Kitört a vulkán a gyönyörű szigeten

Újabb vulkánkitörés történt az izlandi Reykjanes-félszigeten szombat este, a rendőrség rendkívüli állapotot hirdetett. December óta ez a negyedik vulkánkitörés a térségben – írja az MTI.

Izland területe a vulkáni kitöréseknek köszönhetően fokozatosan nőForrás: MTI/AP/Izlandi polgári védelem

Az izlandi meteorológiai intézet tájékoztatása szerint az ország délnyugati részén, a Reykjanes-félszigeten készült videófeltételeken izzó lávát és füstfelhőket lehetett látni.
A felvételek alapján történt első becslések szerint,a kitörés a három korábbi kitörés közül a legnagyobbnak tekinthető a magma kiáramlását tekintve" – közölte az intézet, hangsúlyozva, hogy a becslés a kitörési tevékenység első óráján alapul.
Az izlandi polgári védelem bejelentette, hogy helikoptert küld az új hasadék pontos helyének meghatározására.

A szigeten 140 vulkán van, de a kráterek száma meghaladja az ezret. 26 vulkán – némelyik időszakosan – jelenleg is működik.Forrás: MTI/AP/Izlandi polgári védelem

A helyi média azt írta, hogy nem sokkal 22 óra után a lávafolyam csúcsa mintegy 200 méterre volt a Grindavik kikötőváros keleti részét védő gátaktól, és óránként körülbelül egy kilométeres sebességgel haladt.

Izland két globális jelentőségű tektonikai lemez – az eurázsiai és az észak-amerikai lemez – határvonalán helyezkedik el, ami magyarázatot ad a sziget erős vulkanikus tevékenységére. Legutóbb mi is beszámoltunk róla, hogy március elején szeizmikus tevékenység miatt kiürítették a Kék Lagúna geotermikus fürdőt és Grindavik települést.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek