsőt.

A petíció kezdeményezői Paolo Bulgari, a luxusékszercég vezetőjének felhívását követték akciójukkal. A felújítást finanszírozó római üzletember ugyanis korábban azt javasolta, hogy legalább éjszakára zárják le a Spanyol lépcsőt. Bulgari akkor úgy fogalmazott, hogy nem szabad átengedni a műemléket a barbároknak, akik rajta esznek, isznak, dohányoznak és bepiszkítják azt.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek